Tiszta sor, hogy az Apple még bemutat idén termékeket, de belső forrásokra hivatkozva ennél jobban értesültek is egyes blogok. Összeszedem, mit csiripelnek mostanában.
Először is azt, hogy egy iPad mini Eventet tartanak majd október 23-án, egy hét múlva, két nappal a negyedéves beszámoló közzététele előtt. Itt startol egy 7.85 colos iPad, amivel erősen fókuszálnak majd az iBook szekcióra. Meg nyilván az alacsony árra, ha egyszer a Kindle Fire-re reagálnak az új termékkel. Sóhaj.
Aztán, ha már a kis méretnél tartunk, a bennfentesek várják még a 13 colos Retina MacBook Pro bemutatását is az eseményen. Az új laptoptól a nagy felbontású kijelzőn kívül számíthatunk még a 15 colos modellnél bemutatott új, vékonyabb házra, gyorsabb processzorra és SSD-tárolásra. Az optikai meghajtót valószínűleg kihagyják majd.
Szó van még új Mac minikről is, végre az asztali konfigurációhoz is nyúlnak. Állítólag két új modell jön, plusz egy szerver. Nem csodálkoznék egy iMac frissítésen sem, sőt a mini mellett kötelező lesz frissíteni azt a családot is.
Ha nem lenne még elég ennyi méretzsugorodás egyszerre, az eseményt állítólag az Apple főhadiszállásán tartják majd, ez kisebb, mint az iPhone 5-bemutatóra kibérelt Yerba Buena Center, ami azt mutatja, hogy a fontosabb eseményen már túl vagyunk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.