Ami tulajdonképpen sorbanülés. Délután négy óra van, ellátogattam a Mammutba, hogy lecsekkoljam, mennyien állnak sorban. És hát azta:

Rengetegen, az előző évek gyakorlatához képest már tegnap délután három órakor megérkezett az első sorban álló:

P1110882_1.JPG

Nyolcan-tízen éjszakáztak  itt, pár órát aludtak az autóban, de alapvetően mindenki nagyon izgatott és lelkes. A sor elején ülők közül már mindenki országos cimborája mindenkinek.

P1110883_1.JPG

P1110884.JPG

A rangidős sorban álló körülbelül a tizedik-tizenötödik, arra a kérdésre, magának vásárolja-e a telefont, azt válaszolta: ne kóstolgass, én 115 napot lehúztam a kedvenc kocsmámban. Meglepő válasz, erre nem számítottam.

A T-Mobile egyébként készült is, névre szóló pólókat nyomnak, épp most állnak szolgálatba a masszőrök: a sorból bárki kijöhet hozzájuk, és egy masszázsszékben megkapja, ami jár neki. Egy bűvészt láttam még és pantomimeseket, akik most öltöznek át, hogy szórakoztassák az egybegyűlteket.

P1110886.JPG

P1110885.JPG

Szokás szerint kitesz magáért a T-Mobile.

A 64 gigás modellek a sorban állók infói szerint már a századik sorban álló környékén elfogytak, 32-es nem is volt, aki most csatlakozik, már csak 16 gigásra számítson. A T-Mobile még délután küldött egy üzenetet, amiben ez állt:

Szeretnénk tájékoztatni ügyfeleinket, hogy világszerte tapasztalható óriási érdeklődés miatt az iPhone 5 készülékekből bevezetéskor korlátozott mennyiség áll rendelkezésünkre. Az iPhone 5 16 GB fekete és fehér, valamint az iPhone 5 64 GB fekete színű készülékek az értékesítés megkezdésekor korlátozott számban lesznek elérhetők, a többi modell esetében a forgalmazás megkezdésének időpontja még bizonytalan. A T-Mobile mindent elkövet annak érdekében, hogy a gyártótól rendelt mennyiségeket minél előbb megkapja és az igényeket a lehető leghamarabb kielégítse.

Este bejelentkezünk még itt a blogon, szóval érdemes visszalátogatni, sőt Ancsával is forgatunk a helyszínen, úgyhogy a SmartEast is bővelkedni fog iPhone 5-ben.

22:00

P1110903.JPG

Visszatértünk a helyszínre. Kezdjünk a számokkal: kábé 70 emberrel több ül a sorban.

P1110908.JPG

A tegnap délután óta a sorban ülők szerint egyre lassabban halad az idő. A hangulat egyébként egyre fesztelenebb, a hangerő nő, Harsányi Levente beszél a mikrofonba.

A masszőrök dolgoznak:

P1110901.JPG

Ancsa is megjött, nézzétek mivel fotózza Handrás:

P1110904.JPG

Itt pedig egy hős, az Appleblog hűséges olvasója, Regő.

P1110902.JPG

Regő azért a nap hőse, mert ő előrendelte az iPhone 5-öt, ennek ellenére felhívták az ügyfélszolgálattól, hogy nyugodtan jöjjön ide a Mammutba éjfélre, 00:05-kor felkíséri egy hosztesz egy különszobába, és átveheti a rendelését. Ezt ne mondjátok el a sorban állóknak, mert eléggé rosszul venné ki magát.

Mellettem Handrás és Józsi fogad (videóra veszik, hogy bizonyítani lehessen), hogy lesz-e októberben iPad mini Event. Handrással együtt én is a nemre nyomtam.

23:30

Kajálunk. Hagyma a MacBook Air-en.

P1110920.JPG

Koccintás Doranskyval:

P1110912.JPG

Ezt nem tudnám megmagyarázni:

P1110916.JPG

00:00

Kinyíltak az ajtók, András, az első, bejutott az üzletbe:

P1110924.JPG

Bent reflektorokat kapott az arcba, meg is állt az első iPhone 5-nél, amit hunyorogva észrevett:

P1110927.JPG

Egy jó pozíciós felvételért gyilkolás ment:

P1110930.JPG

A SmartEast operatőre, Péter viszont ösztönösen jó helyre passzírozta be magát, a rutin meg az évek ugye, úgyhogy nemsokára jobb képeket is láthattok.

Most jó éjszakát mindenkinek, álmodjatok 16:9-ben.