Először Észak-Carolinában kezdték el építeni egy egymilliárd dolláros beruházás keretében a bazi nagy adatközpontot, ami ötszöröse a vállalat jelenlegi szerverparkjának. Aztán kiderült, hogy megduplázzák a méretet, és egy másik épületet is felhúznak majd.

Most még egy központot akarnak felhúzni a hírek szerint, ezúttal az oregoni Prineville városában, a méret megegyezik az észak-carolinai épületek méretével: 46.500 négyzetmétert építenének ide is a The Bend Bulletin szerint. Továbbra sem tudjuk, mihez kezd az Apple ezekkel a méretekkel, de úgy tűnik, a jövőt ők az iszonyatos szerverkapacitásban látják.

Apple-Data-Center-icloud-photo-02.jpg

Jelenleg is épül itt egy ezer négyzetméteres Apple-központ, de a városvezetés úgy tudja, ennél sokkal többről lesz még szó. Nekik jól jönne a beruházás, hiszen Prineville-ben 12 százalék fölötti a munkanélküliségi ráta, ráadásul nem állnak jól a vízellátással sem. Ha az Apple jön, segítenie kell ebben, hogy legyen elég ivóvíz a hatalmas létesítményben - nyilván a város is jobban el lenne látva ilyen esetben.