Akármennyire is nehezen hihető, egyre többen értenek egyet az iPad mini érkezésében, sőt nemcsak a piacra dobás tényét hallhatjuk mindenhonnan, de az egyes források által lefestett dizájn is nagyjából megegyezik.

A pletykák szerint egy nagy iPod touch-ra hasonlít majd, hasonló vastagsággal és arányokkal. Hogy ez pontosan mit jelent, lássuk a képet:

imore_ipad_mini_mockup.jpg

Láthatjuk a különbséget. A jelenlegi iPad képaránya és a teljes készülék oldalainak aránya nagyjából megegyezik (körülbelül 1,3, vagyis 4:3-as arány). Szemben az iPod touch-csal vagy az iPhone-nal, ahol a készülék kábé kétszer olyan magas, mint amilyen széles, a kijelző viszont 3:2-es arányú. A pletykák szerint a kisebb iPad inkább utóbbi irány felé mozdul, ráadásul a bal- és jobboldali kerete is vékonyodna, erősítve a hasonlóságot a kistestvérrel.

Nekem ezzel csak az a gondom, hogy a másik pletykák szerint viszont az iPhone tovább mászik el a képaránnyal, amit így már nemcsak ergonómiai, de ésszerű okokból sem tudok elhinni. Miért akarnának 4:3-as, 3:2-es és 16:9-es képaránnyal is bajlódni Cupertinóban? Miért akar egy wookie, egy 220 centis wookie az Endoron, 50 centis ewokok között élni? Ennek nincs értelme!

Mindenesetre a pletykák nagyjából megegyeznek, szóval ezek alapján az Apple belép a 7 colos tabletek piacára, arra, ahol ő már eleve kiszorított helyzetből, sokadikként érkezik, és ahol a versenytársak épp masszív árcsökkentéseket hajtanak végre, hogy megfogják a vásárlókat (a Google 200 dolláros tabletje után a Barnes & Noble 179 dollárra vitte le legutóbb a Nookot).