És akkor ott vannak az iPhone-ok, iPadek, amiket senki sem áll neki javítgatni, ha feladja a hardver, újat veszünk belőlük, de szervizbe megyünk akkor is, ha csak egy akkumulátort kell cserélni. És már az asztali pc-k sem a régiek: egyre több a piacon az all in one gép, amikkel már csak egy szakember tud megbirkózni. Kevesek állnak neki otthon buherálni a rendszert, és ez a kör napról napra szűkül. Elég csak a PC World cikkére gondolni, amiben a hagyományos asztali pc haláláról, és az egybeépített gépek új eljöveteléről beszélnek.

Egyrészt ez a folyamat tökéletesen érthető, én már vagy egy évtizede hangoztatom, hogy így van ez rendjén: annak idején vagy harminc gépet szereltem össze, élveztem is a munkát, meg azt a csodálkozást, amit a barátaimból, vagy a barátaim anyukájából kiváltottam, amikor percek alatt beépítettem egy új grafikus gyorsítót, esetleg memóriát. Pedig akkor a MILF-jelenség még nem is létezett.

Aztán szépen-lassan ráuntam a szerelgetésre, a telepítésre, a jumperekkel való szórakozásra, tuningolgatásra, a sorjás szélű alkatrészek és szűk helyek miatti sérülésekre. Elegem lett belőle, vettem egy Macintosht, és már nem szerelek. Azóta ha baj van, elviszem a gépemet szakemberhez, és ez így van rendjén. Az emberek 99 százaléka nem szedi szét a tévéjét, nem esik neki a hűtőnek és karburátort sem cserél egyedül az autójában, a számítógép meg semmiben sem különbözik a többi használati tárgytól, félreértés volt azt hinni, hogy otthoni buherálásra való. Eredetileg persze arra találták ki, de már rég elmúltak azok az idők, amikor csak szakértői hobbicsoportok játékszere volt a pc. Tömegtermékké vált, mégis úgy kezeltük, mintha a piac húsz évnyi evolúciója tökéletesen elmaradt volna.

Aztán nagy sokára a gyártók is felfedezték, hogy a vásárlói kör egészen más volt már, mint a hetvenes-nyolcvanas években, elkezdtek szép, egybeépített, nem buherálható gépeket készíteni, amik csendesebbek lettek, finomabban működtek és jobban passzoltak az élettérbe, mint az elődeik.

És most ennek a fejlődési periódusnak érkeztünk a végére, ami már nem felhasználói, inkább környezetvédelmi szempontból aggályos: nem az a baj, hogy képtelenek vagyunk szerelőhöz vinni a gépeket, inkább hogy már a szerelők sem tudnak velük mit kezdeni. De igaz ez a tévére, hűtőre, minden egyébre: ha baj van, egyben cserélik a 4-5 részegység egyikét, a nyomtatott áramkör meg mehet a szemétre. És mivel a termékek minősége gyöngül, hamarabb is jön el a vég, mint húsz éve.

Ezért persze kár lenne a gyártókat hibáztatni. Mi akarunk egyre szebb, kisebb, gyorsabb gépeket, alacsonyabb áron. Akinek örök darab kell, vegyen Miele-t egy vagyonért, ami a fizetéshez mérten nem kerül többe, mint annak idején bármelyik háztartási eszköz, cserébe bírja is annyi ideig, mint azok. Húsz év, egy nap. Csak a többség ma már nem akarja öthavi fizetését egy mosógépre költeni.

Úgyhogy nekünk marad a szép, szerelhetetlen, nem különösebben tartós csúcstechnika, amiért alapvetően persze csak magunkat okolhatjuk.