Az olasz versenyhivatal bekeményített: megfenyegette az Apple-t, hogy 300 ezer euró kifizetésére és az olaszországi tevékenységeinek 30 napos felfüggesztésére kötelezik, ha továbbra sem kínálja ingyen a vásárlóinak a két éves jótállást.
Az Apple gyakorlata, hogy AppleCare néven pénzért plusz garanciát ajánl (meg mellette supportot, de erről most nem volt szó), a hivatal szerint tisztességtelen, egyben ütközik is a hatályos törvényekkel. Az olasz szabályozás szerint ugyanis két év jótállást kötelezően kell adniuk, így a vásárlókat félretájékoztatják, amikor az AppleCare-t beszélik rájuk. Az Apple-nek 30 napja van a válaszra.
Nehéz ügy, mert a szolgáltatáshoz hozzá tartozik a telefonos ügyfélszolgálat is, ahol egyébként, eseti megbízásra horror áron dolgoznak. 679 euró, 193 ezer forint a telefonos segítségnyújtás olyan esetben például, amikor rendszer- vagy hálózatbeállítás a téma, és platformok közötti integráció is előkerül a kérdések között. Az AppleCare-rel ez is ingyen volt.
Az Apple vagy készít egy csak Olaszországra vonatkozó AppleCare-t, vagy ott nem hirdeti a szolgáltatást úgy, hogy garanciakiterjesztéssel jár. Valamelyiket viszont választania kell, mert az olaszok láthatóan pipák az EB-döntő óta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.