almalé és kungfu Rólunk

Kezeli az Apple az iOS 5 akkuhibáját

Az Apple már szétküldte az iOS 5.0.1-es bétáját a fejlesztőknek, most viszont néhány végfelhasználónak is felajánlotta a tesztelés lehetőségét. Egészen pontosan azoknak, akik drámaian alacsony akku-időre panaszkodtak az új szoftver telepítése, vagy az új iPhone vásárlása után.

Az Apple felhívja a programban részvevők figyelmét arra, hogy az eszközt a telepítés után nem lehet 5.0-és iOS-re downgrade-elni, viszont simán fel tudják majd rakni az 5.0.1-es szoftver végleges verzióját, amikor az majd néhány héten belül befut. Legjobban azok az akkuproblémások járnak, akik Ausztráliában élnek, a frissítés ugyanis javítja a Siri akcentuskezelési problémáit is.

Hogy teljes legyen a kép: az Apple Store-ok alkalmazottai kaptak egy memót a központból, ami az elégedetlen vevők tájékoztatásáról ír.

Ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy ha valaki akkuproblémával érkezik, a dolgozó először azt ellenőrizze, nincs-e hardveres probléma. Ha ez kizárható, mondják el a vevőnek, hogy a gyártó megtalálta az iOS 5-ben a hibát, és néhány héten belül szoftveresen orvosolja azt.



Nem lesz Siri a korábbi iPhone-okon

Az lett, amit vártunk: bár a hekkerek gond nélkül felrakták a beszédfelismerőt az iPhone 4-re, és kiderült, hogy azon is remekül működik, sőt, még az iPhone 3GS-en is elrötyög, az Apple nem tervezi, hogy elérhetővé teszi a korábbi mobilokon. Sőt, az iPad 2-be se kerül bele, pedig annak pontosan olyan a hardvere, mint az iPhone 4-nek.

Lényeg, hogy az egyik fejlesztő most kapott egy hivatalos levelet az Apple-től, amiben a társaság megerősíti, hogy a Siri csak az iPhone 4S-en működik és jelenleg nincsenek tervek a szolgáltatás kiterjesztésére.

Hát így.

Akinek nagyon kell, annak marad a feltörés, biztosan megjelenik előbb-utóbb valami kulturált módja a Siri felhekkelésének.



Minden piacra törjön be az Apple!

Tegnap elindultam légkondit venni. Lakást vásároltunk, megy a felújítás, darabokban a padló, plafon, oldalfalak cseréltek helyet egymással, ilyenkor kell kifúrni a helyet a csöveknek, mert azokat falazással és festéssel tökéletesen el lehet rejteni.

Nem voltak nagy elvárásaim. Annyit tudtam, hogy a nappali lehűtéséhez egy 3,5 kilowattos egységre lesz szükség, de ebben a szegmensben szarok a technikai csodákra: nem szeretjük Dórával a légkondit, csak végszükség esetén használjuk, azokon a nyári estéken, amikor a 30 Celsius fok miatt képtelenség aludni. De csak akkor, meg néhány hőségriadós napon. Az invertereset ajánlják, mert az kevesebbet fogyaszt, meg ügyesebben tartja a hőmérsékletet, de ilyen használat mellett a villanyszámlán ezer év alatt sem spórolnám meg az árkülönbséget, és nem kell pontosan 25 Celsius fok, bőven elég a 24-26, amire az úgynevezett on/off-os olcsóbb technológia is alkalmas.

A szoba lehűtésén kívül csak egy elvárásom volt: legyen szép.

Szép!

Na ilyen nincs. Végigjártam egy rakás szaküzletet, megnéztem több tucat gyártó termékeit 120-360 ezer forintig, és egyik rondább volt, mint a másik. Alapesetben ugye így néz ki egy légkondi:

Letisztult, arányos is persze, de mégis egy nagy, ormótlan műanyagdarabról beszélünk, ami egyszerűen nem passzol egy gondosan megtervezett nappaliba. Ha minimalista lakást rendezek be, akkor welcome, de minden más esetben csak szükségmegoldás, egy kényszer, felrakjuk a falra a légkondit, mert megszoktuk, hogy ilyen, és közben némán elfogadjuk, hogy hazavágjuk a szoba kialakítását, stílusát.

Ráakadtam a Samsung spéci sorozatára, ami annyival tud többet, hogy fekete, és valami LED világít belül mindenféle formákat megjelenítve. Pontosan ennek az ellenkezőjét várom egy klímától, aminek minden értelmes számítás szerint sokkal inkább észrevehetetlennek kéne lennie:

Nem fogadtam el, hogy csak ezek vannak, így tovább kerestem. Tudtam is, hogy mit. Létezik az LG-nek egy sorozata, az Art Cool, aminek a fő extrája a dizájnos kialakítás. Ezért kérnek egy rakás pénzt érte. Láttam is már szórólapokon, és azokban tetszett, mert pont azt tudja, amire szükség van: észrevétlen. Nem is kell tudnia mást. Egy nagy, funkcionális test ne gondolkozzon azon, hogyan tud a lakás díszévé válni, mert nem tud. A legjobb, ha nem látszik. Az Art Cool elvileg pont ezt tudja, mert az előlapja üveges és egy képet csúsztathatunk bele, olyat, amilyet akarunk. A végeredmény kábé így néz ki:

Tovább olvasom


Betiltatta a németeknél az iPhone-t a Motorola

Úgy tűnik, ha be akarunk tiltatni valamit, a németekhez kell fordulnunk, mert ők készséggel segítenek. Először ugye a Samsung tableteket húzták ki a listáról az Apple kérésére, most meg úgy tűnik, hogy az iPhone és az iPad forgalmazása kerül veszélybe egy mannheimi bíróság döntése értelmében, a Motorola kérésére.

Az amerikai cég azt nehezményezte, hogy konkurense állítólag két szabadalmát is sérti a tabletben és a mobilban. A betiltás előtt nem volt érdemi tárgyalás, mivel az Apple nem jelent meg a bíróság előtt, ilyen esetekben meg automatikusan a felperesnek kedvező döntést kell hozni. A tiltás azonban nem jogerős, az Apple fellebbezhet, így egy ideig még nem kell 250 ezer eurós büntetést fizetnie, ha tovább árulja az iPadet és az iPhone-t Németországban.

A súlyos döntés miatt meg biztos ráfekszenek az ügyre a cég jogászai, hogy a jogerős döntés másként hangozzon majd.



Megy a Siri az iPhone 3GS-en is

A hekkerek nem álltak meg, azután, hogy sikerült felrakni az iPhone 4-re a 4S-only Sirit, és kiderült, hogy tökéletesen működik rajta, sorra került az iPhone 3GS is. A műtét sikerült, a beteg meghalt: a mesterséges intelligencia ugyan gond nélkül fut, és nem is tart hosszabb ideig a válasz kinyerése, mint a négyszer erősebb iPhone 4S-en, de a mikrofon annyival rosszabb, hogy az komoly hatással van a végeredményre. Állítólag a kettővel ezelőtti generációt nagyon könnyen megzavarja bármilyen háttérzaj, ezért csak néma csöndben érdemes használni, bár akkor a videó szerint tök jól működik:

Közben kiderült, hogy az Apple hivatalosan is tesztelte a Siri-t a korábbi eszközökön. Sőt, számos Apple-dolgozónál engedélyezték a funkció használatát az iPhone 4-eseken is. Viszont attól még, hogy a Siri hivatalosan is benne van az iPhone 4 fájlrendszerében, hogy tökéletesen elfut a mobilon és az Apple alkalmazottai is használhatják azt, még nem törvényszerű, hogy hivatalosan is engedélyezni fogják.

A 9to5Mac remek példát hoz az Apple viselkedésére: amikor az új iOS-sel együtt megjelent a videomód az új iPhone 3GS-en, az iPhone 3G-n nem tették elérhetővé a funkciót, pedig számos hekker bizonyította, hogy az tökéletesen működik a régebbi mobilon. Valami hasonlóról van szó a Siri esetében is.




süti beállítások módosítása