almalé és kungfu Rólunk

Budapesten járt az Apple egyik alapítója

Hétvégén villámlátogatást tett Budapesten Steve Wozniak, az Apple egyik alapítója, akinek Twitter-üzeneteiből és foursquare-es becsekkolásaiból lehetett látni, merre nézett körül nálunk.

Fent látható a teljes twitteres tevékenysége, ezek szerint pénteken megérkezett Budapestre, ami után elfoglalta helyét a Marriott 708-as szobájában. Dicséretet tett a szép kilátásra. Köszönjük, mi is büszkék vagyunk rá.

Másnap egyből egy Segway-túrára nevezett be (mi mást is várnánk attól az embertől, aki csajozni és vécére is Segway-jel jár), a túra során becsekkolt a Parlament előtt, a Bazilikánál és a Negro Barban. Valamilyen úton-módon eljutott a Vajdahunyad várhoz is, lapzártáig nem jutott el lapunkhoz az értesülés, hogy gyalog, autóval, metróval vagy Segway-jel tette meg a távot. Az biztos, hogy Mc Donald's közelében is volt, majd hazatért.

Ma már egy pozsonyi Mc Donald's-ból csekkolt be, úgy döntött, teszteli az európai ízeket. Így utólag isten hozott, és isten áldjon, Woz, máskor is ütközzünk.

Woz egyébként nyilván egész hétvégén az Appleblog szerkesztőségét hívogatta, de ki voltunk kapcsolva, lévén mind a ketten Budapesten kívül tartózkodtunk. Hogy Örkényt idézzem, a találkozás nem jöhetett létre.



Az Apple találkozása a 3G-s modemmel

A héten a BuBi szakmai fórumán ültem, és a másik blogunkra, az Egy nap a városbanra toltam az anyagot folyamatosan. Hátul gépeltem nagy buzgalommal, a gépből oldalt kiállt a 3G-s modem, vigyáztam, le ne törjem. Így telt az idő.

Ha egy érdekes diát vetítettek a vászonra, előrefutottam a fényképezőgépemmel, csatt, aztán vissza. Kikaptam az SD-kártyát, próbáltam volna bedugni, de ezzel szembesültem:

Nem fér be a helyére az SD-kártya.

Kapcsolat bontása, modem kihúz, bedug az Air másik oldalán. Így már minden rendben volt, egészen addig, amíg a laptop akksija nem kezdett el vészesen merülni (4-4,5 óránál többet nem bír). A székem mellett találtam egy csatlakozót, elővettem a töltőt, de sajnos ez fogadott:

Jól látjátok, nem fér el a csatlakozó. Vagyis a három közül ki kell választani kettőt, amit használsz: 3G-s modem, SD-kártya, hálózati töltő. Roppant kellemetlen, és igazából nem tudom, hogy a bazi nagy modemek készítőjét okoljam, vagy az Apple-t, ahol a mindenfelé elterjedt mérettel már nem számoltak, annak ellenére, hogy a fél Mac-közösség könyörgött nekik a SIM-kártya-foglalatért és a beépített modemért a laptopokba.

Azt hiszem, a végső megoldás mégis ez lesz:

Röhej.



Utazó iPhone: No ordinary love

Utazónk egy görög szigeten találta magát Ádám zsebében. Valójában meglepődött ezen, hiszen végigbulizta az egész nyarat, minden héten más országba ment, és őszintén: elege volt a napsütésből.

Aztán mondjuk duzzogva megbékélt a helyzetével, ledobta magáról a Bumperjét, és kifeküdt a medence mellé. És beigazolódott, hogy Kos szigetén rámenőséek a pasik, nem sokkal később egy WP7-es udvarlója is akadt.

Sokak szerint ez a kapcsolat nem lehet tartós, de ők ezzel nem foglalkoznak, és boldogan cserélnek szaftos ki biteket.



Mégis az Apple-t másolja a Samsung

Véget nem érő és agresszív pereskedésbe fogott a két cég, a Samsung nyilván őrjöng amiatt, hogy egyes országokban betiltották bizonyos Samsung-termékek forgalmazását, kemény válaszokat ígérnek, hatalmas a zaj, a hörgés, egymásnak csaptak a hullámok és sorolhatnám.

Eközben, a csatatértől távol, egy Samsung üzletben:

Ez tipikusan a rossz időzítés esete. Hetekkel ezelőtt senkit sem érdekelt volna a látvány, az AppStore-os logók a Samsung felirat mellett. A hibát azonban most követték el, és vicces az üzenete, még ha nem is szándékos.

Annyira, hogy a képet a Cnet hozta le, és kezdte el találgatni a motivációt - magas volt a labda. Egyébként meg béke, a képet csak azért hoztam le, hogy ti is nevethessetek egyet.



2012-re tolódhat az iPhone 5 piacra dobása

Csabával mindketten úgy érezzük, ebben az évben különösen idegesítően sok pletyka érkezett iPhone-ügyben, és meglehetősen kevésnek volt igazán értelme. Noha nekünk ezekről is írni kell, egyre inkább megválogattuk, mit dolgozunk fel, míg aztán odáig jutottunk, hogy besokalltunk, és már csak a biztosabbakra mentünk.

A legújabb pletykát viszont nem hagyhattam ki, mert ez alapján úgy tűnik, az Apple-nek problémái adódtak az iPhone 5 gyártásával. Nem először hallunk ilyet, a korábbi modelleknél is kiszivárogtak a távol-keleti gyárokból érkező visszahívások. És ha az eleve késéssel érkező iPhone 5-tel az utolsó pillanatban még mindig gondok vannak, az nagyon nem jó hír.

A 9to5Mac több forrásból is hallotta ezt a rossz hírt, a DigiTimes azt is tudni véli, hogy a Wintek paneljeivel vannak gondok. Nem tudni, pontosan mi lehet a hiba, de állítólag "delayed bubble" effektusnak nevezték el a problémát. A Wintek gyártja az iPhone touch paneljeinek negyedét, és ha ezt a mennyiséget vissza kell hívni, akkor komoly veszélybe kerül az iPhone 5 kezdő mennyiségének legyártása októberre.

Az Apple pedig vagy szűkíti a piacokat, ahol megjelenik a telefon, vagy bevállalja, hogy pár nap alatt elkapkodják a készüléket. Szerintem a 2012-re tolódás, amit a 9to5Mac ír, a legkevésbé valószínű az összes forgatókönyv közül.
 




süti beállítások módosítása