Mint a facebookos oldalunkra már kitoltam pár napja, az iStyle-ban megvásároltam a 13 colos, 128 gigás, 1,7 gigahertzes Core i5-tel szerelt MacBook Airt. Ováció, taps.
Több mint három éve használtam a fehér, 2.1-es MacBookomat, imádtam, két blogot hoztam létre rajtuk, leütöttem százmilliárd karaktert, dolgoztam rajta naponta, vágtam képeket, videókat, ápoltam a kapcsolataimat - de hiába, eljárt felette az idő. Akartam az új gesztusokat, az ssd-nek köszönhető gyorsulást, a processzornak és a videókártyának az egymást támogatását a számolásigényes feladatoknál, konvertálásnál, videóvágásnál, de akár csak a videónézegetésnél is, az elméleti 7 órás webes üzemidőt.
És néhány nap után, a kezdeti agyeldurranást követően azt mondom, imádom. Persze ki kellett ezt érdemelni.
A Time Machine-t még Leopardban röffentettem be, és mivel én komplett kihagytam egy néhány hetes viharos kaland után a Snow Leopardot, most a kettővel korábbi oprendszer mentéseit akartam feltenni a Lionra. És noha a Time Machine-ból építkezés tökéletesen sikerült az előző Air-generációval, amit még Snow Leoparddal teszteltem, a mostani híd túl hosszúnak bizonyult.
A migrálás után minden beállítás, program a helyén volt, de csalódottan vettem észre, hogy a balra rendeződő asztali ikonok problematikája most is fennáll (randomszerűen csapja a gondosan elhelyezett ikonokat egy oldalra a rendszer, vagy más módon rendezi át a saját rendünket). Ezt még valahogy legyűrtem, miután az Apple support oldalain található valamennyi Terminal-parancssort alkalmazva (a magyar oldalakon talált információkkal nem voltam kisegítve), egy idő után nem jelentkezett többé a probléma. Ez a gond sok embert a mai napi érint, a Snow Leopard óta keresik a végleges, és mindenkire egyformán érvényes megoldást a fórumoldalakon, kinek ez, kinek az segít.
Nem is ez volt a baj, hanem hogy belassult néha a gép. Egyszercsak nem indult el a Textedit, aztán már a Disk Utility sem, hogy lefuttassak egy ellenőrzést. Elővettem egy pendrive-ot, letöltöttem a Lion telepítő pendrive-hoz szükséges szoftvert, és újratelepítettem a rendszert, a meglévő appokat, fájlokat megtartva. Megint jól ment egy ideig, aztán megint lehaltak a programok. Clean install.
Fél napig tartott, míg a nulláról felépítettem a rendszert, de megérte. Igazából egy csomó olyan cucc volt az előző gépen, alkalmazásokat beleértve, amit teszt miatt tettem fel, már nem kellett, minek hurcolászni. Nyomtam egy fél napos nagytakarítást, fel lehet fogni így is.
Lett tehát egy eszméletlen gyors, gördülékeny, könnyű, strapabíró munkatársam. Tényleg hihetetlen érzés, ahogy ebben a kis, alig több mint egykilós gépben mennyi erőt sikerült belegyömöszölni. A korábbi tesztünkből lehetett látni, hogy miközben a grafikus mag hozza a korábbi 320M teljesítményét, a processzor sokat emelt az eddigi Core 2 Duo által kijelölt szinten: a tavaly-tavalyelőtt bemutatott izmosabb MacBook Prók teljesítményét hozza. És ez meglátszik a számolásigényes feladatoknál is, vagyis nemcsak az ssd-s gyorsulás előtt eshetünk hasra.
Ssd-ből Samsung került a gépembe, és meg tudom erősíteni a TldToday korábbi tesztjét, ez a modell nálam 240 MB/s írási, és 262 MB/s olvasási sebességet produkált.
Az Airből leginkább azért vettem a nagyobbat, mert abban SD-kártya-olvasó is van, és 7 órás üzemidőt ígér az Apple. Utóbbiról annyit tudok elmondani, hogy sok futó program mellett, videókat nézegetve, zenét hallgatva inkább 4-4,5 órának mondanám a feltöltés és a lemerülés közti időt. A hét óra tényleg csak a minimálwebezésre érvényes. Szóval aki a kisebbet veszi, számoljon vele, hogy valós munka mellett az az 5 óra is sokkal kevesebb lesz majd.
Most megrendelek hozzá 9000 forintért egy pofás kis asztali DVD-írót, amit az asztali monitor mellé teszek, és ha filmet akarok nézni, egy helyen lesz minden. Egyéb esetekben nem gondolom, hogy szükség lesz még az optikai meghajtóra, őszintén: nem is használtam az elmúlt egy évben másra ezeket.
update: Roland kérdezte, hogyan kell clean installt csinálni, bemásolom ide a levelemet: A clean install úgy megy, hogy letöltöd a Lion Recovery Disk Assistantot (http://support.apple.com/kb/DL1433), majd egy minimum egy gigás pendrive-ot kinevezel telepítőnek a segítségével. Lementesz minden fontos fájlodat, újraindítasz, a pendrive bedugva, Altot nyomsz az indulásnál, és kiválasztod a Recovery HD-t, ekkor a pendrive-ról indul el a rendszer. Ezután kiválasztod a Disk Utilityt, és Erase-eled a merevlemezed, majd ezután választod ki az Install Liont.
szucsadam
2011.09.02. 13:43
Címkék: sziget app
Az idei Sziget fesztiválra készített mobil alkalmazás fejlesztői kerestek meg (Canecom), érdekelnek-e minket az app statisztikái. Mivel ritkán kapunk képet a hazai piac számairól, a válaszunk egy határozott igen volt.
Persze a Sziget mobil appot nemcsak a magyar felhasználók használták, mindenesetre érdekes számok jöttek ki:
Az esemény alatt, a napi közel 10 000 látogató mintegy 550 000 oldalt tekintett meg. A legtöbben Magyarországról és Hollandiából használták a szolgáltatást, de voltak látogatók Dél-Afrikától Bahreinig, de még az egzotikus Isle of Man szigetéről is böngészték az eseményeket. A szolgáltatás 66 különböző ország fesztiválozóinak könnyítette meg a napjait a Szigeten.
Az okostelefonok versenyében szinte holtverseny alakult ki, az iPhone alkalmazás közel 36.000, míg az Android alkalmazás 35.000 összesített napi egyedi látogatóval zárta a fesztivált.
Az alkalmazás elkészítésének különlegessége, egy egyedi, könnyen alkalmazható mobil tartalomszolgáltató rendszer, a Mobile Essence alkalmazása, mellyel a megrendelő gyorsan, programozási ismeret nélkül módosíthatja, töltheti fel a tartalmat.
Azt hiszem, ezt nevezik sikeres alkalmazásnak.