almalé és kungfu Rólunk

Jönnek az új MacBook Air-ek

A pletykák szerint az Apple május végén kezdi meg az új MacBook Airek gyártását, és júniusban dobja piacra a Sandy Bridge-processzorral szerelt ultrahordozható laptopjait.

Az Apple láthatóan fenn akarja tartani az Air iránti érdeklődést, ami tavaly októberben óriási méreteket öltött, de 2011 első negyedévében erősen visszaesett, nyilván az új MacBook Prók megjelenése miatt.

A Core i-családdal viszont megint bekerülhet a nyeregbe az Apple, a szűk keresztmetszet nyilvánvalóan az, hogy nem szívesen vásárolnak az emberek egy két éves technológiával felszerelt gépet, még akkor sem, ha a tesztek alapján a Mac OS X remekül elvan a vassal.

A fenti menüből lehet válogatni. Az Apple nyilván az ultraalacsony fogyasztású chipek közül szemezget, így a 11,6 colos MacBook Airbe 1,4 - 1,6 gigahertzes Core i5 vagy Core i7 kerülhet, míg a 13,3-asba akár a 2,1 - 2,3 gigahertzes Core i7-es.

Valószínűleg a fehér MacBookot is upgrade-elik, hiszen ez sem fogy annyira, így az összes laptop megkaphatja a Thunderbolt csatlakozót is egyidőben.



Kész a streamelhető iTunes

Legalábbis technikailag nincs akadálya annak, hogy beindítsák a szolgáltatást. A Reuters több különböző forrásból úgy értesült, hogy a cupertinóiak nagyon belehúztak, hogy a Google előtt kész legyenek a streamelhető zenebolttal. Az iOS és Mac OS-készülékekkel az zenéket a felhasználók egy szerveren tárolhatják, és ezután bármelyik eszközzel elérhetik, ami az internetre felcsatlakozott.

A Reuters még úgy tudta, hogy a technikai feltételek ugyan adottak, de egyik kiadó támogatását sem élvezik, pedig ez nélkülözhetetlen lenne a beindításhoz. A Wall Street Journal később egy másik forrásra hivatkozva lehozta, hogy a négy nagy kiadóból kettő már aláírta a szerződést az Apple-lel. Állítólag az Apple nagyon agresszívben tolja, úgy tűnik, gyorsan szeretnék beindítani a dolgot.

Nagy a verseny, az Amazon már beindította az ingyenes stream-lehetőséget azoknak, akik nála vásárolnak, és noha iOS-készülékeken a szolgáltatás nem megy, Maceken működik. Ráadásul az áruház egyáltalán nem is kérte a kiadók engedélyét, akik egyrészt félnek a kalózkodás új lehetőségeitől, másrészt kevesellik a nekik ezért felajánlott jogdíjakat. De ez az eset valószínűleg megpuhította őket.



Utazó iPhone: Nizza

Ezúttal Nizzából jelentkezik az Utazó, Franciaország ötödik legnagyobb városából, ahová Damjan zsebében utazott.

Na hát akkor rittyentsünk ide egy kis érdekességet is a városról, ami sokáig önálló grófságként működött, noha nagyon rá akarta tenni a kezét mindenki. A legutóbbi döntés Nizza sorsáról 1861-ban esett, ekkortól számít francia városnak a település.

Ennek megfelelően kicsit ki is lóg a környezetéből, még saját nyelve is van, a provanszál egyik helyi dialektusát beszélték itt. De aztán ne úgy képzeljük el, hogy ez valami unikum, összesen hét dialektussal rendelkezik a nyelv, meg hát van arrafelé más kisebbségi nyelv is.

Nem tudom, láttátok-e a Bienvenue chez les Ch'tis (Isten hozott az Isten háta mögött) című filmet, abban a szerencsétlen postást a Riviéra helyett büntetésből elküldik Dél-Franciaországból északra, ahol meg az érthetetlen pikárd dialektust beszélik. Na, csak úgy eszembe jutott, jópofa film, ha esetleg nevetnétek egy könnyed vígjátékon így a hétvégén, vagy megismerkednétek az ottani nyelvgazdagsággal, szerezzétek be.



Összemehet a Mac Pro is

Ráfér már az Apple hivatalos szerverének kikiáltott gépre a frissítés, gyakorlatilag 8 éve nem változott a formája a Mac Próknak, pedig 2003-ban még csak nem is így hívták őket. A G5-ös Power Mac gépszörnyek óta nem sokat változott a szörny pofája.

A dizájn és a funkcionalitás elválaszthatatlan kötelékére remek példa lehet a mostani, a hírek szerint ugyanis jelentős vékonyodásnak lehetünk majd tanúi, az új Mac Prók állítólag 3U-s méretben készülnek, vagyis kábé 13 centis lesz az álló helyzetben vett szélességük, valamivel alacsonyabbra is tervezik őket - természetesen azért, hogy beférjenek a szerver rackekbe. Ezzel a Mac Prókat beállítanák a nemrég kinyírt XServe-ek helyére.

A beépíthető merevlemezek mellett több lehetőséget adnak az SSD-knek is, lesz Thunderbolt port és Blu-Ray opció, így szólnak a pletykák.

Persze azon sem nagyon csodálkoznék, ha Jobs a végén egy gömb alakú Mac Próval lépne a színpadra, és azt mondaná: maguk szerint mi a francnak kellett három olyan istentelenül nagy csarnokot építenünk a stream-szolgáltatásunknak?



Itt a magyar Mac OS X 10.6.7

A Mac OS X magyar verziói továbbra is rendíthetetlenül és folyamatosan készülnek, ezúttal az egy hónapja megjelent 10.6.7 magyarítása jelent meg az Apcom oldalán.

Mivel a korábbi 3-5 hónapos frissítési ciklusok az utóbbi időben egy hónaposra csökkentek, számítani lehet rá, hogy hamarosan a következő verzióhoz érünk, úgyhogy aki folyamatosan magyar operációs rendszeren dolgozna, továbbra sincs könnyű dolga.

Persze nem a fordítók lusták, mint az egy korábbi interjúnkból kiderült.




süti beállítások módosítása