Azt már mindenki tudja, hogy ma este héttől lehet iPad 2-t vásárolni Magyarországon, azt azonban nem árt tisztázni, hogy miért érdemes beállni egy március 25-i sorba.
Először a készletekről: az XMS-en kívül más nem adta meg az induló darabszámot, de nincs okunk feltételezni, hogy ne hasonló, nagyjából százas készlettel számoljunk üzletenként.
Ha ezt kevesellenénk, elárulok egy infót: Ausztria nem sokkal kapott többet, mint Magyarország. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az Egyesült Államokat sorban követő 25 ország között vagyunk mi is, és hogy a régióban csak a csehek kapnak még ilyen korán iPadet, azt kell mondanunk, Magyarország láthatóan, érezhetően felértékelődött az Apple szemében.
Handrás szerint ez azért van, mert hiába nem fogy annyi iPad és Mac Magyarországon, mint mondjuk Csehországban, a piaci részesedés mutatói nálunk kifejezetten jók. Az emiatt létrejött érdekérvényesítő erő pedig láthatóan megvolt.
De a lényeg: ma valószínűleg elfogynak a készletek, holnap reggel 9-től pedig lehet előrendelni az APR-ek honlapján. Akik besétálnak a boltba előrendelés nélkül, kisebb eséllyel indulnak majd, hiszen raktárkészlet egy ideig nem lesz. Ettől függetlenül az Apple ígéretet tett arra, hogy a következő 1-3 hétben lassan, de biztosan csordogálni fognak a szállítmányok.
Tehát aki nem vesz iPadet, az is örülhet: Magyarország láthatóan egyre jobb pozícióban van.