Az Apple bemutatta a profi laptopok új generációját. Ez volt eddig:

És ez lesz mostantól (13, 15 és 17 col):

Ahogy a képeken is látszik, mindegyik gépbe Core i-processzor került, méghozzá a második generáció, tehát az összes konfigurációnál jelentős az előrelépés. Az eddig Core 2-eseket használó 13 colos gépeknél 30-50 százalékos gyorsulásra lehet számítani, míg az eddig első generációs Core i5-ös, Core i7-et használó 15-ös és 17-es laptopoknál még nagyobb lehet az előrelépés, hiszen ezekbe kétmagos helyett négymagos csipek kerültek. Alapból!

A memória 4 gigabájt maradt mindegyik konfigurációban, a merevlemez az összes típusban nagyobb lett valamivel, de nem lett alapértelmezett az ssd, ezt meghagyták az Air privilégiumának. Állítólag csak egy év múlva érkeznek meg azok a teljesen áttervezett MacBook Prók, amiknek a szerkezeti felépítése alapvetően különbözik majd a mostaniaktól.

Érdemes még kiemelni, hogy a 13 colos gépekben az eleve integrált Nvidia grafikus gyorsítót az integrált Intel HD 3000 váltotta: ezek már nem olyan bénák, mint a korábbi inteles vga-k, nagyobb ugyan nem lett a kicsi MacBook Pro grafikai teljesítménye, de legalább kisebb sem.

A 15-ös és 17-es gépekben meg négymagos Core i7-es váltotta a kétmagos Core i5-ösöket, és a grafikus gyorsító is alaposan megváltozott: a Radeon HD6490M váltotta a Geforce 330M-eket, bár amennyire tudni lehet, ezek sem sokkal erősebbek az elődeiknél.

Szóval a processzor mindegyik gépben jóval erősebb lett, háttértárból is többet kaptunk, de a grafikus teljesítmény és a memória nem nőtt és forradalmi technológiát is csak egyet kaptunk: a Light Peaket (amit itt Thunderboltnak hívnak), amiről meg majd kiderül, hogy milyen gyorsan terjed el.

Közben azonban történt egy komoly visszalépés is: 8-10 óráról egységesen 7 órára csökkent az üzemidő, bár a MacBook Airnél már láttuk, hogy új mérési módszertant vezetett be az Apple, és a kevesebb több. Majd a gyakorlatban derül ki, hogy mi a helyzet, könnyen lehet, hogy a mostani hét kompatibilis a korábbi tízzel, bár az is igaz, hogy a 13-as gépekben dolgozó Core i5-ösök többet fogyasztanak, mint a most leváltott Core 2 Duók.

Tisztességes ráncfelvarrás történt, más nem.