almalé és kungfu Rólunk

A Safari a frissítés után sem lett jobb

Nem mondom, hogy remegve vártam a frissítést, mert hát a kolerával is együtt lehet élni, és a Safari 5 nem alapvetően volt rossz, csak részleteiben. Írtam már korábban erről egy posztot, lényeg, hogy az upgrade után nem az és nem úgy történt, ahogy megszoktam, szóval türelmetlenül vártam valami .01-es verziót, vagy hasonlót.

A héten megkaptam, bár az Apple nem ígért semmit, csak pluginokat: nem nagyon mondta, hogy kijavította az alapverzió hibáit, igaz, arról sem kommunikált, hogy lett volna olyan egyáltalán. Gyorsulásról sem beszélt, letölthetünk hozzá néhány alkalmazást, that's the deal.

Azért csak telepítettem, és azt kell, hogy mondjam, hogy az Apple egy szavahihető cég: a .01-es verzió semmit sem változott az 5-öshöz képest. A blogon még mindig nem frissül az online látogatók száma, amíg újra nem indítom a böngészőt, a Google docs és a Gmail ugyanolyan nehézkesen használható, mint a 4-es óta mindig, és a sebesség sem változott: a Sunspider ugyanúgy 320-330 ms-os értéket mutat, szemben például a Google Chrome 5.0.375.125-ös verziójával (biztosan elfér itt még néhány szám), ami valamivel rosszabb, 372 ms-os eredménnyel zárta a tesztet.

Továbbra is bízom abban a jövőben, amikor az Apple a gőzmozdonyként zakatoló innovációt félretéve egy pillanatra megpihen, körbe néz, és eltakarítja a szemetet.



Utazó iPhone: Svájc

Utazónk sethyx-szel töltött egy svájci kirándulást.

Egy kedves ismerősöm Svájcban él már harmadik éve, idén jött el a pillanat hogy meglátogattam néhány napra - persze a telefonommal karöltve. A reptér a francia-svájci országhatáron van, mi pedig a svájci-német határ mellett egy kisvárosban laktunk, szóval csak úgy repkedtek a roaming smsek.

Az első napot Strasbourgban töltöttük elég trágya időben, ez meg is látszik a képen ami a katedrális előtt készült. Nem lett művészfotó, de szakadó esőben esernyő alól ez jött össze. Szép kis város, tele különleges házakkal, de valahogy az idő miatt nem tudtuk élvezni igazán.

Kis érdekességképp egy random mellékutcában készült screenshot a wifi hálózatokról (kb. a harmada nyílt is volt).

Szombaton megmásztuk a Jungfraut (haha), itt található Európa legmagasabban fekvő vasútállomása (3454 méter), nem is nagyon írok mást, szerintem a kép magáért beszél.

Persze a geocachingelés sem maradhatott ki utolsó nap, megkerestem néhány ládát (+ hazahoztam 2 geocoint), és rájöttem hogy egyrészt tök pontos is tud lenni az iPhone GPS-e, másrészt hogy a Groundspeak geocaching app-je tökéletesen alkalmas a mobilnet nélküli cachelésre (előre le lehet töleni a cache körüli térképeket, fényképeket, leírást, etc.).

Szóval tök jó Svájc, csak kurva drága. Meg nincsenek szép nők. De tényleg.



Steve Ballmer még mindig hisz a Szent Grálban

Steve Ballmer a Microsoft pénzügyi ülésén nyilatkozott pozitívan egy még nem létező Windows-tabletről, amivel egy nap kicsinálják majd az iPadet. És ez minden, amit lehet tudni erről a rejtélyes termékről.

A bevezetőjében Ballmer kifejtette, hogy őt mostanában a tablet kérdése foglalkoztatja leginkább. Részleteket is megtudtunk Ballmertől az iPad-killerről. "Akkor szállítjuk, ha kész lesz." A munka hevességéről azt mondta a vezér, hogy senki nem alszik, mindenki nyüzsög az ügyön. És hogy mit szállítanak a végén? "Olyat szállítunk majd, amit az emberek tényleg meg akarnak majd venni." Az operációs rendszer neve pedig Windows lesz.

A vezér elismerte, hogy az Apple több iPadet adott el, mint amennyit ő szeretett volna látni, és hogy "érdekes munkát" végeztek Cupertinóban. Kíváncsian várjuk az eredményt, de nekem nagyon úgy hangzik, mintha Ballmer megint a levegőt markolná.



Az iPhone a legsikeresebb androidos mobilok előtt

Csak az gondolhatta, hogy az Apple mobilja képes lesz megőrizni elsőségét az Androiddal szemben, aki semmit sem ért a piacból. A kaliforniai cég egyetlen készüléket árul, ami egyértelműen prémiumtermékként van pozícionálva, míg az Android most már harmincezer forintos készülékekre is rákerül. Mintha valaki azt gondolná, hogy a kaviár lesz a legnépszerűbb étel, csak mert finom.

Egy teljes platformmal szemben persze tehetetlen az iPhone, de a konkurens kaviárgyártók ellenében már nem az, és ha így nézzük a dolgot, elég jól áll Steve Jobs cége: mobiljuk népszerűbb mint bármelyik, Androiddal szállított okostelefon.

Az idei második negyedévben legalábbis 8,4 millió készüléket adott el az Apple, míg az egyik legnépszerűbb androidos telefont, a Droidot meg a Milestone-t gyártó Motorola csak 2,7 millió okosmobilt adott el. Eközben a HTC 2,8 millió készüléket értékesített, ez a szám egyébként 3,5 millióra nő, ha a nem saját márkával ellátott, de HTC által gyártott készülékeket, például a Nexus One-t is figyelembe vesszük.



Az iPhone 4-re épít a pornós szakma

"Az iPhone 4 megváltoztatja a gondolkodásunkat a telefonszexről" - ilyen poén is elhangzott a kedvenc Apple reklám-paródiámban, de hogy ez mennyire igaz, azt a pornóbiznisz mozgolódása mutatja.

Az Associated Press szerint nem telt el sok idő, és a szexipar is rámozdult a FaceTime-ra, szex-videochat szolgáltatást akarnak nyújtani az immár több mint 3 millió iPhone 4-használónak. A lányokat a Craigslisten keresztül keresik, az álláshoz szolgálati iPhone 4 is jár sok esetben. Öt városban keresnek bedolgozókat, kizárólag FaceTime-szexre.

Csak hogy el tudjátok képzelni, ilyen lesz FaceTime-ozni egy pornósztárral, leszámítva, hogy akkor nem lesz rajta ruha:

A Pink Visual felnőtt tartalmakat gyártó cég szóvivője szerint heteken belül elkészülnek a munkával, és indulhat a szolgáltatás. Elérhetőek lesznek a filmjeikben szereplő lányok közül is néhány, akik percenként 5-6 dollárért (1000-1300 forintért) nyögik majd, hogy sose volt még ilyen jó.

Na most már csak arra leszek kíváncsi, hogyan fogja Steve Jobs EZT megakadályozni.




süti beállítások módosítása