Amióta fut az Appleblog, számtalan post készült a világ egyik leghatalmasabb országáról, nem okvetlenül pozitív kicsengéssel. Írtunk számtalanszor Kínáról a "Kamu, fake, Apple"-rovatban, többször szóba kerültek a rendszeresen öngyilkosságba menekülő gyári munkások, az iPhone-nal kapcsolatos wifi-korlátozások, és számtalan pletyka is abból az országból érkezett, ahol szinte az összes Apple-terméket gyártják.

Szerdától egy hétig közelebbről is leellenőrzöm, amit lehet, ugyanis Kínába utazok, főleg Hong-Kongba, Shenzenbe és Sanghajba. Amit lehet, megnézek, felkeresem a helyi Apple-boltokat, igyekszem minden mennyiségben kipróbálni, vagy legalább dokumentálni a kínai hamisítványokat, felmérni, hogy a helyi elit milyen arányban használja az Apple termékeit, de ha van bármi ötletetek, szívesen várom.

Aki még nem járt ott, mire kíváncsi? Aki gyakori vendég Kínában, és főleg pedig az említett három városban: mit kell feltétlenül megnézni?

A laptopommal a zuhanás óta csak wifin keresztül lehet netezni, a vezetékes net nem játszik, ami egészen eddig nullaszor volt probléma, Kínában viszont komoly gondot jelent, de ha tudok, jelentkezem. De Ádám tartja a frontot, szóval fordulatokban gazdag egy hét vár rátok nélkülem is az Appleblogon.