Hát nagyon nagy mázlim van, hogy a körzeti orvosom nem mostanában sütötte el a nyugalom-fekvés-kamillatea bűvös hármas mantrát, amivel egyébként minden betegséget gyógyítani próbál, hiszen az Apple következetesen sokkol minket, nyugalomról tehát szó sem lehet (fekve pedig szar blogolni). Alig pár napja, hogy forgalomba hozták az iPadet, alig néhány órája, hogy Csaba véleményét betűkbe öntötte az új forradalomról, máris a nyakunkon van az, amire eddig kevés figyelmet fordítottunk. Az új iPhone OS.

Az Apple által szétküldött meghívókban betekintést ígérnek az iPhone jövőjébe, amit várhatóan az idei WWDC-n, nyáron, az új iPhone-nal együtt adnak ki hivatalosan. A mostani esemény egy előzetes arról, mire számíthatunk mi, és mire a fejlesztők. Ezek szerint van mit bemutatni.

Vajon igaza lesz az Appleinsidernek, és tényleg a full multitasking lesz az esemény fő témája? Vagy csak az én imáimat hallgatták meg, és ezentúl nem kell négy kattintást eszközölni a tethering és 3G beállításokhoz? Akárhogy is, már nem kell sokat aludni, hogy megtudjuk.