Twitteren már olvashattátok, hogy rászántam egy estémet a Snow Leopard kivégzésére. Kapcsolatunk viharos szakasza néhány nappal a telepítés után kezdődött, ekkor vettem észre, hogy az újraindítás után egy oldalra rendezi az ikonjaimat az asztalon (később ezt már bármikor meg tudta ismételni, .DS Store fájl letörlése nem segített), hogy más beállításaim is elvesznek ilyenkor, később megismerkedtem a Finder olyan szintű rendszeres fagyásaival, hogy csak a kikapcsológomb segített.
Akkor még reménykedtem, hogy egy clean install segít rajtam, de csalatkoznom kellett. Ugyanezek a problémák megmaradtak, egyre elviselhetetlenebb lett a munkaeszközöm, kezdtem utálni.
Mint fent látható, az első problémára még elkezdtem választ keresni, a megoldásra nem sikerült rájönni, arra viszont igen, hogy nekem egyáltalán nincs erre időm, a Snow Leopard nekem semmit nem adott, amit igazán hiányolnék, viszont adta a fenti posztokban is olvasható borzalmakat, elvette a hibátlan elrendezésű, sűrűn használt "összes ablak"-elrendezést, és egy ideje már az iPhoto és a Garage Band is hiányzott. Ezeket ugyanis megkaptam a Leopard install DVD-kkel, a Snow Leós upgrade-del azonban elveszett az iLife.
Így hát döntöttem. Előkerestem a régi DVD-ket, a Time Machine-ban nyomtam egy backupot, vettem egy levegőt, restart. Alt, boot a DVD-ről, Disk Utility, Erase, Install. Kábé 35 perc múlva már felhangzott a híres akkord, az elhatározás és a megvalósítás között 40 perc telt el.
A telepítés során persze elutasítottam a nyomtató driverek és különböző nyelvek gigabájtjait, a telepítés után pedig lefuttattam egy parancsot, ami törölte az összes designable.nib fájlt a gépről, ezzel is jelentős tárhelyet (kb. 1 giga) szabadítva fel. Ezzel a Leó egy súlycsoportba került a hópárduccal.
Első meglepetés ezután ért: a Time Machine nem volt hajlandó visszatölteni semmit, nemhogy a beállításaimhoz nem nyúlt, de még a képeimet, dokumentumaimat sem másolta vissza, mivel újabb rendszeren készült a mentés.
Oké, megcsináltam kézzel, a nem olyan régen végigszenvedett clean installtól edzett ujjaim visszapöckölték a kedvenc beállításaimat, feltettem a használt programjaimat, ugyanazokat, amik SL alatt is futottak. Könyvjelzők importálása, widgetek telepítése, Mail postafiókok beállítása, csupa móka, négy óra múlva nagyjából kész voltam.
A Leopard Time Machine-ja magának is elkezdett készíteni egy backupot, így volt alkalmam összehasonlítani a Leó és a Snow Leopard teljesítményét ezen a téren. Hát tényleg siralmas, firewire 400-on keresztül 42 gigabájt 8 óráig tartott. Ha nem láttam volna, el sem hiszem. Már nem emlékszem, az SL-nek ugyanehhez pontosan mennyi időre volt szüksége, fél-háromnegyed óra talán? Ugyanerre a fél terás Verbatimra.
Idegsokk az iPhone első csatlakozásakor fogott el, a szinkronizálást választva az iTunes megkérdezte, hogy talált a telefonon olyan programokat, amik nincsenek meg a gépen, másolhatja-e. Hogy a fenébe ne. Erre kiírja a drágám, hogy Erasing Applications on iPhone, vagy ilyesmi, és tartotta is a szavát. Letörölte az összes programot a telóról, és a gépre sem mentette el.
Hm.
Nem baj, ezért van a backup, a tíz perccel azelőtti lementést varázsoltam elő (persze előbb üresre szántotta a telefont, és újrahúzott mindent), a programok azonban továbbra sem voltak sehol.
Hmmmm.
A megoldást a Time Machine jelentette, a Snow Leopard lementett fájljai között megtaláltam az összes programomat, amiket kézzel behúztam az iTunes-ba, így ezek a következő szinkronizálással vissza is kerültek a telefonba. (Mint kiderült,először a File-Transfer Purchase-t kellett volna nyomnom, hogy a törlés ne történjen meg, ami - meg ez az egész - a legkevésbé sem felhasználóbarát hozzáállás).
Hú, de sokat dumáltam. Jöjjön az összegzés. Miután néhány napja használom, egyáltalán nem bántam meg a döntést, a downgrade óta van egy gördülékenyebb operációs rendszerem, nem fagy semmi, visszakaptam az értelmesebb Image Capture-t, ráadásul ismét feltehettem a 3-as Parallels Desktopot, a négyes ugyanis hányadék lassú volt, ráadásul egyszer a kukába is vágtam (amikor a videofájlokat mindenáron a Windows Media Playerrel akarta lejátszani, hiába Get Info, Open With, Change All. Csaba ugyanezzel küzd már egy ideje).
Vállalom tehát: 2010 első hónapjában egy 2007-es operációs rendszerre downgrade-eltem, és még a 2005-ösre is megtenném, ha nem hiányoznának annyira a Leopard ficsörei. De a Mac minimen még mindig az fut, és imádom. És ha fenti problémáim mégis rejtett képességei lettek volna az új oprendszernek, azt is vállalom, hogy maradi vagyok. Kövezzetek.
Elegem volt, downgrade-eltem Leopardra
Címkék: én os elvakultakvagyunk
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.