Érdekes egy szituáció ez, mert miközben még az egyetlen hazai forgalmazó, a T-Mobile sem tud elég iPhone-t szállítani, egyre több jel utal arra, hogy a másik két szolgáltató is megkezdi a mobil árusítását. Sokáig néma csönd volt, az utóbbi hetekben-hónapokban viszont több olyan információ is befutott hozzám, ami arra utal, hogy változás lehet.

Először a pannonos ismerőseim mondtak pár szót arról, hogy folynak a tárgyalások. Pontos részletek nem derültek ki, de az biztosnak tűnt, hogy a második magyar mobilszolgáltató is szeretné árulni az iPhone-t, és a lehetőségekhez képest mindent meg is tesz az üzlet létrejötte érdekében. „Szlovákiában például több szolgáltatótól is megveheted a mobilt, miért lenne ez nálunk másképp?” - kérdezte az ismerősöm.

Most meg PA-nevű olvasónktól kaptam egy levelet, amiben leírta beszélgetését a magyar Vodafone ügyfélszolgálatával. Ebben elmondta, hogy hamarosan átmegy számhordozással a T-Mobile-hoz, méghozzá az iPhone miatt. Az ügyfélszolgálatos erre azt javasolta PA-nak, hogy legyen türelemmel, majd felhívta figyelmét erre az oldalra.

Az iPhone tehát a jelek szerint rövidesen több szolgáltatónál is elérhető lesz, persze konkrét bizonyíték még nincs. Jelentős áresésre nem érdemes számítani, mert az Apple olyan kemény feltételeket diktál, hogy az csak minimális versenyt tesz lehetővé, de elképzelhető, hogy pár ezer forinttal lejjebb mennek a kezdődíjak.

Ennél azonban fontosabb, hogy sokan eddig azért nem tudtak iPhone-t venni, mert céges előfizetésük a Vodafone-hoz vagy a Pannonhoz kötötte őket, ha viszont mindhárom szolgáltató árulni kezdi a mobilt, megnyílik a lehetőség az összes hazai mobilos előtt, hogy a választások évében egy almalogós zászló alatt felsorakozva meneteljenek együtt egy európai értelembe vett szivárványos Magyarország felé!