Az iPhone SDK múlt heti megjelenése nagy izgalmat okozott mindenhol, találgatások és nyilatkozatok váltották egymást, aztán a kezdeti nagy lendületet letörte az Apple udvariasan elutasító válaszlevele a fejlesztők felé. De menjünk csak sorban.

Mindjárt itt volt a Sun bejelentése a Java folyamatban lévő fejlesztéséről a telefonra, annak ellenére, hogy Steve Jobs korábban elvetette ennek a lehetőségét, akkor azt nyilatkozta, senki nem használ már Javát, nem kell az senkinek. A Sunon kívül is sok programozó indult be attól, hogy mindazon eszközök, API-k (Application Program Interface), amiket eddig csak az Apple programozói láthattak, kivétel nélkül az ő rendelkezésükre is állnak ezentúl, így viszonylag szabad kezet kapnak a fejlesztésben. Még ha az Apple meg is szűri a programokat.

Egy héttel az SDK-hoz kiadott iPhone 2.0-ás firmware megjelenése után annak feltöréséről számolt be a DevTeam, ami azt jelenti (ha igaz), hogy ezentúl mind a fejlesztők, mind a felhasználók dönthetnek arról, kikerülik-e az Apple-t, és regisztrálatlan alkalmazásokat futtatnak, vagy nem élnek a hackerek által nyújtott szabadsággal, és megelégszenek az AppStore által nyújtott újdonságokkal.

Eközben egyre több fejlesztő gondolta úgy, hogy be akar szállni a buliba: négy nap alatt az Apple SDK letöltések száma meghaladta a százezret. A programozók széles mosollyal készítették elő száz dollárjukat, és küldték el igényüket az Apple felé, hogy regisztrált iPhone fejlesztők lehessenek, a válaszlevél azonban sokaknak az arcára fagyasztotta a mosolyt. A levélben az állt, hogy az Apple köszöni szépen a jelentkezést, de mivel az SDK csak béta állapotban van, így meghatározott számú fejlesztőt vesznek csak fel, meg hogy próbálkozzon később. Az Egyesült Államokon kívüli kísérletezők közül sokan olyan levélről számoltak be, amiben a visszautasítás oka az volt, hogy az iPhone Developer Program csak az USA területén belül érhető el. Én mondjuk üvöltve csapkodnám szét a billentyűzetemet a monitoron, ha lelkes fejlesztőként egy ilyen levelet kapnék.

Terítéken volt az iTunes Store is: azonkívül, hogy a Beatles slágerek megjelenéséről szóltak a pletykák, be is perelték a cupertinói céget, mégpedig állítólagos szabadalomsértés miatt. A ZapMedia ugyanis már az ezredfordulón megálmodta egy hasonló online bolt működését, és annak részleteit egy szabadalomban le is védette. A szabadalmi hivatalban egyébként ismét érdekes dokumentumokra bukkantak az Apple által benyújtott ötletek között: az Apple TV új generációja talán már DVR funkcióval is el lesz látva, számos újítással és a felhasználó kényelmét szolgáló megoldásokkal.

A processzorok háza tájáról is érkeztek pletykák: a kétmagos, 300-as Atom sorozat alacsony fogyasztású csipjei mellett az Inteltől kiszivárogtak információk egy QX9300 elnevezésű processzorról, ami leginkább a MacBook Próba passzoló négymagos zsebszörnyeteg lehet.