Az Atomok eleve keveset fogyasztanak, 2,5 wattnál elvileg nem zabál többet az 1,6 gigahertzes verzió (az Airben hagyományos felépítésű csak speciális tokozású csip van, nem ez), ami elképesztő: a mobil Core 2 Duók ennek a tízszeresét is elfűtik. Na de az alapmodell még nem elég a mindennapi munkára, valamivel jobb lesz a helyzet a nemsokára érkező, 1,87 gigahahertzes verzióval. Az Electronistán megjelent útiterv szerint a csip az Atom 200-as sorozatba illeszkedik majd, a rendszerbusz órajele 533 megahertzes lesz, a másodszintű gyorsítótár meg 512 kilobájt.

Van itt még valami, szintén az Inteltől: az óriás 160 gigabájtos ssd-ket tervez a piacra dobni. Manapság még a 64 gigabájtos verzió a legnagyobb, széles körben elterjedt ssd, de nemcsak a tárolókapacitás nőne, hanem az ár is jelentősen csökkenne, akár ötven százalékkal évente (most még ezer dollár a 64 gigabájtos modell, ezek alapján két év múlva 250 dolcsiért elvihetnénk).
Mit jelent ez? A merevlemezeket leválthatják az ssd-k mindegyik laptopban, a processzorok fogyasztása is visszaesik, összességében tehát mobilabbak, hordozhatóbbak lesznek a gépek, miközben a hétköznapi feladatokra továbbra is alkalmasak maradnak. Mondjuk én nem nyugszom meg, amíg a laptopom nem bírja külső akkuk nélkül legalább 12 órán keresztül a munkát, de első lépésnek jók ezek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.