Alig egy héttel azután, hogy Steve Jobs bemutatta az SDK-t, és az Apple kiadta az iPhone firmware 2.0-ás változatát, a DevTeam arról számolt be, hogy feltörte az új védelmet is. A korlátozások felszabadításáért küzdő Pwnage Project állítólag elérte, hogy a telefonon nemcsak az Apple által jóváhagyott programok futhatnak, hanem bármilyen szoftver (az meg már csak természetes, hogy bármely hálózaton). Ráadásul a hackerek elmondták, ezúttal nehéz dolga lesz az Apple-nek, ha a biztonsági rést újra be akarja tömni.

Mint azt múlt héten az iPhone Roadmap konferencián elhangzott, az SDK szoftver ingyenesen letölthető, és használható, egészen addig, amíg a fejlesztő használni nem szeretné az alkalmazását, vagy terjeszteni nem szeretné azt. Ekkor le kell szurkolnia 99 dollárt az Apple-nek a regisztrációért, fejlesztését meg az erre létrehozott AppStore-ban terjesztheti. Mára úgy tűnik, ez csak az egyik út. A másik az, hogy a feltört telefonján mindenki korlátozás nélkül futtathatja programját, és terjesztheti azt a AppStore-on kívül.