Van ez a híres fotó a vezérről, ölében az első Macintosh-sal:
Mindenki ismeri. Viszont jóval kevesebben látták azokat a képeket, amiket Norman Seeff ugyanennek a sorozatnak a részeként készített 1984-ben. Nem is látta volna senki, ha nem küldi el Seeff a Retronaut.co-nak első publikálásra.
A fotók mellé írt egy néhány sort is Seef, ezekből kiderült, hogy a közös munka alatt nem találkozott Steve sötét oldalával. Bár nem kételkedik a róla keringő anekdotában, a fotós azt állítja, hogy Jobs is csak olyan volt, mint a legtöbb művész: diktatórikus, de ha a bizalmába férkőzöl, nem akar többé irányítani. Ő ezzel a bizalommal magyarázta, hogy különösebb feszültségek nélkül ment le a fotózás.
Sőt, Jobs annyira jól érezte magát, hogy az eredeti Mac-csapatról készített fotók után meghívta Normant az otthonába, ahol további néhány száz spontán képet készítettek:
Kiderült az is, hogy a híres lótoszüléses fotó is spontán készült közvetlenül azután, hogy Jobs megmutatta, miként képes a lábait furcsa pózokban a feje fölé emelni.
Nagyon fontos levelezés került elő, ami egyben meg is ágyazhat a kisebb tablet eljövetelének. Sokan ugyanis azért utasítanak el egy ilyen terméket, mert Steve Jobs annak idején kijelentette, hogy hét collal nem lehet együtt élni, az maga a pokol.
Márpedig sok vásárló szerint Jobs-szal szembemenni majdnem akkora szentségtörés lenne, mintha a buddhisták Sziddhártha herceg tanításával ellentétes állításokat fogalmaznának meg. Például, hogy a megvilágosodás mellett Tibet-részvények vásárlásával is el lehet érni a nirvánát.
Csakhogy Jobs nem Sziddhártha, ezt bizonyítja, hogy meglehetősen gyakran változtatta a véleményét. Akár 24 órán belül is. És az alábbi levelezés is erre bizonyíték: Jobs, aki néhány éve még azt bizonygatta, hogy 10 col a megfelelő tabletméret, tavaly januárban már egyáltalán nem volt olyan elzárkózó a hét colos átmérővel kapcsolatban.
Íme Eddy Cue levele a többieknek:
"Azt hiszem, komoly piacuk lesz a 7 colos tableteknek, és nekünk is gyártanunk kéne egyet. Többször kifejtettem ezt Steve-nek is hálaadás óta, és legutóbb egész fogékonynak tűnt az ötletre. Arra jutottam, hogy a levelezés, a könyvolvasás, a facebookozás és a videózás nagyon meggyőző 7 colon. A böngészés a leggyengébb pont, de még az is élvezhető."
A New York Times készített egy hosszabb interjút Ken Segallal, aki annak idején az Apple Think Different kampányáért volt felelős. Érdemes elolvasni az egész írást, én csak néhány fontosabb részletet emelnék ki belőle.
Például azt, hogy miként kapta meg az "i"-betűt az Apple-brand. A történet az iMackel indult, az első fontosabb projekttel azután, hogy a kilencvenes évek második felében Steve Jobs visszatért az Apple-höz. Az alapító erőteljes, de szerethető nevet akart a divatos számítógépének, így kiadta Segall csapatának a feladatot. Egyetlen kikötés volt: a Macnek szerepelnie kell a gép nevében.
Segallék némi gondolkozás után számos verzióval álltak elő. Volt köztük MacRocket, Macster és a MacMan is. Jobsnak ez utóbbi tetszett a leginkább, ráadásul emlékeztette a Walkmanre is, márpedig Jobs kimondottan nagyra tartotta akkoriban a Sony-t. Segall ezzel együtt megpróbálta lebeszélni a MacManről. Azzal érvelt, hogy ha már amúgy is úgy néz ki a gép, mint egy játékszer, legalább a neve legyen komoly, márpedig a MacMan inkább a PacMant juttatja a többség eszébe. Ennek ellenére Jobs kitartott elhatározása mellett.
Segall tudta, hogy csak egy kiút van: ha tovább gondolkozik és kitalál egy még jobb nevet. És akkor egyszer csak beugrott neki az iMac, amiben az i az internetre, a képzeletre (imagination) és az egyéniségre (individual) utal. Ráadásul úgy gondolta, hogy az "i" remekül használható lesz más termékekhez is.
Jobs azonban utálta, ahogy az összes többi ajánlatot is. "Utálom, utálom, utálom" - kiabálta.
Segall kitartott az iMac mellett, és néhány nappal később már Jobs is békülékenyebb volt. "Ezen a héten nem utálom, de még mindig nem szeretem, szóval kaptok két napot egy jobb névre".
Másnap aztán Jobs elkészítette az első szitanyomatot az új gépéhez, és ezen már az iMac név szerepelt: ezt mutatta meg az Apple legbelsőbb körének. Segallt közel húsz éves távlatból is szórakoztatja, hogy Jobs sosem hívta fel azzal, hogy elfogadta a nevet, küzdött ellene, aztán szó nélkül gyártásba küldte az iMacet.
Segall elmesélte azt is, miként kapta meg a NeXT nevet Steve Jobs cége, miután a nyolcvanas években kirúgták az Apple-től. Közös barátjukat, Tom Suitert hívta fel Jobs azzal, hogy van egy névötlete, ami nem rossz, de biztos ki lehet jobbat is találni. Az ötlete ez volt: Two.
Tom elkezdett gondolkozni, aztán egyszer csak belefutott egy Bill Gates-beszédbe, amiben gyakran hangzott el a "next"-szót, amikor a vezér a Microsoft új technológiáit ismertette. Tom rájött, hogy a next a jövőre vonatkozik, szóval menő dolog. Másnap felhívta Jobsot és elmondta ötletét, aki azt el is fogadta, ezért lett úgy NeXT az új cégének a neve, hogy sem ő, sem Gates nem tudta, honnan származott az ötlet.
Az Epic Rap Battles of History a Youtube egyik legcsodálatosabb sorozata. Viszonylag egyszerű a koncepció: két történelmi figura, vagy érdekes karakter rappeli egymást a porba, és a dal végén nekünk kell eldöntenünk, hogy melyikük nyer.
Megszámolni se tudom, hány meccs ment már le, a legutóbbi viszont a mi szempontunkból azért érdekes, mert most Steve Jobs és Bill Gates küzd meg egymással.
Jópofa, hogy elkészült ez a verzió is, de Nice Peter egyszerűen nem tudja elkapni Jobs karakterét, EpicLLoyd meg kábé annyira Bill Gates, mint amennyire Greta Garbo: semennyire sem emlékeztet a vékony hangú informatikusra. Remekül hozza viszont Gates szerepében is korábbi karakterét, Adolf Hitlert, akire viszont csodálatosan ráérzett annak idején EpicLLoyd.
Régebben Steve Jobs ült abban a székben, amelyikben most Tim Cook válaszolt Walt Mossberg kérdéseire. Könnyen belátható különbség köztük: Cook úgy tud mesélni Jobsról, ahogy Jobs sosem tudott volna magáról.
Ennek egyik legszebb példája, amikor az Apple CEO-ja elődje véleményalkotási stratégiájáról beszél. Azt eddig is tudtunk, hogy Jobs képes volt egyik pillanatról a másikra olyan alaposan megváltoztatni az álláspontját, hogy a végső állapot nem is emlékeztetett a kiindulási alapra.
Cook szavaiból azonban kiderül, hogy Jobs ebben a játékban lényegében világrekorder volt: nemcsak egyszerűen meggondolta magát, a kattanás után gyakorlatilag nem is emlékezett az eredeti állítására. Jobs ezt a képességét már művészi szintre emelte, ami egyébként Cook szerint inkább áldás volt, mint átok: a világ is olyan gyorsan változik, hogy nincs idő a megbánással, múltba révedésre, egyszerűen csak a megfelelő választ kell adni a feltett kérdésre.
És az Apple elmúlt tíz éve azt bizonyítja, hogy akármennyire is fárasztó lehetett Jobsszal dolgozni, jól tette, hogy gyakran változtatgatta a véleményét, mert végül rendszerint neki volt igaza.
Már hogy annak a verziónak, amit utoljára fogadott el egyetlenként.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
