Az Apple a honlapján jelentette be, hogy kiadja az iPhone 8 és 8 Plus (PRODUCT)RED verzióját, holnaptól már rendelhető is a telefon. Nem először adnak ki RED verziót egy iPhone-ból, ezek ára megegyezik a hagyományos modellekkel, mégis jótékony célt szolgálnak: a cég a bevétel egy részét a HIV elleni harchoz ajánlja fel. Volt RED verzió az iPhone 7 szériából is, akkor a céget sokan támadták, hogy fehér keretet választottak a mélyvörös színű telefonhoz. Idén a fekete mellé tették le a voksukat.
Egybekezdés: Itt vannak a RED iPhone 8-asok
Egy volt Apple-alkalmazott vette meg a piros Mac Prót
Kevin Abosch fotós néhány tweetjéből legalábbis az derült ki, hogy a legutóbb elég komoly summáért eladott Mac Pro és vörös EarPods füles egy volt Apple-vezető, Tony Fadell tulajdonába kerültek. Steve Jobs elmélete tehát helyes volt: ilyen az, amikor elég gazdaggá teszel egy embert ahhoz, hogy ő maga adakozzon a jó ügyért helyetted.
A vörös Mac Próért 977 ezer dollárt, a fülesért 461 ezer dollárt fizetett az iPod atyja, összesen tehát 316 millió forintnyi összeget perkált le vagyonából Fadell.
A fotók tanulsága szerint jobb helyre nem is kerülhettek volna az ereklyék. Szinte szerelmes tekintetek ezek, egyben az is biztos, hogy évek-évtizedek múlva még többet érnek majd ezek az egyedi cuccok.
via Macrumors
SmartEast híradó 29.
Címkék: magyarország vodafone red smarteast
Az iPhone 5 hazai debütálásakor mindannyiunknak újdonság volt a Vodafone RED csomagja. A korlátlan beszélgetést és sms-t nem tudtuk hirtelen hová tenni, pláne beárazni. Egyesek szerint drága, mások szerint olcsó a RED, és a mellé párosított iPhone 5-árak. Ancsa utánajárt a történetnek, szóval akit érdekelnek a korlátlan lehetőségek, vagy csak Ancsát néznék meg, annak itt az e heti SmartEast híradó: