Márciusban az Apple állítólag frissít egy nagyot a termékpalettán. Amiről pusmognak:
iPad Air 3, iPhone 5 se, valamint valamiféle Apple Watch frissítés.
Ebből a leginkább lényeges újítás az iPad Air update-je, amire nagyon szüksége van a cégnek: 25 százalékkal kevesebb tabletet adtak el a karácsonyi szezonban a tavalyi számokhoz képest. Az új készülék kijelzője továbbra is 9,7 colos lesz a hírek szerint, de ami igazán nagy trúvájság, hogy
együttműködne az Apple Pencillel, vagyis rajzolásra is alkalmas lenne az eszköz. Sőt, kiemelkedő rajzolóeszköz lehetne, sokkal olcsóbban, mint az iPad Pro.
Ezen kívül hátlapi LED vakut is kapna a pletykák szerint, valamint plusz hangszórót, hogy a hangminőség elérje az iPad Próét. Egyre kevesebb különbség lesz tehát a 164.990 forintért kínált Air és a 299.990 forintról induló, 30 százalékkal nagyobb képátmérővel rendelkező Pro között. De azért még így is lesz különbség bőven.
Várjuk még az Apple új 4 colos, iPhone 5se névre hallgató másodvonalbeli telefonját is, ami a korábbi másodvonalbeli telefonokhoz hasonlóak nem kimondottan új belső alkatrészeket rejt majd: állítólag A9-es proci, M9-es chip, mindig bekapcsolt Siri, több tárolóhely, Live Photos és Apple Pay kompatibilitás lesz a ficsörlista, a dizájn leginkább az iPhone 5s-höz lesz közel, de a széleken a fém keretet lecserélik gömbölyített megoldásra. Ami nem hangzik jól, de hátha Jony összekapta magát.
Az Apple Watch esetében inkább csak szíjfrissítésre számíthatunk, új Sport szíjak, Hermes szíjak, fekete színű Milanese Loop ékezhet.
Magyarországra pedig holnap jön az Apple Watch, végre mindenki kipróbálhatja az APR-ekben is, hogyan működnek a kütyük. Csaba reggel az ALLEE-ban található iCentre-ben fotóz majd veszettül, de valamennyi üzletben lesz próbadarab holnaptól, hétvégén mehettek nyomogatni:
szucsadam
2015.08.25. 06:43
Címkék: pletyka apple watch 2
A legújabb pletykák szerint az Apple a jelenlegi generációs Apple Watch-hoz tervezi piacra dobni az életfunkciókat mérő okosszíjakat. Az első generációs órákat eleve úgy tervezte a cég, hogy a wifis és Bluetooth-os kapcsolat mellett fizikailag is hozzá lehessen férni a rendszerhez. Ezek a fizikai csatlakozók pedig úgy kerültek elhelyezésre, hogy a megfelelő szíjakkal rájuk lehessen pattintódni.
Pattintódni.
A hírek szerint a szíjak a következő év elején várhatóak, és az Apple nem tervez új órát piacra dobni 2016-ban. Nem is érzik szükségét annak, hogy évente új termékkel jöjjenek elő ezen a piacon, ami egyébként egy érthető álláspont.
Másrészről viszont, ha lehet valamit jobbá tenni, és a konkurencia megteszi, neked is meg kell tenned.
De ahogy Leto Atreides mondta, a jövő még nagyon képlékeny. Épp ezért bevezetünk egy jóslást megkönnyítő mérőműszert, ami a pletykák igazságtartalmának valószínűségét méri. Lássuk, mit mond az Apple Watch 2-ről:
szucsadam
2015.08.11. 06:47
Címkék: pletyka iphone 6s
Még nem jelent meg a termék, még nem is nyilatkozott semmit az Apple, mégis sejtjük. Ugyanis az iPhone 6s háza és kijelzője is kikerült a gyártósorokról - ahogy ez ilyenkor már lenni szokott -, így néhány dolgot megtudtunk az új telefonról.
Az egyik, és legfontosabb: a bendgate. Vajon az iPhone 6s elhajlik-e úgy, mint az elődje, vagy jobban bírja a zsebben gyűrődést (különösen érvényes a kérdés az iPhone 6 Plusra)? Nyilvánvalóan annak ellenére, hogy az Apple hivatalosan nem beszél bendgate-ről, és a tesztek is azt mutatták, hogy a többi gyártó telefonja hasonlóan hajlik, tudják, hogy lehetne ezt jobban is.
És most lesz is jobb. Noha a külső tok méretre, marási helyekre kábé megegyezik a mostani szériával, egy nagyon fontos különbség akad a kettő között:
a hangerőgomboknál, ott, ahol az iPhone 6 legkönnyebben elhajlik, sokkal vastagabb az anyag. 1,1 milliméter helyett 1,9 milliméter.
Tovább olvasom
szucsadam
2015.08.08. 09:42
Címkék: pletyka event
Belső források azt állították a BuzzFeednek, hogy az Apple a szeptember 7-i hétre tervezi a nagy napot, a szokásos éves iPhone-eseményt. A legvalószínűbb célnap most a szeptember 9, szerda.
Ami biztos, hogy az iPhone 6s-t bemutatják, várhatóan nagyjából változatlan dizájnnal, Force Touch kijelzővel. Nagyon várjuk az új Apple TV-t is, aminek nem is annyira a hardverét (vékonyabb ház, A8-as SoC, touchpades új távirányító), hanem a szoftveres kísérőit (App Store, Siri, SDK) kérjüklégyszigyorsan.
Noha az Apple a szeptemberi iPhone-esemény után szeret egy októberi iPad-bejelentést is tartani, ennek ellenére úgy tudják, kilencedkén az iPad Pro is bemutatásra kerül. Hogy mire lehet jó egy iPad Pro, arról itt írtam egy posztot.