A Wall Street Journal belső informátorokra hivatkozva azt állítja, az iPhone-ok differenciálódása nem áll meg a high-end vs. olcsóbb megoldás jövő heti kettéágazásával. A lap azt állítja, az Apple 4.8-tól 6 colig tesztel iPhone-okat.
A most bemutatott Galaxy Note 5.7 colos, és ekkora, szóval lehet elképzelésünk a 6 colos iPhone-ról is:
És mondhatjuk, hogy az Apple minden hülyeséget szokott tesztelgetni, amiből végül nem lesz semmi, de két dolog miatt biztosak lehetünk abban, hogy komolyan gondolják. Egy: a piac elvárja a lóbaszó kijelzőket, és az Apple láthatóan próbál megfelelni ennek az igénynek. Kettő: a 4.8 - 6 col olyan messze van a jelenlegi iPhone-ok 4 colos kijelzőjétől, hogy átmeneti zavarodottságként nem lehet az esetre hivatkozni.
Egyébként alapvetően nem kell félni attól, hogy többféle iPhone-t mutatnak be minden évben. Tudom, volt egy bája annak, hogy na gyerekek, ez _az_ iPhone, és idén ezt kapjátok, de úgy tűnik, nem volt tartható ez a hozzáállás. Vagy az örökösök nem tudták tartani, tulajdonképpen mindegy. Ahogy az iPad megkapta a mini termékvonalat, vagy a 2001-ben bemutatott első iPodra három évvel jött az iPod mini, aztán még egyet a shuffle-re, az iPhone-ból is egyre többféle lehet.
Lehetne úgy is, hogy amikor megrendeled a készüléket, kapsz egy csúszkát és checkboxot. A csúszkán beállítod a méretet 3.5 (iPhone 4S) - 9.7 (iPad Retina) col között, és kipipálod, akarsz-e bele SIM-kártyát, meg telefonálási funkciót. És akkor nem kell itt iPod touch, iPhone, iPad mini, iPad Retina termékcsaládok külön fejlesztgetésével foglalkozni, ezzel a két beállítással az összes lefedhető. És biztosak lehetünk benne, hogy valakinek lesz igénye a 10 colos döggel is telefonálni.
Mert a fogyasztók tudják a legjobban, mi kell nekik, igaz?
Minden évben, minden iPhone-premier előtt van egy pletyka, ami népszerűbb a többinél. Ezt felkapják, hat különböző embertől idézik, hogy jön, aztán kitalálják, hogy mégsem, meg mégis inkább úgy. És nem állítom, hogy az előző mondat alanya nem jelentős számú Apple marketingesekre utal többek között, a letöltésre szomjazó újságírók mellett.
Az idei azonban mind közül a legostobább.
Idén ugyanis a témában született cikkek mennyisége alapján a legnagyobb szám az, hogy lesz aranyszínű iPhone. Wáááá.
Ezt mi is megírtuk egy (1!) posztban, kifejezetten NEM erre helyezve a hangsúlyt. Már akkor sem tűnt fontosnak. Sokan persze ráugrottak hype-lehetőségre, és csak ezt a hírt hozták le.
Aztán találtak ilyen színű házat is.
Meg egy csomó mockupot.
Aztán megjöttek az aranyszínű gombok is.
Aztán kiderült, hogy nem is aranyszín, hanem pezsgőszín.
Az AllTingsD szerint az Apple szeptember 10-én készül bemutatni az új iPhone-ját, iPhone-jait, egy kifejezetten erre az alkalomra összerántott eseményen.
Már magunk sem tudjuk, mit várjunk pontosan. Szállingóznak egy ideje a pletykák, mi is leközöltünk már párat, ráadásul nemrég egy gyanús iPhone 5C doboz is előkerült.
Most úgy tűnik, hogy valóban lesz ujjlenyomat-olvasó az idén bemutatásra kerülő modellben. Az új infók szerint a Home gomb helyére teszik, vagyis magába a Home gombba, ami ezáltal valószínűleg domború lesz - már így is szűkös a hely alatta a Lightning csatlakozóval, mikrofonnal, hangszórókkal. Maga a gomb felülete zafírkristályból készül, hogy ne legyenek karcok, amik megzavarhatják az ujjlenyomat-olvasót.
Egyébként továbbra is két telefont várnak, sőt már a neveket is rebesgetik. Állítólag az ujjlenyomat-olvasót is magában foglaló, full-ficsör telefon az iPhone 5S lesz, míg a másikat iPhone 5C-nek nevezik. Ez utóbbi műanyag házban lesz, mindenféle fantasztikusan színes színekben lesz kapható, és minden bizonnyal olcsóbban adják majd, mint az 5S-t.
Ilyen színei lesznek állítólag az iPhone 5C-nek:
Ilyen színei lesznek állítólag az iPhone 5S-nek:
Ha igaz, ezzel az iPhone megindul a szegregáció útján: miközben a tablet esetében a "new iPad" elnevezéssel gyakorlatilag eltörölték a verziószámot, addig az iPhone-nál egyre jobban erősítik, nem sok kell, hogy iPhone 6CS9-nek hívjanak egy generációt, ha éppen úgy jön ki a lépés.
A Samsung egy héttel az Apple event elé időzítette egy új Galaxy telefon bemutatását. Legutóbb a Google próbálta meg így a saját eseményével árnyékot vetni az Apple hype-ra, ha jól emlékszem. Az Apple-nek ez nem feltétlenül árt, mert így világosan megmutatja, hogy továbbra is ő ikszel először a naptárba, és az időpontválasztással nem igazodik a konkurenciához.
Egy érdekes kép került ki a különféle maces oldalakra (például). Egy tárolódobozt láthatunk a képen, aminek a tartalma jónéhány iPhone 5 C jelzésű műanyag doboz. A kevéssé helytakarékos elrendezés miatt valószínű, hogy a ládát egy gyártóüzemben fotózták, az épp elkészült izékkel.
Tegyük fel, hogy a kép valóban az új generációs iPhone-hoz készült dobozokat ábrázolja, nem valami utángyártott gagyiságot.
Ekkor felmerül a kérdés, mi az a C?
Két nyilvánvaló válasz is adja magát: Color és Cheap, mert az egyik új iPhone állítólag olcsó lesz és színes. Viszont mivel sosem fognak "olcsónak" nevezni egy iPhone-t, az iPhone Szín név valószínűbb.
Másrészről a C római szám 100-at jelöl, lehet, hogy 100 dollár lesz az olcsó iPhone?
Álmodozzatok - nevet Tim Cook valahol.
Vagy az Onion egy korábbi videója alapján előre széttörik a kijelzőt, hogy azt már ne nekünk kelljen. És akkor a C a College aged girlst jelöli. A találat a 9to5Mac érdeme.
Ha engem kérdeztek, a képen nem is dobozokat láthatunk, hanem az olcsó iPhone HÁZÁT. Végre az iPhone nyer a tepsi-méretversenyben, ebbe a keretbe ráadásul kényelmesen elfér majd az új telefon, nem kell kifizetnünk a rohadtul idegesítő helytakarékoskodással eltöltött mérnöki órákat, és még így is marad annyi hely a belső alkatrészek, a fél kilós akksi és a kijelző mellett, hogy egy utcai árusnál simán belefér egy adag pirított tészta is.
Amúgy sok újdonsággal nem akart minket sokkolni a China Times, egyszerűen csak megemlítette, hogy az új Pro laptopokat októberre kell várni. Korábban szeptemberre jósolták.
Mindenképp várható már egy upgrade a laptopok esetében, szóval nagyot nem kockáztattak a kijelentéssel, és az is biztos, hogy a korábban a MacBook Airekben debütáló Haswell processzorokat beletolják ebbe a szériába is, magasabb órajellel.
Várható egyébként még egy jobb minőségű kamera is, a források ráadásul azt állítják, valamivel vékonyabbak lesznek az új gépek. Emellett az Air feladta a magas labdát, így biztosra vehetjük, hogy az üzemidőt is megpróbálják jelentősen felturbózni a Prók esetében a korábbiakhoz képest.
Most így néz ki az idén várható termékbemutatási rend egy másik forgatókönyv szerint, aztán karácsonyig kuss legyen.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.