Közzétették tegnap a Q1-es negyedéves jelentést, vagyis a 2019 negyedik naptári negyedévének eredményeit. Meglepetés, az volt: az előrejelzések szerint a cég 85,5 - 89,5 milliárd dollár közötti bevételt remélt, ehhez képest 91,8 milliárd dollárt termeltek be az ajtón. A profit 22,2 milliárd dollár lett.
A számokat elemezve láthatjuk, hogy ezúttal nem a szolgáltatások üzletág vitte el a cég eredményét a hátán, karácsonykor fura is lenne az ilyesmi. Az iPhone-ok és Kiegészítők is jó eredményt hoztak, a Szolgáltatások üzletág is nőtt, a Mac és az iPad eredménye kissé csökkent. Kevesebb adót fizettek a magasabb bevételre, vagyis Trump-ék is besegítettek. Amerika, Európa jól lódította a szekeret, Kína csak kissé, Japánban pedig csökkent a cég népszerűsége.
Az iPhone adta a bevételek 61%-át (ez tavaly is kábé így volt), a Szolgáltatások adta a 14%-ot (ez is), ennél nagyobb arányban nőtt a kiegészítők árbevétele, 11%-on végzett. Ez a három adta a cég teljes bevételének 86%-át, a Mac és az iPad tehát egyre inkább hobbiprojektnek számítanak.
Az Apple elért egy mérföldkövet is: 1,5 milliárd használatban lévő iOS készülék található a piacon, ebből kábé egymilliárd lehet iPhone (de ez utóbbit nem mondták). Úgy tűnik, évente 100 millióval nő az aktív iOS készülékek száma, vagyis ennyivel több újonnan vásárolt készülék marad a piacon a régi készülékek kukázása / elromlása / leadása ellenére.
Az Apple Watch Series 3 iránti kereslet olyan nagy, hogy nem győzik termeléssel, ugynez igaz az AirPodsra is. Az óravásárlók háromnegyede új Apple-óravásárló (nagy részük tutira első óravásárló is), vagyis nagyon nagy ötlet volt a cégtől, hogy levitte a Series 3 árát. Így sokan, akik eddig gondolkoztak az okosóra használaton, egyből az Apple-höz mehettek, várhatóak ez a piac az Apple-é lesz és marad a jövőben is. Míg háromnegyed éve 5 milliárd dollárt hoztak az órák, úgy most már kábé kétszeresét.
Az iPhone-ok eladási számairól az árbevételen kívül nem tudunk semmit, azt azonban elárulták, hogy a teljes negyedév minden hetében az iPhone 11 volt a legnépszerűbb készülék.
szucsadam
2019.10.31. 08:20
Címkék: negyedéves
Az Apple megint rekord időszakot zárt, soha ilyen jó negyedik pénzügyi negyedéve nem volt. Ez viszont nem volt sima menet, sőt. A helyzet az, hogy a legszorosabb küzdelem volt, amit láthattunk a cég történetében, ráadásul fordulatos mérkőzés, belülről még izgalmasabb lehetett. El tudom képzelni, hogy erről a negyedévről egyszer megjelenik majd egy minisorozat a TV+-on belül.
Először is kisebb értékben sikerült termékeket eladni, az iPhone több mint 3 milliárddal kevesebbet hozott a konyhára, ahogy a Mac-ek is rosszabbul teljesítettek. A kínai árbevétel tovább csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ahogy Európa és Japán is alulteljesített. A kisebb adózás előtti eredményhez nagyobb adó társult, de ennél még többet ártott az USA és Kína megroggyant kapcsolata.
Hogyhogy ennek ellenére sikerült a rekord?
A mérkőzésen - várható módon - fordított egyrészt a szolgáltatások bevételei, amik kábé 20%-kal növekedtek az elmúlt évhez képest, valamint a hordható eszközök és kiegészítők bevételei, ami
több mint 50%-kal emelkedett (ugye mondtam, hogy az Apple Watch elért az Early Minority szakasz meredek ágába?).
De az iPad is jobban fogyott. Terület szempontjából az Egyesült Államokban tapasztalt vásárlási kedv lökte meg az eladásokat leginkább.
A negyedévben összesen egy hetet szerepelt az iPhone 11, ami viszont Tim Cook elmondása szerint nagyon-nagyon erős eladásokat produkál, köszönhetően az alacsonyabb eladási árnak. Főleg Kínában hozta meg a vásárlási kedvet az 50 dollárral alacsonyabb kezdőár az XR-hez képest, vagyis a következő negyedévben lehet majd látni, ahogy az Apple politikája beérik, és új területeken hódít meg új ügyfeleket egy ilyen csökkentéssel. Akkor jobban hátradőlhetnek majd, a rekord várhatóan be van biztosítva.
szucsadam
2019.05.02. 06:52
Címkék: negyedéves
A héten kijött az Apple hivatalos negyedéves jelentése, amiben ugye már egyre kevesebb elemeznivaló van, hiszen nem közlik az eladások darabszámát sem iPhone, sem iPad, sem Mac tekintetben, így leginkább a bevételt, az árrést és a nyereséget látjuk. Az meg ugyan csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de egyáltalán nem drámaian. Tök jó negyedévet zártak, mondhatjuk.
Miközben egy éve 61,1 miliárdos bevétel mellé 23,4 milliárdos gross margin jött, addig most ez a páros 58 és 21,8 milliárd. Vagyis az árrés aránya alig csökkent a bevételhez képest, az Apple szépen tartja elképesztő magasságokban ezt a hányadost.
Oké, az iPhone eladásokban látható egy 17 százalékos visszaesés, de az iparági elemzők úgy látják, hogy ennél sokkal nagyobb mértékben zuhant az eladott iPhone-ok darabszáma. Pár napja még 30%-ről beszéltek, most már csak 23-ról. Mindenesetre ez a legnagyobb visszaesés az iPhone történelmében, már ami az eladásokat illeti (a kielzőméret például folyamatosan nőtt az eleje óta).
Ez pedig csak úgy történhetett, hogy az Apple magasabb átlagáron értékesíti az iPhone-okat idén a tavalyihoz képest, és még ennél is fontosabb, hogy tudott emelni a marginon az egyéb termékek körében is, hogy végül feltornássza a cég összes nyereségét egy a befektetők számára teljesen elfogadható szintre. Eredmény? Ismét egybillió dolláros piaci kapitalizációt ért el a cég, Ez a Cook tényleg egy varázsló, hacsak nem derül ki évek múlva, hogy a negyedéves jelentéseket kézzel töltötték ki ebédszünetben.
És azért így pillanatra azért tekintsünk ki Cupertinóból, a fenti táblára, és vegyük észre, hogy a Huawei úgy ért el 50%-os emelkedést, hogy a teljes piac 6,8 százalékos zsugorodásban volt. Már ha mágusokról van szó.
szucsadam
2019.01.30. 09:35
Címkék: negyedéves
Kijött az Apple karácsonyi negyedéves jelentése. A bevételek nem okoztak meglepetést: az Apple januárban már módosította a korábbi 89-93 milliárdos előrejelzést 84 milliárdra, ehhez képest - természetesen pontosan - 84,3 milliárd dollárt gyűjtött be a cég. Ami mondható nagy visszaesésnek, főleg hogy egy évvel korábban 88,8 milliárd dollár volt a bevétel, de két évvel korábban, 2017-ben csak 78,4 milliárd. Szóval annyira azért nem vészes.
A visszaesés oka szinte kizárólag a kínai eladásokban kereshető. Az USA-ban nőttek az eladási mutatók, Kínában drasztikusan csökkentek, mindenhol máshol kisebb mértékben estek csak vissza vagy stagnáltak.
Ennek ellenére a profit ugyanakkora lett, mint egy éve: 20 milliárd dollár körüli nyereséget realizált az Apple. Ez majdnem olyan, mint a csodálatos kenyérszaporítás.
De melyik termékkategória tehet a 4 milliárdos bevételesésről? Természetesen: az iPhone-eladások 9 milliárd dollárral estek vissza az egy évvel korábbiakhoz képest, ezt kompenzálta a többi szegmens, legtöbbet a Wearables, Home and Accessories és a Services hozta a konyhára.
Tim Cook az újságírókkal folytatott telefonhívás során megkapta a kérdést: nem érzi-e, hogy túltolták ezt az iPhone-árazást? Erre Tim elmagyarázta, hogy az árazás logikus volt, hisz az XS ugyanazt az árat kapta, mint az X, e fölé került az XS Max, az XR pedig a 8 és 8 Plus közé került. Azt a tényt elfelejti Cook, hogy micsoda változás volt a termékpalettában két év alatt. Hogy az X kifejezetten a high-end kategória volt eleinte, és a termékvonal kis szeletét jelentette csupán, mellette olyan telefonokkal, mint a 7, a 8 vagy az SE. Tavaly viszont Cook mást sem csinált, mint ehhez az X-hez igazodott.
Az árstratégia felzárkózás alapú volt mindig is az Apple-nél: az első évben megjelenik egy magasra pozicionált termék, a következőben a többi termék felzárkózik ehhez. Egyik évben sem lehet betámadni a céget a tettéért, hiszen az előző évhez képest mindig logikus a lépésük.
Mindenesetre elismerte, hogy az eladási eredményekért felelőssé tehető az ár is, korábban ezt nem említette az iPhone-eladások csökkenési okai között. Megoldásként fellebbentette a jövőt is.
iPhone SE 2???????
Nem. Cook szerint a megoldás a régi termékek beszámítása, valamint a részletfizetés lesz.
szucsadam
2018.08.01. 00:01
Címkék: negyedéves
Hiába a gumicukor-trükk, a magasabb áron kínált finomságok, ahogy hiába az olcsó iPad is. Az Apple pénzügyi eredményei egyszerűen tartják magukat a megszokott, stabil növekedési pályájukon.
A minden korábbinál jobb harmadik pénzügyi negyedév 53.3 milliárd dolláros bevételt hozott, ebből 20,4 milliárd dollár az árrés. A bevételek növekedése hatalmas, 17 százalékos az egy évvel korábbihoz képest, és ez már zsinórban a negyedik negyedév, amikor kétszámjegyű növekedést produkál a cég. Erről pedig főleg az amerikai és kínai eladások tehetnek (20 és 19 százalékos növekedés).
iPhone-ból majdnem ugyanannyi fogyott, mint egy éve, 41,3 millió darab, azonban ugyanaz a mennyiség sokkal nagyobb profitot termelt. 20%-kal nagyobbat. Ez egybevág azzal, amit az Apple maga is állít: az iPhone X a legnépszerűbb telefon a megjelenése óta, a magas ár ellenére.
Az olcsó iPadnek ez volt az első negyedéve, és ez látszik a számokon. Egy százalékos eladott darabszám-növekedés ellenére 5 százalékos bevételcsökkenést termelt a tablet. De ez nem nagy baj: a vásárlók több mint felének ez volt az első iPadje, így járulékos bevételeket is hozhatnak majd.
A Mac-eladások 13 százalékkal csökkentek, és a szolgáltatások után járó bevételek már majdnem a számítógépek dupláját hozzák a konyhára: nemsokára 10 milliárd dollárt termel a korábban mellékesnek gondolt üzletág egy negyedév alatt. 100 milliád dollárt fizettek ki a fejlesztőknek az App Store 10 éve során.
Az Apple továbbra is egy halom pénzen ül, amit nem tud elkölteni, 129,1 milliárd dollár a készpénzállomány.
Tim Cook hozzátette, új szolgáltatások is érkeznek az Apple-től, további részleteket nem árult el.