Múlt héten írtam itt a blogon arról, hogy az iStyle-tól kapott szörnyeteg MacBook Prókat kipróbálva arra a következtetésre jutottam, hogy négy mag nem oldja meg az én problémáimat: rátettem az elérhető leggyorsabb Apple-laptopra a rendszerem, de nem tűnt el a strandlabda, ugyanolyan sokat kellett várnom egy új tab betöltésére, egyszerűen fényévnyire volt az én adatokkal megtömött gépem attól az élménytől, amit mondjuk öt éve okozott a Tiger.

Gondolkoztam a további lehetőségeken. Felmerült ugye a MacBook Air, amit biztos ki fogok próbálni az én adataimmal, de csak a móka kedvéért: nem tervezek most új gépet venni. Szóba került az SSD is, amit aztán gyorsan elvetettem: helyre van szükségem, 256 gigabájt önmagában biztos nem lett volna elég, szóval a dvd-író helyére is adattárolót kellet volna raknom, pedig időnként optikai lemezeket is használok, ez tehát egy kellemetlen kompromisszum lett volna. Ráadásul most nincs is ilyesmire pénzem: egy nagyobb ssd ára bőven százezer forint fölött van, nemsokára házasodok, a számlák meg csak gyűlnek az esküvővel és a lakásvásárlással kapcsolatban is, egyáltalán nem éreztem időszerűnek, hogy egy átlagos magyar havi fizetést költsek egy adattárolóra.

És akkor jött a köztes megoldás, ami semmire sem igazán jó, de alapvetően kezeli a problémámat: vettem egy nagy disznó 7200-as fordulatszámú merevlemezt. A gépben dolgozó verzió 5400-as volt és 250 gigabájtos, amin viszont 20 gigabájtnál sosem volt több szabad hely. Az új ennek a duplája, 500 gigabájtos, ami óriási szabadságérzezet adott már a beépítés előtt, ráadásul a 33 százalékkal gyorsabban forgó lemezek is azt ígérték, hogy valamivel boldogabb lesz az életem.

Elmentem hát iDokihoz, aki szakszerű körülmények közt megkezdte az operációt (egy Macet egyszerűen nem kezd el otthon gányolni az ember).

Először eltávolította a gép hátlapját:

Aztán megszemlélte a poros belsőt:

Kitisztította azt:

Kikapta a merevlemezt:

Egészen pontosan ezt:

Berakta a másikat:

Letisztította a házat:

Meg a külső burkolatot is:

Itt meg Ádámmal örülünk, bár fogalmam sincs, hogyan került közém és a gép közé, és miért okozott neki is boldogságot az új 7200-asom. Talán ez a kollektív Appleblog-boldogság.

Otthon aztán kisebb dráma alakult ki. Formáztam a merevlemezt, felraktam a Snow Leót, majd rádugtam a gépre a Time Machine backupot, aminek ugye elvileg az lenne az értelme, hogy a régi rendszerünket egy az egyben átkerüljön az újra, adatvesztés nélkül.

Ezzel szemben minden szoftverből valami ősverziót töltött át a Time Machine. Pontosabban semmit, a telepítőlemezről ugyanis a 10.6-os Snow Leót tettem fel, és hiába esett már át a gépem hét update-en, ezek közül a Time Machine semmit sem mentett el, így az update után is csak az maradt, amit az update előtt felraktam a Snow Leo dvd-jéről. Éppen ezért öreg volt a Safari, az iTunes, az iPhoto, minden. Utóbbi például el sem indult.

Ekkor nyomtam egy update-et, a Mac OS frissítette magát meg az összes szoftverét, és helyreállt a rend, bár végig szemrehányóan bólogattam: ennek nem így kellett volna történnie. A rendszer meglepően gyors volt, meg kényelmes, viszont egy rakás dolog hiányzott belőle. Például hiába nyomtam reggel még a régi merevlemezzel egy backupot, az elmúlt három hétben készített fotók mind hiányoztak az iPhotóból. Ott volt a helyük, de csak szürke négyzetek látszódtak, nem a képek. El sem tudtam képzelni, mi minden maradhatott még le, és miután hívtam iDokit, kiderült, hogy az eset nem egyedi: a Time Machine tényleg ilyen szar, rendszeresen elfelejt ezt-azt lementeni, így viszont pont arra alkalmatlan, amire kitalálták, a biztonsági mentésre.

Szerencsére a régi merevlemezem még megvolt, így iDoki javaslatára rákötöttük azt a gépemre, majd elindítottuk a SuperDupert, ami képes arra, amire a Time Machine nem: egy az egyben átrakja az egyik merevlemez tartalmát a másikra.

Azóta van egy teljes rendszerem. Nem változott meg az életem, nem lett sokkal gyorsabb a munkavégzés, de a több szabad hely érezhetően gyorsította a merevlemez működését, ami eleve nagyobb fordulatszámon pörög, így összességében érezhetően kényelmesebb lett a munka. Persze a 7200-as valamivel hangosabb, kicsit jobban vibrál, ezek azonban még akkor sem zavarók, amikor reggelente hét körül írom a posztokat tök csöndben az Appleblogra úgy, hogy Dóra a szomszéd szobában alszik.

Szerintem egy forintra leosztva még mindig így értem el a legtöbb változást, de azért rövidesen kipróbálok egy Airt is, hogy megtudjam, az ssd mennyit változtatott volna az életemen.