Mondanak mindent, hogy az Apple kinyírja a modellt, meg hogy Intel Atomot rak bele, én mindkét állításban kételkedem: presztízsveszteséget már nem okoz a mini a vállalatnak, hiszen az emberek megszokták az olcsó konfigurációt, éppen ezért válság idején ostobaság lenne megszüntetni azt. Ugyanígy elképzelhetetlennek tartom, hogy a jelenleginél 50-60 százalékkal lassabb processzorral frissítsék a másfél éve változatlan formában árul típust.
Éppen ezért tudom értékelni az internetet most bejárt fotót. Nem állítom, hogy értékelhető bizonyítékról van szó, inkább kamufotó, de még mindig jobban hiszek ennek, mint néhány elemző okoskodásának.
A kép alapján a legolcsóbb Apple-gépen öt usb-port lenne, kerül rá mini DVI és Mini DisplayPort, sőt, FireWire 800 is. Úgy tűnik, hogy a formán nem változtattak, nem is kell, a minit nincs hova szépíteni, innen már csak csúnyulni lehet. A belső viszont nem maradt érintetlen: a hírek szerint Nvidia grafikus gyorsító lesz benne, gondolom egy Geforce 9400-as. A rendszer alapja a már ismert 2 gigahertzes Core 2 Duo lenne, emellé kerülne 2 gigabájt DDR3 memóra, meg az 1066 megahertzes rendszerbusz, és most figyeljetek: Super Drive!
Végre teljesen kinyírják a nyomorult cd-írójukat.