Amióta megjelent, azt pletykálják, hogy megszűnik, pedig formásabb kis dögöt alig hordott még a hátán a Galaxis. Persze a gép tényleg csak azoknak éri meg, akiknek már van jó monitoruk, esetleg nincs egyben pénzük egy iMacre, és részenként akarják összelegózni a gépet, mert jó kijelzőkkel, perifériákkal már majdnem annyiba kerül a mini, mint a kijelzős nagytesó. Ezzel, meg a visszafogott kereslettel együtt is úgy néz ki, hogy velünk marad még egy ideig a gép.



Az AppleInsider szerint rövidesen itt a frissített mini, amibe belekerül az Intel új procija, a Penryn, ami logikus: a csip olcsóbb gyártást, nagyobb teljesítményt és alacsonyabb fogyasztást jelent. A lap úgy tudja, hogy az 1,83-és és 2 gigahertzes modellt a 2,1-es és a 2,3-as váltja, szóval majdnem olyan lesz belülről, mint a MacBook, és ez az X3100-as grafikus gyorsítóra is vonatkozik. És ha már, akkor nyilván az alapgép optikai meghajtójára, a cd-olvasóra is, ha tippelnem kéne, azt mondanám, az olcsóbbik miniben is marad a Combo drive. A frissítés egyben azt is jelenti, hogy a gépecske még legalább egy évig velünk marad, aminek kimondottan örülnék.

Ugyanitt jelent meg, hogy a még mindig 65 nanós csippel dolgozó iMacet is frissítik, a gép 2,8 gigahertzes Penrynnel vág vissza. Szóval az órajel nem változik a csúcsgépben, viszont akkor a fogyasztás alacsonyabb lesz. Én azért megnéznék már végre valami alapvetően új dizájnt, de biztos vagyok benne, hogy egy ideig még marad a ráncfelvarrott modell.