A Mac minihez gyakorlatilag 2014 óta nem nyúltak. Az alapmodellben ma is egy negyedik generációs, kétmagos Core i5-ös ketyeg, 4 giga RAM, 500 gigás merevlemez. Mindez a konfiguráció akkor, amikor ezek a képességek épphogy elmentek, 179.990 forintba került. A nagyobb baj, hogy ma is ugyanannyiba kerül, pedig közben nyolcadik generációs procikból válogatják a MacBook Prók CPU-ját, a 8 giga RAM alap, az SSD szintén.
A Bloomberg pár napja megírta, hogy idén érkezik egy Mac mini frissítés, amiről két dolgot lehet tudni:
- a professzionális felhasználóknak szólnak majd
- drágább alapárat hoznak magukkal
Mielőtt temetni kezdenénk a minit, hogy "na ezt is elbarmolják", gondoljuk végig, mit tehet a termékvonallal az Apple. Elég jó segítségünk van, hiszen a cégnek nem ez lesz az első “megreformált” vonala, az iMac, a MacBook Pro és az iPhone is átesett a gumicukor-trükkön, elég jól lehet látni, mi mentén halad az Apple pénzközpontú frissítési politikája.
- Keress egy olyan frissítési lehetőséget, ami a terméket új megvilágításba helyezi,
- adj az így elkészült terméknek egy új nevet,
- kapjon magasabb árat,
- a régi szériát is frissítsd, természetesen hagyj köztük egy jelentős vágyfokozó rést a képességekben,
- az se baj, ha a régi széria árát is megemeled, de ez nem kötelező.
Hiszen a hosszú idő ilyenkor a cégnek kedvez: ha csak kétszer annyi RAM-ot pakol a házba, egy újabb procit, és egy Fusion Drive-ot, akkor is mondhatja, hogy igazából ez már nem is a 179.990-es alap Mac mini, hanem a kétszer annyiba kerülő nagyobbik modell frissítése. Hiszen került bele SSD, és kétszeres memória. Ha tehát elkérnek érte 17 százalékkal többet (annak idején ennyivel emelkedett a MacBook Pro “sima” frissítése), akkor még mindig jobban járunk, mint előtte.
Ez alapján a most ismert Mac mini, újabb hardverekkel, 200 ezer forint lenne, de ennél sokkal drágábban indulhatnának a “Mac mini Pro” gépek. Ha az Apple-nek sikerülne találni egy olyan színes bizbaszt, mint egy TouchBar - ami ugye tök felesleges egy minire -, akkor egy nyolcadik generációs, jobbféle procival, 128-as SSD-vel, 16 giga RAM-mal és külső GPU támogatással, Thunderbolt 3-as porttal egy gép már 300 ezer forintba is kerülhetne, alaphangon.
És mi legyen az a plusz? Mi lesz a Mac minik TouchBarja?
Valószínűleg nem tudtak kitalálni ilyet. Ekkor jöhet az iMac Pro ötlete: a valóban Pro belső tartalom. Egy Intel Xeonnal, egy terás SSD-vel, 32 GB RAM-mal még emelhetnek jó pár százezer forintot a felső kategória árán (a HP két éve tervezett már ilyet).
(Bocs, tudom, hogy nem ilyen anyagias matekra számítottatok egy “Mi történik idén a Mac minikkel?“ poszt alatt, de értsétek meg, az Apple is így gondolkodik)
Mi lesz így a minivel? Továbbra is a legolcsóbb Apple számítógép lesz, noha egy picit talán megemeli az alsó szintet. Viszont az alsó szint vásárlói is annak a tudatában vásárolhatnak, hogy ez a doboz
akár kerülhetett volna háromszor ennyibe is...
Azok pedig, akik szeretnék saját maguk kiválasztani a kijelzőt, kijelzőket, maguk választanák ki - és később cserélhetnék - a dedikált grafikus kártyát, azoknak egy jó kis alapgép lehet ez, az iMac Pro árának töredékéből.
Kíváncsian várjuk az új fejlesztést, a tervezéshez használt Excel táblát majd utólag reverse engineeringeljük.
Horváth Patrik
2017.10.20. 10:57
Címkék: frissítés mac mini
A Macrumors.com egyik fórumozója úgy döntött, hogy lesz, ami lesz alapon ír egy e-mailt Tim Cooknak, melyben választ vár arra a kérdésre, mi lesz a héten harmadik születésnapját ünneplő jelenlegi Mac mini generációnak. A levél rövid, de lényegre törő volt:
"Szia Tim,
Imádom a Mac minit, de már több, mint 3 éve annak, hogy utoljára frissült.
Van a csőben bármilyen változás ezzel kapcsolatban a közeljövőre nézve?"
Mint ismeretes, a most kapható Mac minit utoljára 2014-ben frissített az Apple és erősen ráférne már egy komolyabb ráncfelvarrás, illetve újra gondolás, hiszen a megfizethető négymagos kiszerelés gyakorlatilag a múlté és minden fontosabb alkatrészt (köztük a memóriát is) már az alaplapra forrasztva kapunk meg, így a későbbiekben esélyünk sincs azt bővíteni vagy cserélni. Sokan attól félnek, hogy a Mac mini az iPodok sorsára jut, azaz, hogy szépen lassan eltűnik a piacról és mint egy szép kor sikertermékeként immáron a történelemkönyvekben fogunk csak találkozni vele. Tim Cook meglepő módon válaszolt az úriembernek:
"Krar,
Örülök, hogy szereted a Mac minit. Mi is ugyanígy érzünk. A vásárlóink számos oldalát megmutatták már a gépnek, mennyire kreatív és érdekes dologra lehet képes. Bár ez nem a megfelelő idő arra, hogy bármit is megosszunk ezzel kapcsolatban, annyi biztos, hogy a Mac mini a továbbiakban is fontos része lesz a Mac-es portfóliónak.
Minden jót,
Tim"
Ez gyakorlatilag egybecseng Eddy Cue szavaival, aki pár hónapja szintén úgy nyilatkozott, hogy a Mac mini fontos része az Apple termék palettájának és a jövőben átmenetet képezhet az otthoni és a professzionális felhasználási módok között. Legalább ugyanennyien várják a szintén 3 éves Mac Pro frissítését, melyről még kevésbé hallani bármit is.
skarpad
2017.10.17. 11:19
Címkék: mac mini
Pont három éve jött ki a legutolsó Mac mini és azt hiszem nem csak saját nevemben mondhatom, hogy nem teljesen értjük, hogy mi is a cég terve. Reméljük, nem éppen az, ami az iPod-nál is volt.
A jelenlegi iteráció alapját nem kifejezetten mondanám mai csirkének, a grafikai megjelenítésért az Intel HD 5000 és Iris chipek felelnek, a procik pedig Haswell szériásak. Persze olcsó, árban kevesebb mint fele a legolcsóbb, legalapabb 21,5-es iMac-nek, de már az utolsó frissítés is hatalmas csalódás volt sokaknak. Köztük például nekem is.
Kivették belőle a quadcore processzorokat, és onnantól megszűnt a dual drive támogatás is - azóta sem kaptuk vissza ezeket. Bár korábban, 2006-tól majdnem minden évben frissítve lett a mini, 3 éve pedig semmi, nyista, nada, csak tücsökciripelés hallatszik. Pedig igény az lenne rá: mind a magánfelhasználók, mind a céges szektor részéről.
Persze vannak arra utaló jelek, hogy valamire készülnek a termékkel, a moduláris Mac Pro bejelentésekor Phil Schiller mint "fontos termékről" beszélt a Mac miniről, ami talán azt is jelentheti, hogy a Mac mini marad. Persze konkrétumokat nem volt hajlandó elárulni a piszok.
Áprilisban a Pike's Universum nevű blog írt arról, hogy az új high-end mini lehet, hogy nem is lesz már annyira mini, ami jelentős funkciókör-bővülést sejtet. Persze, ha lehet az ilyen pletykáknak hinni. Amennyiben zajlik már a fejlesztés, jó eséllyel hetedik vagy nyolcadik generációs, Kaby Lake processzorok kerülhetnek bele.
Ha marad az eddigi szokás, hogy a 13-as MBP-hoz hasonlóan a 15W-os U-szériás chipeket kapja, akkor legalább a négy mag visszatérhetne. Persze így, október végén, nulla pletykával vagy bejelentéssel a láthatáron ebből idén jó eséllyel nem lesz már semmi. Talán majd 2018-ban.
szucsadam
2014.10.21. 16:25
Címkék: mac mini szétszedés ifixit
Az iFixit és más műhelyek is gyorsan szétkapták az Apple belépő asztali gépét, a Mac minit. Direkt hangsúlyozom, hogy belépő szintű, ugyanis az 1 terabájtban maximált tárhely, az SSD hiánya az alapmodellekben és a négymagos processzorokról kétmagosra váltás után nehéz lenne nem látni az Apple szándékát. A mini egy ponton határozottan beveri a fejét, hiába pakolnánk bele minden földi jót, nem adnak lehetőséget a végtelenségig upgrade-elni.
Persze azoknak, akik minin dolgoznak, a mostani teljesítmény is bőven elég lehet, ezt gyorsan tegyük hozzá.
A szétszedés során megerősítést nyert a négy napos sejtés: tényleg rá van forrasztva a memória a Mac mini alaplapjára. Az Apple ezt nem kommunikálta a bemutatón, a weboldalon feltüntetett, mobil eszközökbe tervezett LPDDR3 memóriamodulok árulkodtak, hogy valami nem stimmel. Hát tényleg nem: az iFixit véleménye szerint a RAM cseréje lehetetlen. Vásárlásnál kell dönteni, mennyit forrasszanak rá, aztán kusspicsába.
Itt látható az alaplapon a 8 gigabájtnyi Samsung (ráadásul) memória:
Tovább olvasom