Van egy kis kavar a fejekben az iPhone 11 Pro 3+1 lencséje miatt, miután a keynote-on a FiLMiC Pro nevű app bemutatója nem sikerült nagyon egyértelműre. Ez itt:
Azóta ahányan írnak róla, annyiféle megfejtés érkezik. A fejtörést NEM az okozza, amit látunk. Világos, hogy az appban láthatjuk egyszerre, szimultán az összes kamera képét, és hogy kényelmesen válogathatunk a nézőpontok között, állítgatás nélkül közelíthetünk, válthatunk széles látószögre, vagy akár a szelfi kamerával, magunkra. Az igazi okosság ott kezdődik, amikor egyszerre több kamerát is kijelölünk, és így indítjuk meg a felvétel gombot.
A kérdés az: ha elindítjuk a felvételt, akkor milyen fájlt kapunk eredményként?
Egyetlen videófájlt, ami úgy váltogatja a széles látószöget és a telefotót, ahogy mi váltogattuk a felvétel során, szelfi kamerát használva pedig a bal felső sarokba égetve a második kamera képét, vagy két videófájl lesz az eredmény?
A válaszhoz hallgassuk meg, miket állítanak fent az úriemberek. Azt mondják, hogy ezzel FiLMiC Pro ficsörrel egyetlen felvétellel:
Kétszer annyi nyersanyagom lesz ugyanazzal a beállással
Shot reverse shot jeleneteket tudok készíteni. Vagyis azt, amikor két ember beszélget, egymásra néz, és az ő beállításukkal, valamint a vágásokkal érik el, hogy a nézőnek világos legyen: ezek egymással beszélgetnek. Ha pedig ilyet akarnak vágni iPhone 11 Próval úgy, hogy a beszélgetést egyszerre veszik fel, a két ember közé egy iPhone-t téve, akkor ez csakis két fájllal érhető el. Ilyen a shot reverse shot:
Sokan állítják, akár mind a négy kamera képét felvehetjük egy időben, és noha ezt cáfolni nem tudjuk, nem tartjuk valószínűnek ezt a szintű teljesítményt nagy felbontás mellett.
Mindenesetre jó hír, hogy az egyidejű rögzítés nem csak az iPhone 11 Próval jön el, a 11, sőt, a tavalyi XS-ek és XR is képes erre.
Az XS biztosan csak két felvételt tud egyszerre, mégpedig ilyen párosításokban:
Nem tudni, a 11 és a 11 Pro mit tud majd ezen a fronton, de a fentinél biztosan többet.
Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a két fájl milyen minőségű lesz. A lencsék képesek a 4K/60Hz-es felvételre, de ahhoz azért kell egy írási sebesség, hogy ebből egyszerre kettőt rögzítsen a rendszer. Lehet, hogy itt már csak 1080p elérhető? Az biztos, hogy a júniusban kiadott API alapján a fejlesztőknek esetenként alacsonyabb minőségű stream-mel kell dolgozni, attól függően, hogy a programjuk milyen erőforrásigényt tesz még a processzorra.
Azt sem tudni, hogy a fájlok a Camera Rollban jelennek meg, vagy a program saját könyvtárában, hogy aztán minden utólagos szerkesztést ott kelljen elvégezni (csak nem!).
És ez utóbbi tényleg baromi fontos, mert többé nem kell az influenszereknek magukat videózni úgy, hogy a fejük mögött, alig láthatóan ott legyen a téma is, hanem egyszerűen rögztik magukat is, és a témát is, majd otthon, utólag úgy vágják, hogy az adott pillanatban a legjobb felvételt tegyék láthatóvá. Így filmes hatást érnek el egy egyszerű utcai beszélgetés, fagyikérés, reklamálás, rendőri igazoltatás során, anélkül, hogy vinnének stábot, meg egyáltalán, akármit. A mikrofonok zoom funkciója pedig lehetővé teszi, hogy a háttérzaj ellenére a beszélgetések hallhatóak legyenek - bár a zoom ilyenkor valószínűleg csak a hátlapi téma felé érvényes.
Korunk jotóbereinek szelfibotos önrögzítése nemsokára így egy ciki első állomásnak tűnik majd, és új tehetségeket is láthatunk majd, akik mestereivé válnak a dupla kamerában gondolkozásnak, és az e szerinti felvételeknek.
A képesség csak a FiLMiC Pro appal lesz elérhető az iPhone 11 Prók esetében, a gyári kamera app nem tud majd ilyet. Ez a. FiLMiC Pro program már csak iOS-re lesz elérhető állításuk szerint, vagyis Androidra nem.
Az idei iPhone 11-esek dizájn és kijelző terén nem hoznak semmilyen változást a pletykák szerint, egyedül a kamerák és a fotókat kiszolgáló processzorok azok, amik meglepetést okozhatnak.
Minden a harmadik kameralencsén múlik, hogy mihez akarnak kezdeni vele. És a hírek szerint a széles látószög mindenképp cél, tehát a konkurenseknél már megismert, kisebb belső tereket is jól fotózó wide angle-t is választhatunk a Kamera appban.
Ennél egy fokkal okosabb a Smart Frame nevű képesség, ami szintén ezzel az új lencsével függ majd össze.
Ennek az a lényege, hogy a telefonunk az általunk lőtt normál kép mellett lefotózza a kép keretén túli területeket is, azért, hogy ha utólag beállítanánk a kivágást, mindenképp találjunk egy ideális arányokkal rendelkező képet. Aranymetszés és társai. Nem tartom kizártnak, hogy a Machine Learninget bevetik itt, és rábízhatjuk a szoftverre, hogy keressen egy megnyugtató arányokkal bíró crop-ot.
De még ennél is jobb az automatikus perspektívajavítás. Az amatőr fotósok - tehát mindenki, aki nem fotós - legnagyobb nehézsége, hogy gyorsan akar egy telefonnal készíteni egy képet, ami esztétikus, jó arányokkal rendelkezik és hibátlan helyről készítették a perspektíva szempontjából. Az első igényre ott vannak a telefon színkorrekciós és filter megoldásai, a másodikra a már fent említett kiterjesztett keret jön idén, a harmadikra pedig bemutatnak egy automatikus eszközt.
A legegyszerűbb példa: lefotózni egy festményt a falon. Ha a kameránk lencésje nem pontosan a téglalap mértani középpontjával szemben, a falra merőlegesen helyezkedik el, akkor a lefotózott festmény kerete nem lesz párhuzamos a képünk széleivel. És egy ilyen fotónál éppen az a kulcs, hogy ez meglegyen, hiszen ez választja el az esztétikus képet az Instára sem kitehető szeméttől.
A fenti képnél, ha iPhone 11-gyel készült, kiterjeszthetjük a képet úgy, hogy látszódjon a bal oldali és a fenti keret, és a keret vonala párhuzamossá tehető az oldalakkal, utólag. A tükröződés kiküszöbölésére továbbra is polárszűrő javasolt, remélhetőleg szoftveresen is megoldják, hogy kapjunk valami hasonlót.
Ennél bonyolultabb, ha mindenféle összevissza vonalakkal futó tereket, épületeket fotózunk, ahol a torzulások miatt képtelenek lennénk egyébként is a helyes tartásra. Viszont állítólag lesz egy varázsgomb a Photos menüjében, amivel egy algoritmus kitalálja, mi a baj, és helyre is hozza azt. Itt egy nagyon szemléletes 2017-es videó, amiben a Photoshop ilyen irányú képességét mutatják be:
A fenti példában kábé az Auto gombra lehet számítani a telefonon, a többi lehetőség, beállítás továbbra is marad a profi számítógépes programok sajátja.
Viszont innentől kezdve gyakorlatilag nem tudsz olyan képet lőni, amit utólagos nyomogatással, tologatással ne lehetne Insta-kompatibilssé tenni. Ha eddig a képeid 3%-a sikerült a saját értékrended szerint jól, mostantól valószínű, hogy ez az arány 30%-ra nő majd.
Az iPhone 11-esekben egyébként megszűnik még a 3D Touch, helyette egy új taptic motort kapnak a készülékek, amit leap haptics-nak neveztek el. Az erősnyomás helyett egy picit hosszabban kell rajta tartani az ujjat a objektumon, ekkor kapcsol be a motor. Hogy miként oldották meg, hogy ez ne csapjon át a “rajta felejtettem az ujjam, most mellé nyomok, hogy mégse” dologba - ami miatt az egész 3D Touch-ot kitalálták -, egyelőre nem tudni.
A Huawei Mate 20 kipróbálása óta tudom, hogy noha az éjszakai videózásban az iPhone XS-ek hasítanak, az éjszakai fotózásban Androidon megindult egy game changer folyamat: a több expozícióval készült, állvány nélküli is tökéletes, a szabad szem képességeinél jobb minőséget hozó fotók fantasztikusak.
A Google a Pixel 3 bemutatójával újra előveszi a témát, és a Night Sight nevű ficsört ezzel a példafotóval mutatja be:
A bal oldali kép állítólag egy iPhone XS-sel készült, a jobb oldali egy Pixel 3-mal. Lehet olyanokat mondani, hogy kiszürkíti az eget a Pixel 3, meg hogy a neonfényeket elmossa, sőt, én még azt is mondanám, hogy ha a végeredménynek nincs köze a szemünk által látott képhez, akkor tulajdonképpen mit akarunk fotózni, de az igazság az, hogy
Nemrég kiderült számomra, hogy két ismerősöm, sőt kollégám birtokában megtalálható a világ két legjobb kamerás mobilja, vagy már-már mobilos kamerája, úgyhogy elhívtam őket a Másik Boltba. Misi az Apple-re, Eszter az Androidra esküszik, de a képeket vizsgálva egyáltalán nem az operációs rendszer adta a különbséget. A videóban látható, hogy kicsit sem fej-fej mellett halad a mobilos kamerafejlesztés, egyik készülék ebben, más abban jobb.
Egyik készülék sem az alacsony áráról ismert, de ilyen képességek mellé már indokolt betolni a magasabb összegeket. A Huawei Mate 20 Pro 329.990 forintért kapható az Aqua Webshopban, míg az iPhone XS Max 379.990 forinttól rendelhető, ugyanott. Az Aqua Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu hirdetője.
Több mint egy hétig nyúztam az iPhone XS Max-et, aminek egyértelműen legjobb ficsöre a kamerája. Annyira erősek ebben az új telefonok, hogy a képminőség miatt egészen máshogy lehet gondolni rájuk: az eddig kiegészítőnek gondolt képesség főszerephez jutott.
Ez tényleg egy baromi erős kamera, telefonbőrbe bújva.
Íme egy nappali videó, 4K-ban, 60 fps-sel:
Itt pedig egy másik, természetben készített, nagyon erős napsugárzás mellett. Ez is 4K-ban készült, de mivel nem iMovie-ból töltöttem fel Youtube-ra, 1080 a max.
Figyeljük meg, hogy mennyire gyorsan idomul a fényekhez, árnyékokhoz a kép. Hogy mennyire részletgazdag a felvétel, akármilyen körülmény áll fenn. Hogy micsoda dinamikatartomány van minden kockán, és nem utolsó sorban: fantasztikus a felvett hang is. Ha valakinek kiabáltam, aki tőlem 20 méterről halkan válaszolt, akkor a párbeszéd hallható, élvezhető, kiegyensúlyozott. A háttérzajok szépek (hallgassátok meg a városi 4K-s videó elejét például), tiszták, nem bántóak.
Itt valaki egy 10 ezer dolláros mozis kamerával vetette össze az iPhone XS-ek képességét, és hát hű:
A Canon C200-as képei jócskán igényeltek ráadásul utómunkát, az iPhone-felvételek szinte semmit. A képek élességkülönbsége pedig magáért beszél.
Az iPhone XS Maxet az Aqua Webshoptól kaptuk tesztelésre. Ha ti is vennétek egy ilyet, itt találjátok a kínálatot, a cég Apple termékeit itt, minden mást pedig itt. Az Aqua az appleblog feat. Almalé és Kungfu hirdetője.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.