Tegnap nem esett szó a blogon az iTunes Radióról, pedig megérdemli, sőt azt is, hogy egy teljes posztot szánjak neki. Mivel a szolgáltatás csak az iOS 7-tel jön el, és úgy is csak az Egyesült Államokban, egyelőre mi csak távolról ismerkedünk vele. De érdemes ismerkedni, mert ahogy az iTunes Match-et, ezt is áttolja egy idő után Európába, sőt Kelet-Európába az Apple.
Mi is az iTunes Radio? Zene streamelő szolgáltatás, természetesen. Hogy azonban pontosan mennyi irányítási lehetőséget kap a felhasználó a kezébe a programon belül, annak meghatározásában csak a keynote-ra és az Apple oldalára hagyatkozhatunk. Mert valamennyi biztosan van, hiszen nem érné meg különben egy euróért árulni a dalokat a Store-ban.
Amit tudunk: az Apple előre bekészít egy rakás stationt, rádióállomást, ami egy meghatározott szempont szerint gyűjti egybe a számokat. Bruce Sprinsteen-féle dalok, a WWDC-n hallott számok, a Twitteren terjedő zenék, satöbbi. Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy elkezdjük az iTunes Radio használatát, a program gyűjti rólunk az információkat, és egyre pontosabban behatárolja az ízlésünket.
Az ízlésformálásban részt vesz, milyen előadókra keresünk, milyen csatornákat emelünk be a sajátok közé, milyen dalra mondjuk, hogy soha többé nem akarjuk hallani. De egy adott számot hallva megnyomhatjuk a "játssz még több hasonló számot" gombot, ez is nyilván elég direkt meghatározása az ízlésünknek. Nyilván dolgozik a háttérben a mára már kiforrott Genius, ami okosan válogat a rólunk kiderült infók alapján. Még kényelmesebb, hogy a Sirit is utasíthatjuk ilyenekre, az adott számot hallgatva megkérdezhetjük, ki játszik, és kérhetjük, hogy hallhassunk még ilyen dalokat.
Nyilván azonban itt nem arról van szó, hogy most már ingyen (vagy éves díjért) miénk az iTunes Store összes dala. A számok lejátszása közben a jobb felső sarokban egy elég konkrét vásárlásra ösztönző gombot láthatunk, és a Historyban is láthatjuk a dalok neve mellett az iTunes Store-os gombot. És most jön az, amiről eddig senki nem beszélt, de a screenshotok alapján valószínűleg így van: egy számot nem lehet újra meg újra meghallgatni. Én legalábbis sehol nem láttam repeat kapcsolót, és az irányító gomboknál a "vissza" iránynál pedig egy csillagot látunk. Ezzel menthetjük el későbbi letöltésre a dalt. Ha szeretnéd tehát sokszor meghallgatni, akármikor, egyszerűen, vedd meg.
A legjobb része az iTunes Radiónak azonban az ár, ahogy előre sejteni lehetett. Az Apple megint kialkudta a tutit, és úgy tálalta, hogy visszautasíthatatlan legyen.
Egyszer ugye lehet ingyen kérni az iTunes Radiót. Sőt nem is kell kérni, ott van a lejátszókban, egy gombot kell megnyomni, kész. Ekkor hirdetések szakítják meg a zenefolyamot. Más korlátozásról nem tudunk, nem hangzott el olyan például, hogy limitált mennyiségben lehet átugorni a számokat, vagy meghatározott a lejátszható dalok maximális hossza egy adott hónapban. Szerintem nem is lesz ilyen, és már ez is a többiek fölé emeli a szolgáltatást.
Most jön viszont a legjobb: a fizetős szolgáltatást hozzákötötték egy másik, önmagában is keresett szolgáltatáshoz, az iTunes Match-hez. 25 eurót eddig is sokaknak megért, hogy az évek, évtizedek alatt összevásárolt, -harácsolt gyűjteményét beemelje az iCloudba, és letölthesse az iTunes Store-ból. Most ugyanebben a 25 euróban van benne az iTunes Radio, hirdetésektől mentes verzióban, hatalmas mennyiségű zenére vonatkoztatva, az Apple ígérete szerint csak ott debütáló számokkal.
Hogy ez az ár hogy viszonyul a többiekhez, a Mashable összehasonlító táblázatát érdemes megnézni:
Tovább olvasom