Az Extreme Digital felkérésére eltöltöttünk egy órát a cég online shopjában, és kiválogattuk, mit kérnénk karira, ha 500.000 forint lenne a keret. A poén az, hogy most ti is megtehetitek ezt, sőt egy ilyen képzeletbeli bevásárlás után tényleg megkaphatjátok, amit kiválasztottatok. Ha részt vennétek a játékon, itt tudtok jelentkezni.
Nem mondom, hogy nehéz volt seggére verni 500.000 forintnak a www.edigital.hu-n. Sőt, ijesztően könnyű volt. Most láttam csak meg, mi mindent szeretnék már régóta megvásárolni, csak mindig tologattam magam előtt, hogy inkább a házamra költsek minden fillért.
Ezeket választanám, egyúttal küldöm a télapónak is cc-ben.
Sony Cyber-shot DSC-RX100 M2 fényképezőgép
Ár: 161.490 Ft
Egyenleg: 161.490 Ft
Az Egy nap a városban blog miatt két kritériumot állítottunk fel Csabával a fényképezőgépekkel szemben: legyen ultrahordozható, és csináljon bitang jó képeket. Jelenleg nem tudunk olyan készüléket, ami ilyen méretben ennél szebb felvételeket, videót készítene. Csabának már ilyen van, nemsokára nekem is be kell ruházni, elég öregecske a mostani - ami szintén csúcskategória volt a saját korában.
Sennheiser Momentum fejhallgató, barna
Ár: 89.990 Ft
Egyenleg: 251.480 Ft
Esténként az ágyban ezzel nézhetném a filmeket. Szép a dizájn, és puha a kialakítás, a kapcsoló kompatibilis iPhone-nal, mikrofon is van rajta, ha esetleg jönne egy beérkező hívás.
PS4 Star Wars Battlefront játékszoftver bundle
Ár: 129.990 Ft
Egyenleg: 381.470 Ft
Úgy huszonöt éves koromban jöttem le a játékokról, mostanában pedig időm sem lenne játszani. Ennek ellenére titkos tervem, hogy pár év múlva a klasszikus "visszaszokó" viselkedést veszem fel, és nem lehet majd vasárnap délelőttönként meg este 10 után kirobbantani a képernyő elől.
Pioneer X-HM22-K Micro HiFi rendszer iPod/iPhone/iPad dokkoló
Ár: 59.900 Ft
Egyenleg: 441.370 Ft
A nappaliba tenném, hogy ha gyorsan akarok betenni egy kis muzsikát, valami betöltse a teret. Biztosan van ebben a kategóriában nagyobb teljesítményű cucc, meg igazából meg kellene hallgatni, mit tud, de mivel most ez akciós termék az Extreme Digitalnál, ezt próbálnám ki először.
JVC KD-X320BT autóhifi fejegység
Ár: 26.990 Ft
Egyenleg: 468.360 Ft
Elég ronda a dizájn, de ilyen áron ritkán találunk márkás USB/Bluetooth autós fejegységet. Nekem meg már kéne egy a fapados Skodámba is a telefonról átjátszható muzsikálási lehetőség.
Hauser DH-400 páramentesítő
Ár: 14.990 Ft
Egyenleg: 483.350 Ft
Mit mondjak, na? Nagy a pára otthon. A tablettások nem sokat érnek, százezreket nem adnék ki egy komoly gépért, megpróbálnám ezt az átmeneti megoldást.
Tomy Kacsa anya és kicsinye
Ár: 2190 Ft / db
Egyenleg: 8 db vásárlása esetén 500.870 Ft
Mást nem is mondok, csak idézek a weboldalról:
A kacsa anyuci nagyon szereti kicsinyét, ezért egész nap ölelgeti, s ha megpróbálják elvenni tőle, anyuci izgatottan, mulatságosan kalimpál. Ha visszaadod neki kicsinyét, az anyuka elsiet vele. Anyuci és babuci egy kis köldökzsinórral van összekötve, és ha babucit elhúzzuk anyucitól a zsinór visszahúzz a babát a mamához, miközben a mama kalimpál karjaival.
Én nyolcat vennék, és kipróbálnám, hogy anyucik más babucikat is befogadnak-e, és ha nem, mi alapján válogatnak?
Appleblog
2015.11.09. 09:03
Címkék: hirdető
Meghúzza az év végét a HWSW, két olyan eseménnyel is készül, aminek örülni fognak az iOS iránt érdeklődők: ha tapasztalt fejlesztő vagy, akkor azért, ha pedig csak most vágnál bele a programozásba, akkor azért érdemes odafigyelned rájuk.
Idén november 19-én tartják a srácok az éves mobiltermék-fejlesztési konferenciájukat, a HWSW mobile! mindenkinek szól, aki közvetlenül vagy közvetve a mobilfejlesztés területén dolgozik: a fejlesztés mellett vállalati mobilitásról, mobilhirdetésről, m-kereskedelemről, mobilfizetésről és UX-ről is szó lesz. Előad majd a Runtastic, az IBM, a Prezi, a Skyscanner, a Testbirds és a Sanoma MDC is.
A konferencia mintegy 60 előadása közül több az iOS-szel foglalkozik majd: fejlesztői szempontból mutatják be az iOS 9-et, elmondják, mi a jó a Swiftben, de szó esik majd az iOS-es appok Windowsra fordításáról, illetve az Apple és az IBM nagy megállapodásáról is.
December 8-tól a kezdő vagy nyelvet váltó fejlesztők kapják a főszerepet, akkor indul ugyanis a HWSW új képzése, ami iOS-alkalmazások fejlesztésére készít fel, foglalkozik a Swifttel, de kitér az Apple tévés és okosórás platformjára is. A 40 órás, gyakorlat-orientált tanfolyam az alapoktól indít, minimális programozási ismeretekre van csupán szükség a teljesítéséhez.
A képzés a már szokásos webinárium formátumban működik, ennek előnye, hogy az előadásokat az interneten keresztül is lehet követni, és az élő közvetítés mellett utólag is visszanézhetők az órák. Az első alkalom ráadásul ingyenes, mindenképpen érdemes tenni egy próbát vele!
Az eseményekről további részleteket ezen a weboldalon találsz, ugyanitt tudsz jelentkezni is rájuk.
Disclaimer: a HWSW az Appleblog feat. Almalé és Kungfu hirdetője
szucsadam
2015.09.28. 14:51
Címkék: akció hirdető icentre
Az iCentre-nél jó kis akciót hirdettek, amivel egyszerre szabadulhatsz meg a használt cuccaidtól, és vihetsz el egy tök új iPhone-t, iPadet vagy Macet vagy kiegészítőt.
Egyszerűen annyit kell tenned, hogy személyesen beviszed a használt okostelefont, tabletet vagy Apple számítógépet iCentre Allee, Arena vagy MOM Park üzletek egyikébe, ahol megmondják, ezért mennyivel kevesebbet kellene fizetned egy új vasért.
Használt okostelefont és tabletet márkától függetlenül (ismertebb gyártók esetében) elfogadnak, de csak kártyafüggetlenül, viszont akár többet is, tehát mehetnek a család megunt készülékei sorban. Hordozható számítógépekből jelenleg kizárólag MacBook, MacBook Air és MacBook Pro modellek beszámítására van lehetőség. De a lényeg, hogy miután ezeknek az értékét levonták a fogyasztói árból, nagyjából bármit vásárolhattok az iCentre üzleteiben.
Akciós termékeket is. Például ezeket a diákkedvezményes cuccokat:
Az egyetlen feltétel, hogy a vásárlás értéke meg kell hogy haladja a beszámított eszköz értékét. Pénzt tehát nem kapsz vissza. Annyira még nincs itt a Kánaán.
Egy hibátlan, sérülésmentes iPhone5 16 GB készülék akár 70 000 Ft-ot érhet. Tabletért akár 130 000 forintot, hordozható Mac számítógépért pedig akár 280 000 forintot vonnak le. További beszámítási árak, hibátlan készülékek esetén:
- Samsung Galaxy S4 16 GB: 45 000 Ft
- iPhone 4S 16 GB: 40 000 Ft
- LG G2 16 GB: 41 000 Ft
- Sony Xperia Z3 Compact: 69 000 Ft
- HTC One S: 17 000 Ft
Itt:
Csak magánszemélytől vesznek át készülékeket, cégtől nem. További részletek itt.
Disclaimer: az iCentre az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere
szucsadam
2015.09.17. 14:34
Címkék: hirdető mozgásérzékelő okoskamera d-link okosotthon okoskonektor
Az okosotthon nagyon szexi téma manapság, de igazán csak kevesen tudják, hol tart jelenleg a technológia, és mekkora a szakadék aközött, amit el tudunk képzelni, és ami valójában kapható.
A D-Link néhány olyan termékét próbáltam most ki, amik pont ebbe az irányba mutatnak. Egy otthoni, távolról elérhető kamerát, egy mozgásérzékelőt és egy okoskonnektort.
Hogyan álljunk neki?
A röccenésmentes D-Link okosotthonhoz először is kell a megfelelő router. Ajánlott egy olyat beszerezni, ami képes ún. WPS (Wi-Fi Protected Setup) kapcsolaton keresztül csatlakozni az eszközeinkhez (egyébként bármilyen routerrel működnek az eszközök). A ma használt routereken általában van WPS gomb, de anélkül is megoldható a párosítás, csak persze körülményesebb.
Ez azt jelenti, hogy a WPS-kapcsolattal ellátott router esetében nem kell nagyon konfigurálni semmit, a telepítés tök egyszerű. Ha beállítottad a megfelelő routeredet (én a D-Link egyik példányát használtam), a másik eszközt pedig áram alá helyezted, néhány egyszerű lépést kell megtenned:
- elindítod a mydlink Home appot a telefonodon, tableteden
- új eszközt adsz hozzá
- megnyomod a WPS gombot a routeren
- megnyomod a WPS gombot az eszközön
- a telefonod automatikusan felismeri az új eszközt
Ha nem, próbáld újra. Sajnos, ez is előfordul, mint az it just works megoldások esetében szinte mindig, akár Apple a gyártó, akár más.
Monitor HD, a házikamera
Tovább olvasom