A ma megjelenő iPhone X kétség kívül egyik legnagyobb újdonsága a hosszúkás, káva nélküli kijelző mellett az új Face ID névre hallgató, arcfelismeréssel működő biometrikus azonosítás. Azt már viszonylag régóta tudjuk, hogy az új fícsör meglehetősen jó hatásfokkal működik, ám egy dologról eddig nem nagyon esett szó: mennyire gyorsan a mindennapok során?
Mark Spoonauer, a Tom's (Hardware) Guide egyik újságírója nem volt szívbajos és simán előkapott egy stopper alkalmazást, hogy nem csak érzés alapján mondjon véleményt az új funkcióról, hanem mérésekkel is alátámassza mindazt. Nem csinált mást, mint fogott egy iPhone 7 Plus-t, valamint egy iPhone X-et és megnézte, melyikkel tud gyorsabban bejutni a telefonjába, miután azt lezárta.
Az eredmény igencsak meglepő lett, ugyanis míg az iPhone X-nél összesen 1.6 másodperc kellett a művelethez, addig az iPhone 7 Plus-on a Touch ID-t használva elég volt ugyanehhez 0.91 másodperc is. Amennyiben bekapcsolta a Wake when raise funkciót az iPhone X-en, úgy a korábbi 1.6 másodperc 1.16-ra apadt. Aki esetleg nem ismerné, ennek segítségével elég, ha felemeljük a telefont, az automatikusan kutatni kezd az arcunk után és amint érzékeli azt, felajánlja a készülék feloldásának lehetőségét.
A nyers számok alapján tehát úgy tűnhet, hogy az új azonosítási módszer a valóságban, ha nem is drasztikusan, de lelassítja a telefon használatát az évek óta velünk élő Touch ID-val szemben, ám egy másik magazin, a TechCrunch egyik szerkesztője egészen más véleménnyel van az új funkcióról. Matthew Panzarino ugyanis nem csupán a klasszikus telefon feloldást, mint műveletet vizsgálta, hanem kitért arra is, mi a helyzet akkor, ha a különböző értesítéseket szeretnénk megnézni a lezárt képernyőn.
Ha érkezik egy értesítés a telefonunkra, akkor a korábbi, Touch ID-val működő modellek esetében először rá kell nyomnunk magára az értesítésre, majd az ujjunkat a Home gombra helyezve azonosítani magunkat és az információ csak ezután áll teljes egészében rendelkezésünkre. Ezzel szemben a Face ID-nál elég, ha ránézünk a telefonra, az kevesebb, mint egy másodperc alatt érzékel minket és mire az értesítésre nyomunk, az azonosítás már meg is történt. Ahogy Panzarino mondja, ez egy sokkal gördülékenyebb és modernebb megoldás, hiszen csupán egyetlen lépés szükséges hozzá a felhasználó részéről.
Szóval a Face ID bár alul marad a lezárt képernyő klasszikus feloldásása során, amint ennél összetettebb feladatról van szó ugyanakkor, melyhez szintén azonosítás szükséges, a kocka megfordulni látszik. Érdemes viszont azt is szem előtt tartani, hogy a Touch ID megjelenésekor (iPhone 5S, 2013) lényegesen lassabban működött, mint manapság, így elképzelhető, hogy némi szoftveres finomhangolás után az iPhone X-ben debütáló Face ID is gyorsulni fog az elkövetkezendő hónapok során.
szucsadam
2017.09.16. 08:16
Címkék: faceid
Sok helyen olvastam, hogy az emberek félnek. Most épp attól, hogy ha az arcukkal képesek feloldani a telefont, akkor olyan esetekben is kényszeríthetik őket az unlockra, amikor ettől elzárkóznának.
Nem mintha az ujjukat nem tudnák ráerőltetni a Home gombra, ugye.
Az Apple a keynote-on kiemelte, hogy csak akkor old fel a készülék, ha ránézel, így például ha szándékosan félrefordítod a tekinteted, nem történik semmi. De aki már játszott “néz rám hülyén! köszi!” játékot, tudja, hogy a jelenség, amíg ránézünk valamire, elég gyorsan megtörténik. Ezért nem értem Superman lézerszemeit, hiszen a képregényben elugranak a sugár elől. Én bármikor rá tudok nézni bárkire, ha ettől az megmurdel, akkor hiába ugrál, ugye.
Na mindegy.
Az Apple elárult most néhány részletet a Face ID-vel kapcsolatban, amiket eddig nem tudtunk. Az egyik pedig épp a fenti esetre kínál még egy megoldást: ha megragadod a telefont, és lenyomod mindkét oldalán a gombokat, akkor átmenetileg kikapcsol a Face ID. Nem tudni pontosan, melyik gombokról van szó, valószínűleg mindegy, hogy hangerő fel vagy le, de mondjuk előbbinél még készít a telefon egy screenshotot is. Valószínűleg picit tovább kell nyomni annál.
Ha a támadó tartja a telefont, akkor persze nem kivitelezhető, de ha egy sötét utcán a hátunkhoz simul valaki, és belesuttogja a fülünkbe, hogy
most elveszem a telefonod, és feloldom a Face ID-val
akkor még van időnk egy pánikgombolásra a zsebünkben.
Egyébként a CNET azt is megtudta Craigtől, hogy a Face ID a legtöbb napszemüveggel működik, az infrasugaraknak ugyanis látható a szemünk a sötétített lencse mögött is.