Valószínűleg nem cseng ismerősen számodra a Starschema név. Nem vagy egyedül: a budapesti cég, amit 11 éve alapítottak a tulajdonosok, kezdetben multiknak végzett különféle IT szolgáltatásokat, és semmi olyasmivel nem foglalkoztak soha, amit mi rendeltünk volna meg saját magunknak. Ma viszont már mindennapos vendégek a Szilícium-völgyben, USA-beli front office-szal rendelkeznek, és zsíros üzleteket kötnek az Apple-lel is olyan megbízásokra vonatkozóan, amik megértése sem egyszerű az átlagembernek.
A Starschema segít az Apple-nek, hogy miként dolgozza fel a temérdek adatát, amik beérkeznek hozzájuk, annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassanak, vagy költséghatékonyabban működjenek.
Földi Tamással a Starschema irodájában találkoztam, a Váci úton. Három szintet bérelnek, elég impresszív a belső tér, kevés az álmennyezet, és van például Xbox szoba. Tamás egy terepmintás felsőt és zsebes nadrágot visel, lazán lehuppan az irodája kanapéjára, nem kelt olyan benyomást, mint aki épp most jött a Szilícium-völgyből, vagy mint aki egy két és félmilliárdos éves bevétellel rendelkező cég ügyvezetője.
Bocsánat ha nem vagyok a topon, de jetlagem van
- kezdi Tamás. Épp Kaliforniából jött, úgyhogy nem is nagyon nyúzom, voltaképp egyetlen kérdésben össze tudom foglalni, mi érdekel:
Mi az a tudás, amivel kereskednek, hogyan szerezték meg ezt a tudást, és hogyan adták el azt olyan cégeknek, mint az Apple, Facebook, GE, Netflix?
A Starschema jelenleg két dologban segít az Apple-nek. Az egyik, hogy megpróbálják lokalizálni, felderíteni azokat a bűnözői hálózatokat, akik jellemzően Afrikában megvásárolják a rotty állapotba került iPhone-okat, amiket az Egyesült Államokba átszállítva kicseréltetik az Apple Store-okban, hogy aztán jó állapotban eladják. Az USA-ban ugyanis szó nélkül adnak egy új telefont, nem nagyon javítgatnak, szervizelnek, így aztán lopott telefonok kifehérítésére is alkalmas a módszer. A Starschema dolga, hogy kitalálja a töménytelen mennyiségű szervizadatokból, hogy mi történik pontosan a világban, kik ügyeskednek és hol.
A másik, amiben az Apple-nek nyújtanak szolgáltatást, az Apple Care-adatok feldolgozása. Két ugyanolyannak látszó iPhone ugyanis rengetegféle verzióban létezik a piacon, attól függően, hogy az egyes alkatrészeket mely gyártók szállították. Jó lenne tudni, hogy mely gyártó mely alkatrészével, vagy a gyártás mely pontjával van gond, ami azért sem egyszerű, mert egy chipset hiba sokszor akksiproblémára vezethető vissza, hiszen az adott túlfeszültséget például.
A cég munkatársai nyilván nem erre a problémacsomagra készültek egész életükben, nincs olyan, hogy afrikai szervizmaffia-felderítés a Big Datában. De majdnem:
Tamás elmondta, hogy a titkuk a specializálódás. Kitalálni, milyen specializált tudásra lehetne szüksége a nagyoknak, és arra az egy valamire kínálni megoldást.
Nincs olyan cég, legyen akár egy Apple, ahol nem szívesen hallgatnak meg téged, ha megoldást kínálsz a problémájukra úgy, hogy közben nem égeted le magad azzal, hogy tájékozatlan vagy.
Ehhez a Starschema már 5-6 éve kísérletezik. Olyan piaci megoldásokat, szoftvereket, innovációkat használnak, amiket kevesen. Invesztálnak a ritka tudásba, szakértőjévé válnak még azelőtt, hogy ráugrana a piac. Ilyen volt a nyílt forráskódú Big Data rendszerek, most pedig GPU alapú adatbázis-kezelőkkel foglalkoznak, mert úgy érzik, hogy ennek lesz piaca pár év múlva. Az új technológiákat építőknek ugyanis az az érdeke, hogy a piacon legyenek hozzáértő mérnökök, így nem mindig kell fizetni ezekért az egyébként drága rendszerekért.
És hogy hogyan adják el az óriásoknak magukat? Szakmai blogokkal, meetupokon való részvétellel, és az Engineering as Marketing eszközeivel. Hozzá kell tenni, hogy miután kezet ráztál valakivel egy nagy cégtől, onnantól 6-12 hónap az első megrendelés, minimum. Ha viszont már bejutottál egy 10-100 ezer dolláros kis megbízással valahová, onnan már ki tudod építeni az utadat más divíziókhoz, és mivel ismersz bent embereket, le tudod őket informálni az ötleteddel kapcsolatban. Amennyire lehetséges, rálátsz a belső folyamatokra, így egy prezentációra már sokkal nagyobb tudással érkezhetsz.
Persze ehhez kötelező egy amerikai iroda, hogy személyesen meglegyen a mindennapi kapcsolat. A Bay Areában tökéletesen megértik, hogy az IT back office valahol a világ másik részén van, és Magyarország ebből a szempontból nem is cseng rosszul. De a Starschema hosszabb távú célja, hogy valóban nemzetközi céggé váljon, nem feltétlenül a mostani Budapest-fejnehéz megoldással.
Hogy aztán mit hoz a jövő, még több sok százmilliós megrendelést, vagy épp egy combos felvásárlást, nem tudni. Egyébként megtudtam azt is, hogy az Apple a tech-óriások piacán is meglepően jól fizetnek az alvállalkozóknak - nyilván a szolgáltatásra vonatkozóan, azt már mindannyian lekövettük, hogy alkatrész beszállítókat milyen gyorsan padlóra tudnak küldeni.
Magyarósi Csaba
2014.08.04. 10:03
Címkék: exkluzív
Szombati cikkünkben egy londoni, vezető beosztású forrásunkra hivatkozva arról írtunk, hogy akár már augusztus végén megérkezhet az iPhone 6. Erre utal, hogy az Apple riasztást adott le kiemelt partnerének a hónap utolsó hétvégéjére: kábé azt üzente, hogy csak óvatosan a szabadságok engedélyezésével.
Ebből persze még lehet bármi, de elég jó esély van rá, hogy augusztus 29-én az új iPhone-t mutatják be. Ennek valamelyest ellentmond, hogy az iOS 8 a jelenlegi ismereteink szerint még nincs feltétlenül kiadható állapotában (pedig lassan telepíteni kellene, ha a hó végén több millió iOS 8-as iPhone 6-ot akarnak a boltokba szállítani), illetve keynote sem volt még a készülékkel kapcsolatban. Persze elképzelhető az is, hogy az Apple az utolsó pillanatra tartogat mindent, hogy minél kisebb idő teljen el a bemutató és a premier között.
Mindenesetre az elmúlt két évben megszokottnál korábbi bemutató miatt kérdezősködtünk egy kicsit, és úgy tűnik, hogy az eredeti tervek szerint idén is szeptember végén kellett volna megérkeznie a mobilnak. Év elején még az Apple is az őszi startot kommunikálta a partnerének, az elmúlt napokban azonban hirtelen bedobott egy augusztus végi premierdátumot (a premier tárgyának megnevezése nélkül).
Az előrehozott bemutatóval kapcsolatban némi támpontot jelenthet, hogy az ősz őrületesen zsúfolt lesz: a Samsung több fontos típusnak is ebben az időszakban adja ki a frissített verzióját, és tőlünk valamivel nyugatabbra ezekért a készülékekért is hajlamosak sorban állni, erősít a HTC és a Sony is, szóval könnyen lehet, hogy az Apple elébe akar menni a premierhullámnak, és ezért változtatta meg a startdátumot.
Ja, és még valami: az Apple levelében arra is felhívta európai partnerszolgáltatója figyelmét, hogy idén érkezni fog még valami, amiért sorba fognak állni az emberek. Aztán hogy ez a még nagyobb iPhone, az iWatch, vagy valami egészen más lesz-e, arról semmilyen konkrétumot nem árult el a cég.
Magyarósi Csaba
2014.08.02. 08:56
Címkék: exkluzív iphone 6
Egy exkluzív infó, csak nektek: elképzelhető, hogy nem kell szeptemberig, pláne október végéig várnunk az új iPhone-ra, mert az már augusztus végén megérkezik az üzletekbe, árulta el egy nemzetközi mobilszolgáltató vezető beosztású dolgozója az Appleblognak.
A neve elhallgatását kérő, korábbi tapasztalataink szerint megbízható forrásunk szerint nemrég érkezett egy levél egyenesen Cupertinóból. Ebben megkérték a mobilcéget, hogy az ne engedélyezzen szabadságolást az üzleteiben augusztus 29-én pénteken, valamint az ezt követő szombaton és vasárnap. Az említett napokra jutó sales targeteket a szokásos mennyiség háromszorosában határozták meg.
Az Apple nem nevezte meg a kérés okát, de azt javasolta, hogy ebben a három napban mindenki legyen a helyén és végezze nagyon pontosan a munkáját. Nem kell túl nagy logika ahhoz, hogy kimatekozzuk, hogy az iPhone piacra dobására készülhet a cég (szóba jöhet még az iWatch, de mivel a forrás mobilszolgáltatónál dolgozik, ez a verzió kevéssé valószínű).
A fenti infó ellentmond némiképp a korábbi híreknek és váratlan is ez a korai premier, hiszen a két utóbbi iPhone szeptember végén, a 4S októberben került piacra, utoljára az iPhone 4-nek volt nyári premierje, igaz, az már 2010. júniusában a boltokban volt. Tisztán látszik, hogy az Apple-nél nincs kőbe vésve semmilyen dátum, a forrásunk pedig megbízható: két évvel ezelőtt szintén harminc nappal a bemutató előtt elárulta nekünk iPhone 5 premierdátumát, és igaza lett. Pedig akkor is ritmusváltás volt: októberről szeptemberre ugrott a mobilcsalád bemutatója.
A hónap végén kiderül, hogy miért olyan fontos ez a hétvége az Apple-nek.
Ha szeretnél elsőként értesülni a legfontosabb Apple-hírekről, akkor like-old az ÚJ, LÁZADÓ facebookos oldalunkat, az Almalé és Kungfut. Egyébként közel ugyanekkora buli, ha Twitteren vagy ha rss-en követtek.
szucsadam
2011.12.07. 07:03
Címkék: magyarország exkluzív
Ugye nem kell sorolnom, micsoda elsöprő front indult meg nemrég a magyarországi Apple-mikroklímában, lett magyar OS X, berobbant az iTunes Music Store, majd a filmek, szemünkbe fröccsent a magyar Apple Store magyar nyelvű supporttal. Az Apple Store oktatási áruház pedig külön árakat mutat a felsőoktatásban tanulóknak, a tanároknak a store.apple.com/hu-edu címen.
Most pedig megint egy olyan lehetőséget kaptunk, ami Nyugat-Európában már elérhető egy ideje, de itthon csak próbálkoztak a bevezetésével. Ez pedig a hivatalos AATC oktatóközpontok hallgatóinak és oktatóinak felajánlott vásárlási kedvezmény, amit Magyarországra is kiterjesztenek. Ilyen még Ámerikában sincs. Az fcpug.hu szerint a helyzet így áll:
A magyar Apple Store beindulásával lehetőség nyílt különböző Apple programok online megvásárlásához is. A már működő Oktatói és Diákkedvezmény mellett ez most hamarosan a hivatalos AATC oktatóközpontok hallgatóinak és oktatóinak felajánlott vásárlási kedvezménnyel is kiegészül.
Az Apple Magyarországra is kiterjeszti ezt a programot és a nyugat európai kollégákhoz hasonlóan a magyar AATC tanulók már közvetlenül az Apple Store-ban való vásárlásnál is igénybe vehetik ezt a kedvezményt.
A kedvezmény a következő követelményekkel vehető igénybe:
- az AATC tanfolyamon való részvétel igazolása az AATC által kibocsájtott Certificate of Achievementtel (ASW- L330196A-US), vagy oktatók (ACT) esetében a minősítésükkel
- csak magyar bank által kiállított, dombornyomású bankkártyával online store-ban történő fizetés és magyar lakcím esetén
- csak computerek (MacPro, iMac, Mac mini) vásárlásnál
A kedvezmény mértéke (max. 5%) a megrendelés nagyságától és az abban szereplő gépek típusától is függ. További információért forduljatok a magyarországi AATC-hez, ahol meg tudják adni az online store magyar nyelvű és e programmal foglalkozó ügyintézőinek elérhetőségét (ASW L419117A-EU) .
Ez azt jelenti, hogy ha te egy AATC-ben tanulsz (ilyen ma Magyarországon az iStyle és az XMS), és kérsz egy Certificate of Achievement-et, kedvezménnyel vásárolhatsz az online Apple Store-ban. A dolog még nem hivatalos, de már elérhető, és az AATC-ken keresztül eljuthatunk egy erre felkészített alkalmazotthoz is. Öröm.
Magyarósi Csaba
2010.09.01. 20:59
Címkék: ipod iphone exkluzív apple tv
Na ezért jó kijönni egy ilyen eseményre: lehet, hogy otthon is van élő videoközvetítés, de megnézni egyelőre csak Londonban lehetett a kontinensen az új cuccokat. Ez tehát a világ legelső tesztje az új cuccokról, exkluzív hyper brékinggel jelentkezünk tehát az Egyesült Királyságból.
Az iPod shuffle-lal kezdtem, amiről egészen pontosan ennyit szeretnék elmondani:
Tovább olvasom