A Buzzfeed News úgy tudja, hogy az Apple a WWDC-re tervezi az új generációs Apple TV-jének bemutatását. Ebben minden ott lenne, amit várunk: teljes funkciós App Store, az iPhone 6-os szériából megismert A8-as SoC, amivel mehet a 4K-s lejátszás is, meg a játékok futtatása.
Játékkonzol lehet az Apple TV-ből, úgy mellékesen.
Ezenkívül az Apple TV megkapná végre a Sirit is a pletykák szerint, ezzel egyszerűbbé válna a HomeKit funkciók irányítása, ami a tervek szerint a kütyühöz kerülne. “Hey Siri, becsuktam a garázsajtót? Ja, és mielőtt válaszolsz, emeld meg itt egy fokkal a hőmérsékletet, mindenhol máshol meg két fokkal le. A hétvégén pedig nem leszek itthon, szóval tedd majd meg a szükséges intézkedéseket”. Meg ilyenek.
Az Apple TV egyébként jó rég nem frissült, Tim Cook viszont lenyomta az árát a legutóbbi keynote alkalmával 69 dollárra. Ez két dolgot jelenthet: az egyik, hogy láthatóan nagyon szeretnék az eszközt minden otthonba benyomni, még azelőtt, hogy HomeKit integráció meg hasonlók indulnának. Azt szeretnék, hogy ez már ne legyen beruházás, hogy a következő szint, az okoslakás elérése már félig-meddig adott legyen mindenhol, elméletben.
A másik, amit valószínűsíthetünk, hogy megmarad ez a széria is, és a következő generáció magasabb áron lesz rendelhető. Az lesz a prémium.
szucsadam
2015.02.16. 09:33
Címkék: zene dj pletyka autó apple tv apple car
Az Apple-lel foglalkozó cikkek nagy része most a vállalat autóipar felé kacsingatásáról szól. Eléggé irányítottnak tűnik a hype, hiszen néhány rossz minőségű, utcán elkapott fotóból indult, és egy Apple-alkalmazott emailével ért a csúcsra. A “Tesla futhat a pénze után” olyan mestertroll félmondat, ami az újságírók előtt hajóvontató kötél vastagságú mézesmadzagot húz el, és persze mindenki ráugrott.
Itt olvasható az emailes megkeresés sztorija, itt a WSJ reakciója, valamint az én számításom az autó árára vonatkozóan.
Micsoda üdítő pletyka volt az uborkaszezon közepén, amikor az Apple Watch-ról is többet tudunk a megjelenése előtt, mint eddig bármelyik nagyot szóló, új Apple-termékről.
Aztán rögtön ezután felbukkant a már-már elfeledett Apple tévé pletykája is. a Motley Fool írt arról, hogy továbbra is él a projekt, és tartalomszolgáltatókkal tárgyalnak az Apple-nél, hogy kiadhassák végre a fizikailag is megfogható, saját kijelzővel és nyilván egy beépített, fejlettebb Apple TV hardverrel rendelkező cuccot. Egy tévé nyilván a HomeKit központi vezérlőjeként is funkcionálhatna, az iPadet és iPhone-t pedig távirányítóként és játékkontrollerként kapcsolná magához, bővítve az Apple ökoszisztémát.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.12.22. 08:36
Címkék: apple tv
Komoly update vár a kis 100 dolláros set-top-boxra, az Apple a pletykák szerint hamarosan bemutatja az új verziót, új lehetőségekkel, saját store-ral, játékokkal meg minden jósággal.
Egy dél-amerikai dizájner, Radu Dutzan viszont megelőzte őket, és bemutatta, milyen lenne az Apple TV menüje, ha haladna a korral, és szeretne maximálisan felhasználóbarát lenni. A megoldás: egyetlen kisméretű touchpad az irányítón. A módszer: vertikális lista, horizontális scroll és keresés. Gombnyomogatás (vagy azt helyettesítő gesztus) helyett sebességérzékeny suhintás és direkt ujjmozgatással elérés. Létező irányítási módszerek, de most először működnek egy Apple TV-n.
A gépelésnél a touchpaden a megfelelő betű fölé mozogsz, majd elengeded - így adja be a karaktert. Törölni jobbról balra gesztussal lehet. Alulról felfelé mozgatással feljön egy Control Centerhez hasonló menü, így a videólejátszásnál a beállítások.
Gyök egyszerű, jól használható és már működik. Remélem, hasonló lesz az Apple megoldása is. A dizájner magyarázatát itt olvashatjátok.
Magyarósi Csaba
2014.11.27. 09:01
Címkék: konzol videó iphone ipad apple tv a8x
Kicsit belehúzott a fejlesztésbe és olyan processzort dobott piacra az Apple, aminek elsőre nehéz is felmérni a határait. Az iPad Air 2 A8X-e olyan lehetőségeket ad a vállalat kezébe, hogy arról korábban álmodni sem mertünk:
Ha valaki még nincs fent, ez itt a facebookos oldalunk, ez meg itt a Youtube-csatornánk.
szucsadam
2014.09.29. 07:42
Címkék: apple tv carplay
Elmaradtam még két hírrel múlt hétről, így az álmos hétfőn ezeket azonnal pótolom. Két dolog derült ki biztosan az Apple weboldaláról, amit eddig nem tudtunk.
Az egyik, hogy a nemrég kiadott Apple TV software update 7.0-ban üdvözölt Peer-to-Peer AirPlay (amikor nem kell egy hálózaton lenni a két eszköznek, az Apple TV akkor is képes fogadni a tartalmat) csak a legújabb, A1469 modellszámú Apple TV-vel megy. Azzal, amit 2013 márciusában adtak ki.
Peer-to-peer AirPlay requires a Mac device (2012 or later) running OS X 10.10 or an iOS device (2012 or later) running iOS 8 and an Apple TV third-generation rev A (model A1469) running Apple TV software 7.0.
Sóhaj.
A másik ügy, hogy az Apple frissítette a CarPlay microsite-ot, beleírt valami semmiséget, viszont kitörölt egy lényeges ígéretet. Azt mondták korábban, hogy 2014-ben a szerződött partnerek bevezetik a ficsört az új modellekben. Most már nincs idő szabva ennek, a 2014-es dátum lekerült. Valamikor lesz CarPlay sok autóban. Egyelőre csak a Ferrari FF-ben.
Sóóóhaj.
Itt egy vigaszkép:
Tovább olvasom