Az Improv Everywhere egy 2001-ben alakult csapat, melynek színészei különböző nyilvános performanszokkal, illetve meghökkentő eseményekkel igyekeznek színesebbé varázsolni New York városának mindennapjait. Legutóbbi munkájuk egy igazi csínytevés, melyet szociológiailag is érdemes lenne megvizsgálni.
Mint ismeretes, az Ötödik sugárúton (5th Avenue) lévő klasszikus üveg kockaként ismert régi Apple Store átmenetileg zárva tart egy nagyobb felújítás miatt, ez adta az ötletet a csapat október 15-i nyilvános szerepléséhez.
Fogták a 23. utca sarkán lévő üvegből készült liftházat (amely 6-os számú metró egyik állomásához vezet) és ráeszkábáltak minden oldalára egy, az eredetire megszólalásig hasonlító hatalmas Apple logót. Ezek után a hivatalos alkalmazottak által viselt kék Apple pólóban beállt pár csapattag, akik a járókelők megtévesztése során az alkalmazottakat játszották.
A liftház mellett, a járdaszegéllyel párhuzamosan ötven darab ál-vevőt is felsorakoztattak, majd - hogy még hitelesebb legyen a sztori - néha feljött a lifttel egy-egy ember (kezükben a szokásos fehér ajándékzacskót tartva), akiket a kék pólós fiúk-lányok hatalmas ovációval üdvözöltek. A performansz egyértelműen az iPhone X rajtját hivatott eljátszani vagy még inkább kifigurázni.
A pimaszság itt még nem ért véget, ugyanis a buliban részt vettek még álriporterek is, akik járókelőket kérdeztek arról, mi a véleményük az Apple új, földalatti boltjáról. Voltak, akiket annyira elbizonytalanított a színjáték, hogy beálltak a sor végére várakozni, hiszen három héttel a hivatalos rajt előtt iPhone X-et venni nem semmi lehetőség.
Annak érdekében, hogy ne legyen szó szerint átverés a dologból, a sorban álló ál-vevők közölték velük, hogy csupán ötven darabos készlet van és annyian már bőven állnak is a sorban, szóval másnak már nem fog jutni a titkos kis készletből. Pikáns, de annál finomabb részlet, hogy a sor elején várakozók kinyitható széket is vittek magukkal és úgy tettek, mint akik már órák óta sorban állnak.
Az akciónak hamar híre ment és a Redditen külön témát is nyitott neki az egyik járókelő, mert nem értette, mi folyik itt. Volt egy srác, aki nem akart hinni a szemének és lement a lifttel megnézni, mi újság. Mikor visszajött (a metró állomásról) mosolyogva csak annyit mondott a főszereplőknek, hogy "Ez jó!".
A színházi fellépésnek is beillő kísérlet egyébként rávilágított egy furcsa tényre is: az arra járók közül többen voltak azok, akik képesek voltak elhinni, hogy az Apple hivatalos bolttá alakít egy metróállomást, mint azok, akik úgy vélték, hogy az egész csak egy átverés.
Az előkészületekről és a projektről a csapat egy hosszabb blog posztban is beszámol saját honlapján, illetve - amint látható - készült egy videó is az eseményről.
Múlt hétvégén úgy alakult, hogy Londonban jártam és a különböző látványosságok felfedezése mellett alig vártam, hogy kipróbálhassam az Apple pár hete indított Today at Apple névre hallgató eseményeit. Ahogy arról korábban már írtam, ez elsősorban egy oktatási kezdeményezés a cég részéről, melynek keretében különböző témákban és különböző nehézségi szinteken lehet jelentkezni egy csomó ingyenes tanfolyamra.
Én a Regent Streeten lévő Apple Store-t vettem célba és az Introduction to Final Cut Pro nevű kurzusra jelentkeztem, hiszen úgy gondoltam, van olyan szinten az iMovie tudásom, hogy érdemes legyen tovább lépni és kitekinteni egy szinttel feljebbre is.
Az átlagnál hosszabb, másfél órás tanfolyamot Ashley tartotta, aki interaktív módon, remekül felépítve vezetett minket végig az alapvető, mindennapos videovágás során szóba jöhető funkciókon. Pár dolog ismerős volt már az iMovie-ból, viszont pont annyi újdonság került az anyagba, hogy megérte részt venni rajta.
Bár a bolt hatalmas és a képzések az emeleten zajlanak, még így is tömve volt emberekkel, akárhányszor ott jártam. A zaj okozta problémák elkerülése végett Ashley egy mikrofonos headsetet használt, a nyolc fős asztal közepére pedig egy Beats hangszórót tettek, így biztos lehetett benne, hogy mindenki hallja, amit mond.
Nálam volt a MacBook Air-em, viszont nem volt telepítve rajta a Final Cut Pro, ez mégsem okozott problémát. Mire elkezdődött az óra, az oktató mellett pontosan annyi 15"-os retina MacBook Pro sorakozott, ahány résztvevőre számítottak. Én is lecsaptam egyre és azt kell, mondjam, továbbra is jobbnak tartom az utódjánál.
Egyszerre négy asztalnál folyt valamilyen képzés és mindenhol ugyanez a profizmus és felkészülés látszott. Ugyanezen a napon ellátogattam még a város legnagyobb Apple Store-jába (Covent Garden), ami a James Street és a King Street kereszteződésénél található.
Ott az első emeleten tartották az oktatásokat és volt, ahol körbeálltak egy asztalt, de volt, ahol teaházasra vették a figurát és körbeülték azt.
Úgy gondolom, hogy ez az új szolgáltatás egyrészt remek lehetőség bárkinek, hogy megismerje az Apple termékeit és szoftvereit, ugyanakkor a cégnek is hasznot hozhat új vevők csalogatása révén. Szintén sok terhet vehet le a Genius-ok válláról, így minden téren win-win szituációnak tűnik a dolog.
A Today at Apple keretén belül induló tanfolyamok sajnos csak hivatalos márkaboltokban érhetők el, viszont, ha úgy alakul, hogy külföldre megyünk, mindenképpen érdemes böngészni egy kicsit és adott esetben időpontot is foglalni, hogy biztosítsuk a helyünket a kurzuson.
Az Apple a hét elején jelentette be, hogy új, "Today at Apple" névre hallgató programjával olyan szolgáltatást hoz be saját boltjaiba, amely egyértelműen a tanulásra helyezi a fókuszt. Bár a Genius-ok (speciális tudással rendelkező alkalmazottak) eddig is nagyon sok témában tudtak segíteni az Apple Store-okba betérő felhasználóknak, ez az új koncepció merőben más.
Míg a Genius-ok általában egyetlen emberrel foglalkoztak, addig a Today at Apple foglalkozások kizárólag csoportos formában érhetők el és előzetes regisztrációhoz kötöttek. A jellemzően egy órás szessönök az alábbi főbb témák köré épülnek: Fotózás és videozás, Zene, Művészet és dizájn, Programozás, Üzletvitel, Gyerekek és szülők, Tanárok, valamint Termékek. A foglalkozásokat képzett előadók (ún. "Creative Pro"-k) tartják, de helyszíntől függően találkozhatunk ismert művészekkel, fotósokkal, illetve zenészekkel is.
A kurzusok korhatár nélkül látogathatók és akár kezdő, akár haladó felhasználók vagyunk, biztosak lehetünk benne, hogy találunk a listában olyan képzést, amely nekünk szól. A "Studio Hours" alkalmak másfél órásak és különlegességük, hogy a résztvevők saját projekteket vihetnek be az órákra, így az Apple-ös oktatókkal, illetve előadókkal közösen dolgozhatnak tovább rajtuk. Szintén kiemelendő még, hogy a cég gondolt a fogyatékkal élőkre, így a hallássérültek, valamint mozgáskorlátozottak kifejezetten nekik készült oktatáson vehetnek részt.
Bár az oktatások elméleti és gyakorlati részt is tartalmaznak, bizonyos esetben speciális kurzusokkal is találkozhatunk. Ilyenek az ún. séták, melyek során (programtól függően) a fotózást (iPhone), illetve rajzolást (iPad) gyakorolhatjuk egy erre kialakított környezetben. Az Apple Store-okért felelős Angela Ahrendts a cég hivatalos közleményében azt nyilatkozta, hogy ezzel az új programmal egy olyan modern közösségi teret szeretnének teremteni, ahol nem csak tanulni, illetve tovább képezni tudnák magukat az emberek, de a különböző előadások és kurzusok segítségével akár új hivatást is találhassanak maguknak.
Magyarországon sajnos továbbra sincs hivatalos Apple Store, így aki kíváncsi lenne, a gyakorlatban milyen élménnyel, illetve tapasztalattal gazdagodhat egy-egy ilyen kurzus során, az a kereső segítségével kiválaszthat magának egy szimpatikus helyszínt és rögtön foglalhat időpontot is, melyhez csupán egy érvényes Apple ID megléte szükséges.
Május 27-én helyi idő szerint délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit Délkelet-Ázsia első Apple Store-ja Szingapúrban. A hatalmas plakát egy pár hete már látható az épület oldalán, ám szemfüles járókelők kiszúrták, hogy a nyitás dátumát tartalmazó kis kiegészítő is felkerült a gigászi méretű fehér felületre.
A minta már hetek óta látható és a cég Szingapúr iránti szeretetét hivatott jelezni, utalva az ország egyik ismert logójára, a piros pontra. Az 5 millió lakosú országban való terjeszkedésről már 2015 novembere óta tudni, akkor kezdték el ugyanis meghirdetni az első állásokat a leendő Store-hoz.
Az Orchard Road-on lévő Knightsbridge bevásárló központhoz tartozó bolt minden nap délelőtt 10 és este 10 között várja majd a vásárlókat és az a hír járja, hogy egyik lesz az első olyan Store-oknak, amely az Apple legújabb dizájn tervei alapján készült.
Április 17-én jóváhagyták az Apple által március 16-án benyújtott engedélyt, miszerint szeretnék lebontani az ötödik sugárúton lévő ikonikus Apple Store üvegpalotaként kinéző bejáratát. Azt egyelőre nem tudni, hogy csak sima felújítási munkálatokat szeretnének végezni az üveg felületeken és a tartó szerkezeten, esetleg a bolt bővítését akarják így megkönnyíteni vagy pedig egy jóval nagyobb műremek kerül majd a helyére.
Az viszont tuti, hogy a föld alá süllyesztett boltot jelentősen átalakítják, így a területe a mostani közel 3000 négyzetméterről közel 7200-ra nő majd, így joggal követelheti vissza magának a zászlóshajó jelzőt a legendás new yorki bolt.
Az "üvegkockát" 2011-ben egyszer már szétszedték, hogy az akkori 90 üveglapot a technológia fejlődésének köszönhetően jóval nagyobb felületűekre cseréljék - szám szerint 15-re. Azt csiripelik a madarak, hogy a megnövelt terület nem csak több és látványosabb teret enged majd a termékeknek és kiegészítőknek, de egy különálló Beats 1 rádióállomás is helyet kap majd a kocka alatt, ahol nyitvatartási időben folyamatosan menni fog az élő adás.
A bolt átmenetileg a korábbi FAO Schwarz játék áruházba költözik át és még nem tudni, meddig lesz ott. Az üvegkocka szétszerelése ugyanis egyes források szerint május 9-én kezdődik és kétmillió dollárjába kerül a cégnek.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.