Köszönjük a Portlandiának és Gézának ezt a remek videót életünk értelméről:
Amikor leesett az iPhone-om, lepörgött előttem életünk filmje
Az Apple a legértékesebb brand, az iPhone a legkedveltebb telefon
Ilyen ez, nincs sok hír, szóval toplistákkal szórakoztatjuk magunkat. Kezdjük rögtön a Millward Brown évente megjelenő rangsorával, amiben a legértékesebb brandeket szedik össze.
Kiderült, hogy még mindig az Apple van a csúcson: a márkanevekkel foglalkozó cég szerint a brand 185 milliárd dollárt ér, míg a második helyezett Google-é 114 milliárdot, az IBM-é 113-at, a McDonald's-é 90-et és a Coca-Cola-é 78-at.
Csak az Apple növekedésének az üteme kevésbé meggyőző, egy éve még 19 százalékos volt az erősödés, most már csak 1 százaléknál tartunk, szemben a Google 5 százalékával, de az elemzés szerint az IBM és a McDonald's brandje még gyengült is a legutóbbi évben.
A másik remek hír, hogy az amerikai vásárlói elégedettségi index (ACSI) szerint még mindig az iPhone a legkedveltebb telefon. Már második évben hozta el az Apple ezt a díjat (azelőtt nem mérték), bár az általánosan növekvő elégedettség mellett az iPhone-é valamelyest csökkent. Itt a lista, aminek az élén az Apple áll 81 százalékkal, de a konkurensek egyre közelebb kerülnek hozzá, leszámítva a távolodó HTC-t és LG-t, valamint az elég mélyponton stagnáló BlackBerry-t:
Keresztbe tehet az Xbox One az Apple TV-nek
Címkék: microsoft apple xbox apple tv
Tegnap bemutatta a Microsoft a videólejátszóra emlékeztető Xbox One-t, és kiderült, hogy a készülék nem sima játékgép többé. Inkább egy okostévésítő set-top box: a tévédre kötve hangvezérléssel válthatsz csatornát, felismeri a mozgásodat, Skype-olhatsz vele, vannak benne közösségi izék, és olyan kontent lesz elérhető rajta (interaktív sportadások, drámai és akciósorozatok), hogy szinte külön tévécsatorna lesz egymagában. És azt se felejtsük el, hogy megmarad mindezek mellett brutálisan erős konzolnak is, 8 magos AMD processzorral, 8 gigabájt memóriával és bluray-meghajtóval.
Elnézve a specifikációt, a Microsoft lényegében bejelentette az Apple TV-sítő dobozt, már ha elhisszük , hogy az Apple a pletykák alapján kirajzolódó készüléket tervez piacra dobni. Mert mit is hallottunk eddig? Hát hogy az Apple TV hangvezérelt lesz, hogy lesz benne kamera, amivel mehet a videócsetelés, hogy lesz valamiféle saját tartalom az eszközön, és hogy viszonylag erős közösségi funkciók lesznek benne. És ezért a csomagért milliós árat akar kérni az Apple.
Tovább olvasomIngyen hívhatjuk egymást Facebookon
Egy ideje már elérhető a világ szerencsésebbik felén a Facebooknak az a funkciója, ami mától nekünk is a rendelkezésünkre áll: ingyen hívhatjuk az alkalmazást futtatva ismerőseinket. Pontosabban mivel a hívás adatforgalmat generál, pontosan addig telefonálgathatunk, amíg a mobilnetes keretünk ki nem merül, otthoni hálózatra csatlakozva természetesen nincsenek ilyen korlátok.
Engem csak az zavar, hogy hiába kapcsoljuk ki a chat-funkciót, akárki hívhat minket, és mivel akkor is kapunk értesítést, amikor épp egy másik alkalmazásban vagy a főmenüben böngészünk, vagy esetleg ha le van zárva a mobil, most már több csatornán is zaklathatnak minket az ismerőseink. Egy véget nem érő hívásfolyam lesz az életünk.
Szóval nekem hiányzik a szolgáltatásból egy olyan opció, amiben testre tudom szabni, hogy kik hívhatnak, ettől függetlenül tök jó, hogy megjelent ez a hívásfunkció.
Ádámtól meg elnézést kérek, amiért felhasználtam a fotóját, hívtam is, hogy megmondjam neki, hogy mire készülök, csak ő még nem annyira FacebookVoIP-kompatibilis, hogy fel is vegyen egy ilyen hívást.
Állítólag 1,5 colos OLED kijelzőt tesztel az Apple az iWatch-hoz
Kezeljük ezt a hírt némi fenntartással: tudjuk, hogy mostanában semmi sem szivárog ki az Apple-től, a pletykák tehát még gyengébb lábakon állnak, mint korábban. És bár most arról lesz szó, hogy az Apple 1,5 colos OLED kijelzőt tesztelget a legújabb készülékcsoporthoz, az iWatch-hoz, ne felejtsük el, hogy korábbi hírek szerint az óra dizájnja már rég készen van, és csak a tömeggyártásra vár a cucc. Most némiképp ellentmondunk ennek.
A Macotakara szerint ugyanis jelenleg a RITEK nevű gyártó paneljeit tesztelgeti az Apple és a hírek szerint ettől a vállalattól szerzi majd be az érintésérzékeny szenzort is a kaliforniai cég. A japán blog úgy tudja egyébként, hogy eredetileg még 1,8 colban gondolkozott az Apple, a tesztelés során azonban kiderült, hogy ez a méret túl nagy lenne a kényelmes használathoz, így maradtak az 1,5 colban.
A hírek szerint az iWatch még idén piacra kerülhet, de ennél több infó jelenleg nem áll a rendelkezésünkre a premierdátumról.
Engem egyébként továbbra is meg kell majd még győzni arról, hogy miért is lesz hasznos ez a cucc, mert egyelőre még nem teljesen sikerült felfognom. Persze nem is tudunk róla igazából semmit.