“The first billionaire of hip-hop is right here in the motherfucking West Coast” - nyilatkozta nemhivatalosan, egy partin berúgva az Apple következő aligazgatója, Dr. Dre.
És ez egy nagyon fontos mondat, ilyen laza tagja az Apple igazgatói csapatának még nem volt. Ez azért nem az a “can’t innovate anymore my ass” stílus, amit Phil Schiller eresztett meg tavaly egy keynote-on, kissé bátortalanul, félszegen. Eddig az volt a legdurvább.
Dr. Dre-vel és Iovine-nal, vagyis a Beats Electronics-szal olyan arcokat kapott az Apple, akik nem férnek be a hagyományos keretekbe. Ez lesz szerintem a felvásárlás legfontosabb hozadéka.
Tavaly írtam már egy posztot arról, hogy mi a közös az Apple vezérkarában. Vagy Steve Jobs választotta ki őket, vagy Jobs örökségének szellemében választották ki őket. Jobs olyan emberekkel vette körül magát, akik amellett, hogy nagyon akarnak, és a saját területükön fantasztikus munkát tesznek le az asztalra, egyúttal introvertáltak, és eszükbe nem jutna szembeszegülni a vezér egójával. Akinek nagy volt a pofája, lemorzsolódott. Így aztán az Apple vezérkarában nincs egy jellegzetes figura sem. Csupa aranyos, kedvesnek tűnő ember, akik egymás között, kreatív meetingeken felemelik a hangjukat, de csak profiként, az almalogós munkaruhába bújva.
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.12. 08:55
Címkék: jobs akvizíció beats
Úgy tűnik, Dr. Dre az első rapper, aki milliárdos lett. Ezt igazolja az egyik barátjának azóta már kitörölt Facebook-bejegyzése és egy videó, amin szintén elhangzik ez az állítás (itt épp az Apple-Beats összeolvadást ünneplik). És ezt nem a hip-hop produceri cégéből, a dalszerzéséből, koncertjeiből vagy filmes szerepléseiből hozta össze. 2006-ban megalapította a Beats Electronics céget Jimmy Iovine-nal, és most eladta az Apple-nek 3,2 milliárdért. Ez volt a tuti deal.
Ráadásul Jimmy Iovine és Dr. Dre egyaránt az Apple vezérkarának tagjai lettek a felvásárlással. Persze nem járnak be Cupertinóban nyolcórázni, inkább tanácsadói szerepet kaptak Tim Cook mellett.
Az Apple és Dr. Dre kapcsolata egyébként nem előzmény nélküli. Steve Jobs kábé tíz évvel ezelőtt felhívta egy bemutatón, hogy beszélgessenek az iTunes-ban rejlő lehetőségekről:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.09. 08:21
Címkék: akvizíció beats
A Financial Times szerint az Apple a tárgyalások utolsó fázisában van a céggel, és nemsokára megkötik a 3,2 milliárd dollár értékű szerződést. Ez lehet az Apple történelmének legdrágább akvizíciója.
Az üzlettel egyrészt a régóta az Apple üzleteiben kapható Beats fejhallgató kaphat almalogót, de egyéb előnyökkel is jár. A Beats Eletronicsnak nagy tapasztalata van ugyanis hordható és audió eszközökben, valamint zene streamelő szolgáltatásokban. Az Apple-nek pedig ebben az irányban kell mozgolódnia tovább, ha az élen akar maradni a zenekereskedelmi versenyben.
A Beats társalapítója, Jimmy Iovine állítólag egy speciális, tanácsadói pozíciót kap TIm Cook mellett. Jövő héten megköthetik a szerződést, és akkor több részletet is megtudhatunk az egyezségről.
szucsadam
2013.08.23. 13:20
Címkék: tömegközlekedés akvizíció embark
Újabb akvizíció, ezúttal az Apple az Embark nevű céget szerezte meg. A néhány fős vállalatnak tíz tömegközlekedős alkalmazása van az App Store-ban, nyilván a cupertinóiak a térképes szolgáltatásukhoz keresnek kiegészítő lehetőségeket.
Hasonló célból vette meg korábban az Apple a Hoptop, a Locationary, meg még korábban a Placebase cégeket, akik azóta szintén a Mapson dolgoznak.
Látható, hogy a fenti megoldások egyike sem kifejezetten a budapesti tömegközlekedés útvesztőjében kínál eligazodást, így erre továbbra is marad a Google Maps, meg az alternatív utak. Viszont most szívesen lennék kínai fejlesztő, akinek van néhány tömegközlekedéssel foglalkozó alkalmazásai a store-ban. Lehet, hogy hamarosan ott is csörög a telefon.