Az Apple - ahogy már többször is megírtuk - múlt héten kezdte meg a nyolcadik, kilencedik és tizedik generációs iPhone-ok (iPhone 6, 6 Plus, 6s, 6s Plus, 7, 7 Plus) akkumulátorainak hivatalos cseréjét, ám úgy tűnik, hogy nem minden modellhez van elegendő raktárkészlet.
Bár a hivatalos közleményben, melyben az eddigi 79 dollár helyett egy kedvezményes, mindössze 29 dolláros csereakciót meghirdették van egy sor arra vonatkozólag, hogy a különböző típusok által használt telepek elérhetősége változhat, arra vélhetően senki nem gondolt, hogy lesz, akinek egészen március végéig (rosszabb esetben április elejéig) kell majd várnia a sorára.
Egy belsős dokumentumban a cég azt írja a hivatalos boltban dolgozóknak, hogy az iPhone 6 Plus, illetve 6s Plus tulajdonosok nagyjából két hetes átfutási idővel kell, hogy számoljanak, míg az iPhone 7, 7 Plus, illetve SE modellekhez való akksik szinte azonnal elérhetők.
A Macrumors.com-hoz eljuttatott olvasói levelekből viszont az látszik, hogy egyre több bolt (a beszámolóban a New York, illetve Észak-Karolina államokban lévőket említik) március végére, olykor április elejére ad időpontokat a csere elvégzésének várható időpontját illetően.
Ez a két-három hónapos csúszás, amely várhatóan világ szinten is jelentkezni fog valószínűleg a külsős cégek malmára hajtja majd a vizet, akik hasonló vagy még kedvezőbb áron fogják elvégezni az akksi cserét, más kérdés, hogy ők nem biztos, hogy hivatalos forrásból szerzik majd be a művelethez szükséges új alkatrészt, így nem árt óvatosnak lenni, ha valaki ilyesmin gondolkodik.
Horváth Patrik
2018.01.11. 10:23
Címkék: csere akkumulátor akksi iPhone akkugate akkumulátorgate
Minden jel arra mutat, hogy az Apple alkalmazottainak a rengeteg cserére váró akkumulátor miatt ég a keze alatt a munka. Szó szerint, ugyanis kedden délelőtt 10 óra körül a Zürich-ben lévő Apple Store-ba mindhárom hivatalos szervet (rendőrség, mentők, tűzoltóság) kihívták, illetve az épületet is ideiglenesek kiürítették, miután egy, vélhetően a Genius csapatba tartozó alkalmazott kezében felrobbant egy iPhone 6s Plus.
Az incidens az akkumulátor eltávolítása során történt, a telefon feltételezhetően a cég által meghirdetett akció keretén belül került a szervizbe, bár erre vonatkozóan egyelőre nincsenek biztos információk. A fiatal srác szerencsére megúszta kisebb égési sérülésekkel, további hat embert a helyszínen elláttak, vélhetően enyhe füstmérgezést szenvedtek. A robbanás okát egy svájci illetőségű külsős cég már vizsgálja.
kép forrása: 21min.ch
Nem egy felemelő hír, szó se róla, ám az még inkább aggasztó, hogy másnap délután fél kettő körül egy valenciai Apple Store-ban történt incidenshez hívták ki ismét a helyi szerveket. A főszereplő ezúttal is egy iPhone volt (bár azt nem tudni, melyik modell a sok közül), a hirtelen feltörő füstöt pedig megint csak az akkumulátor robbanása okozta. A svájci esettel ellentétben ezúttal senki nem sérült meg, az alkalmazottak elég magabiztosan kezelték a helyzetet és hamar eloltották a füstöt némi homokot szórva a készülékre.
Az eset okát itt is vizsgálják és bár egyelőre nem tudni, van-e köze a kettőnek egymáshoz, a napokban elindult, akkumulátorokkal kapcsolatos (egyébként fizetős) csere akciónak köszönhetően viszont félő, hogy ezen a két eseten kívül továbbiak várhatóak az elkövetkezendő hónapokban.
Magyarósi Csaba
2012.08.27. 19:57
Címkék: os x üzemidő mountain lion akkumulátorgate
Mindig kell valami gate, a Mountain Lionnál egy az akkumulátorgate lett: megejtően sok felhasználó jelentette az új OS X telepítése után, hogy a laptopok egy feltöltéssel elérhető üzemideje drasztikusan csökkent, amit aztán különféle források komoly tesztekkel bizonyítottak: még a legújabb, tehát a 10.8-ashoz szabott rMBP-nél is 40 százalékos esést tapasztaltak.
A gyorsan kiadott 10.8.1-es update-től éppen ezért mindenki megváltásra számított, ami azonban elmaradt. Lényegében nem változott a gépek üzemideje, sok esetben ugyanannyit csökkent az egyik modellnél, mint amennyit nőtt a másiknál.
MacBook Air 13″ Core i7 (mid-2012)
• OS X 10.8.1 – 4:36
• OS X 10.8 – 4:33
MacBook Air 13″ Core i5 (mid-2012)
• OS X 10.8.1 – 4:48
• OS X 10.8 – 4:31
MacBook Air 11″ Core i5 (mid-2011)
• OS X 10.8.1 – 3:26
• OS X 10.8 – 3:32
MacBook Air 11″ Core 2 Duo (late-2010)
• OS X 10.8.1 – 5:45
• OS X 10.8 – 5:47
Mindenesetre az Apple főhadiszállásán a hardveresek biztos szoftvereseket lógatnak a vécébe kévészünetben, amiért a nagy üzemidő érdekében végletekig csiszolt gépükkel ezt tették a szaros kódjaik:
Nálatok mi a helyzet?