Tegnap már felhívtuk a figyelmet, hogy megtörténik, ma pedig meg is történt. Az Apple egy levélben figyelmeztette a fejlesztőket, hogy megváltoztatja az árazási politikáját, és többek között az EU-ban is áremelkedés jön. Az volt a mondás, hogy figyelembe veszik az adott ország ÁFA-ját és a valutája teljesítését is. Nagyon féltünk, mit jelent ez Magyarország számára, hiszen mindkét feltételben nagyon gyengék vagyunk, az ÁFA nálunk példátlanul magas, és a forint sem egy kimondott Herkules.
Aztán most elkezdtek megváltozni az árak a magyar üzletben. Tegnap ez volt:
Ma meg ez:
Látható, hogy az emelés nem mindenhol ugyanolyan mértékű (a Monument Valley-nál 11%, az XCOMnál 8%, de gyakori a 15%-os ugrás is), és van, ahol az ár nem változott (pl. Hitman GO). Az ingyenes appok és az in-app-purchase-ekért fizetendő összegek is változatlanok.
A változó mértékű emelés könnyen megmagyarázható. Eddig sem volt egységes a dollárban és euróban kifejezett árak aránya egy-egy program esetében. A 4,99 dolláros appot 4,49 euróért adták, a 2,99 dollárost meg 2,59 euróért. Elosztva egymással az összegeket, mást kapunk egyik és másik esetben.
Úgyhogy nem, az áremelés egyáltalán nem bonyolult. Megmondom az új képletet, ami tökéletesen világos, látva az összegeket.
Tovább olvasom