almalé és kungfu Rólunk

Tényleg annyira környezettudatos már az Apple, hogy a töltőket kell kivennie az iPhone 12 dobozból?

Az Apple nem adja az iPhone 12-esek mellé az USB-C töltőegységeket, csak a kábelt, arra hivatkozva, hogy a gyártási folyamatok csökkentése miatt így csökkenteni tudja a kibocsátott szén-dioxidot is.

A dolog azért logikus, mert az USB-C annyira elterjedt lett, és a jövőben még inkább az lesz, hogy egy USB-C töltőegység azért már nagyon sok helyen akad. Felesleges megint azt az állapotot előidézni, amit a korábbi USB-s töltőkkel, hogy egy Apple-júzernek három-négy is akadt a háztartásban az aktuális és leselejtezett Apple-termékek után. Ugyanez a helyzet az EarPods-szal, ami helyett ráadásul már vannak remek vezeték nélküli megoldásai a cégnek, meg másoknak.

ke_pernyo_foto_2020-10-19_17_46_12.png

Oké, eddig tök logikus. És, lehet ezzel szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni? Persze, bár nehéz megmondani, mennyivel. Lesznek, akik a kihagyott töltőt azonnal megveszik, általában egy másik gyártótól, mert nincs olyan nekik otthon. Ilyenkor a töltő kihagyása valójában több szén-dioxid kibocsátással jár, hiszen azt a másik töltőt egy a gyártási folyamatokra és a környezetvédelemre valószínűleg kevésbé odafigyelő cég készíti el, ráadásul csomagolták, szállították, külön. Csak ott lehet nyereség, ha valaki a kihagyott dolgokat nem veszi meg, mert eleve van neki.

Egy prémiumcégtől persze nem ezt várnánk. Sok esetben fillérbaszásnak tűntek a cég lépései, és most is ez a helyzet. Miközben látványosan elvárják a vásárlóiktól, hogy legyintsenek a plusz kiadásokra, legyen szó akár rozsdamentes acél kerekekről vagy töltőfejről, addig a cég maga meglepően sóher benyomást kelthet sok esetben. Ennek pedig oda-vissza kellene működnie: jelenleg például mondhatták volna, hogy a vásárló választhat, hogy töltőfejet kér, mert nincs neki, vagy egy iTunes Gift Cardot, amivel digitális tartalmakat vásárolhat. Azoknak a gyártásához nem kell plusz szén-dioxidot termelni, legfeljebb a letöltéséhez. És az úgy korrekt.

Mondjuk ki: inkább pénzt spóroltak a lépéssel. Kicsivel egy százalék felett javítja ez az iPhone-ok nyereségességét, állítja Gene Munster. Kellett valamin spórolni, drága lett idén a gyártás, ez lett az. Ezt persze nem lehet kimondani, és mivel nem mondják ki, kimondják helyettük az ellendrukkerek, meg a konkurencia.

Mert ha az Apple mindenáron környezetet szeretne tudatosítani, meg szén-dioxidot nemmegtermelni, akkor azt három evidens módon tudja megtenni:

  1. Nagyon tartós termékeket gyárt, amik a versenytársakhoz képest két-háromszor annyi ideig bírja
  2. Nem terel újabb és újabb értelmetlen vásárlások felé, ha egyszer a kezünkben lévő eszköz jelenleg csaknem minden igényünket kielégíti.
  3. Az alkatrészek kiválasztásánál fontos szempont a könnyű cserélhetőség és a szerelés megkönnyítése, valamint a kevés és standardizált alkatrészek

Az első pont részben, bizonyos termékeknél megvalósul, másoknál nem. A második pont ellentmond az egész iparágnak, az egész kapitalizmusnak, és ez alól az Apple sem kivétel. Az utolsó pont kifejezetten az Apple ellentéte. Az Apple egyre nehezebbé teszi a javítást, és egyre inkább afelé tendál, hogy a saját szervizeinek is egyre kevesebb munkát adjon, inkább elküldeti a hibás készüléket egy szétszerelő üzembe, és felhasználja a benne található alapanyagokat. Nem hisznek abban, hogy a termékek jól javíthatóak, hogy a javítás után megtartják a minőségüket, és abban sem, hogy meg lehet bízni több százezer szervizesben világszerte, hogy a munkát megfelelően csinálják meg. Inkább a recyclingre mennek rá, sokkal olcsóbb is, mint egy hadsereg minőségi Apple Genius.

2017-ben az Apple csak a második legfenntarthatóbb tech-cég lett, az első helyezett a Fairphone volt. Ők azok, akik felelős forrásokból származó alkatrészeket szereznek, amiket könnyű szétszedni és cserélni. Ők azok, akik úgy építenek telefonokat, mint mondjuk mosógépeket a Miele, akiknek a Svájcban kidobott háztartási gépeit fuvarozzák haza vállalkozók, és legóznak össze két rosszból egy jót. Ami így még évekig jó is lesz, és könnyű lesz javítani bármikor, ha elromlik. Nem ez a fenntarthatóság? Hát, manapság, nem. A legtöbb embernek a Miele egy nagyon drága Electrolux, a Fairphone meg az “az mi a franc?” kategória.

Az Apple, ha ezt az ésszerű hármas utat választaná, nem kellene a vezeték nélküli füleseit kidobni - elnézést, visszaküldeni recyclingra, de a használó szempontjából ugyanaz -, ha tönkremegy bennük az akksi. Micsoda fejlett elektronikát kell kidobni egy szaros akksiért, ez szörnyű, nem? Vagy az Apple TV távirányító, aminek akár a felső üveg, vagy akár az alsó műanyag háza törik el: vegyél újat. Egy műanyag borítás törése a teljes akksi, alaplap, kommunikációs egység kidobásával végződik. Őrület. Mondok még: 2016 óta a MacBook Próknál ha a kijelző flexibilis kábele tönkremegy, a teljes kijelzőt cserélni kell. Egy pár dolláros kábel miatt, megy az egész recyclingra. Előtte lehetett cserélni, azóta nem.

És lehet még sorolni. Szerintetek egy olyan cég, ami ilyeneket enged, tényleg a fenntarthatóság miatt hagyja ki a töltőt?

Valójában, igen. Csak neki mások a prioritásai. A fenti döntéseinél, a profit vagy a kompakt dizájn miatt, a fenntarthatóság ellen döntött. Nagyokat. A töltős ügynél meg mellette. A kontrák ellen tessék, itt egy pró, ami ráadásul nemhogy pénzt visz el, de pénzt hoz. Duplajó.

2018-as könyvében, a Winners Take All-ban az újságíró Anand Giridharadas azt írja, hogy a kapitalista cégek talán tényleg meg akarják oldani a fennálló környezetvédelmi problémákat, talán tényleg jót akarnak tenni, de soha nem a profit oltárán. Ha megújuló energiaforrásokat használnak, az sok pénzbe kerül, de van egy megtérülése, hogy egy példát mondjak. Ha mondasz nekik egy ötletet, amivel jót tehetnek, de nem kerül pénzbe: kurvára ott lesznek az első sorban. Így megy ez. Így kell látni őket. Így volt ezzel a töltőkihagyással is.

Pedig az Apple híres arról, hogy egy területen biztosan soha nem haladta meg a jóságfaktort a jóság generált bevétel: a vakoknak szánt megoldásaik. Még ha a világ összes vak embere csak Apple-cuccokat vásárolna, akkor sem érte volna meg azt a kifinomult munkát, amivel out-of-the-box megvalósították az ő segítésüket, bekapcsolásukat a digitális világba. Ha a vakokról van szó, nem érdekel a kicseszett megtérülés - fogalmazott Tim Cook még 2014-ben. Úgy látszik, hogy ha mindenkiről van szó, ha a valódi fenntarthatóságról, a jövő minden szempontból megvalósított védelméről van szó, akkor a megtérülés már sokkal inkább számít.

Itt van meghúzva a határ.

A cég abban hisz, hogy ha engedne ennek az igénynek, a fenntarthatóság minden elemének bevonásával, megszűnne Apple lenni. Vagy azért, mert az alapelveihez kell nyúlni, és a vállalati kultúra bomlik fel, vagy mert a részvényesek nem támogatnák a dolgot, és a cég összezuhanna. Hogy így van-e vagy nem, nem tudhatjuk. Minden cégnek vannak merev válaszfalai, amiken nem enged átlépni. Így lehet, hogy miközben azt állítják, mindennél fontosabb számukra a fenntarthatóság, valójában bűnös pazarlásokat valósítanak meg minden nap.



Nem lehet egy nagy és egy kicsi HomePodot sztereóba tenni

Az új HomePod megjelenésével sokak számára felmerült a lehetőség szikrája, hogy végre sztereó rendszert tegyenek a nappalijukba. Merthogy oké, már rég kicsengették az egyetlen hangfalért a legkevesebb 100 ezer körüli összeget, de nehezen indokolták volna meg a második százezret a sztereóért, annyira kellemesen szól ez az egy is. Így nem vettek másodikat.

Ez pedig egy tévedés.

Mi a sztereó? Manapság érdemes leírni, mert olyan kevesen találkoznak vele a való életben.

A sztereó hangfelvételeket két külön csatornán rögzítik és lejátszáskor a két jel szintén elkülönítve, két külön hangforrásból (két hangszóró, vagy fejhallgató bal és jobb oldala) szólal meg, térhatást keltve a hallgatóban.

forrás : Wikipedia

Mégis, kevesen vesznek automatikusan két HomePodot, és ha kíváncsiak, mit tud a kettő együtt, elmennek egy haverjukhoz. Mint a LAN-os időkben. Én Torma Zsolthoz mentem emiatt annak idején, az egyetlen ismerősömhöz, aki vakon is tud programozni. Viszonylag egyszerű setup után (magától állítja be a sztereót, de ha nem a tiéd a két eszköz, akkor azért belefuthatsz anomáliákba), megszólalt a sztereó.

Hát basszus. Mármint nem úgy, hanem hogy atyaég.

Én nagyon szeretem a HomePod kiegyenlített hangzását, a teret egyedül is tökéletesen betöltő trükkjeit, de amikor mindezt ketten teszik meg, az nem egy x2-es szorzó, hanem több. Egyrészt ugye azért, mert bejön a képbe a sztereó hangzás, másrészt azért, mert isten tudja, hogy, de onnantól fogalmad sincs, merről jön a hang. Tényleg úgy körbevesz a zene, mintha mindenhonnan szólna.

Azok a zenék, amiket nehéz szépen megszólatatni, de egy HomePodnak sikerül (kedvenc példám, ami csak drága rendszereken szól jól, a Myth című dal a Beach House-tól), két HomePodnak olyan jól sikerül, hogy hirtelen nem is érteni, mi volt ezen nehéz. A zene tökéletesen áll a lábán.

A hosszú bevezető után térjünk rá ismét a kis HomePodra.

ke_pernyo_foto_2020-10-14_9_54_48.png

Ha behozzák a szürkeimportőrök vagy retailek, egyéb kereskedők Magyarországra, 40 ezer forint alatt lesz az ára (Alzánál már láttam a termékoldalt, de egyelőre nem rendelhető), adja magát, hogy ezzel támogassuk meg a nagy HomePod-unkat. A jó hír az, hogy természetesen összekapcsolható multiroom rendszerként az összes HomePod. A rossz hír, hogy sztereóban nem fog menni a kicsi a naggyal. Érthető: ha például a zenében a bal sávon ugyanúgy kell megszólalni valaminek, mint késéssel a jobb sávon, akkor a kicsi biztosan másként adja vissza azt a hangot, és a hangerő beállítása is nagyon kérdéses, hogy valamiféle egyensúlyhoz hasonlító dolog legyen. Az Apple nem az a cég, ami az egyensúly felé akar mélyről konvergálni: két ugyanolyan HomePod tud sztereót alkotni, és kész.

De, mint mondtam, két nagy HomePod nem kétszer olyan jól szól, ahogy az ára sejtetné, hanem ennél nagyobb az élménybővülés. Már ha ezt ki lehet fejezni így, érzésre.



Hát lehet kibírni, hogy ne írjak erről? Hiszen megjelent az, amire hat éve várok!

Gyerekek.

Én tényleg év elején megírtam, hogy ha az idei iPhone 12-esekből a legkisebb nem lesz az iPhone SE utódja - az én fogalmaim szerint -, akkor vége az SE-nek, és eláshatjuk magunkat mind, akik egy erős ÁMDE kicsi telefonra vágynak, ergonomikus dizájnnal, nem azzal a csúszós szarral, ami az iPhone 6 óta van. Hogy vége a dalnak, ez az utolsó esély.

Hát de most komolyan. Ezek kiadták baszki!

Nem áprilisban, nem az iPhone SE 2-vel. Az az SE-ség félreértelmezése, az SE-ség olcsósítása. Nemtisztelése annak a gyönyörű dizájnnak, amit az iPhone 4-gyel hoztak létre. Az eredeti SE nem egy régimódi dizájba csomagolt olcsó vacak volt. Az KIMENTETTE a gyönyörű dizájnt abból a szarból, amit a 6-os hozott, jó hardverekkel, és kitartott,

KITARTOTT MÁIG.

ke_pernyo_foto_2020-10-13_21_38_50.png

Csak máig. Itt van az iPhone 12, visszatért a gyönyörű dizájn, és visszatért a kicsi méret a minivel. Az iPhone 12 mini kisebb (!!!!), mint az új SE.

ke_pernyo_foto_2020-10-13_21_18_43.pngA méretben kisebb telefon pedig egy jóval nagyobb és szebb kijelzővel érkezik.

ke_pernyo_foto_2020-10-13_21_22_16.png

Ennyivel nagyobb, mint az eredeti SE. Oké, picit persze nagyobb, 7 milliméter magasságban, 4,5 szélességben, de ezzel lehet élni. Viszont baszki, az iPhone 12 mini az ugyanúgy hat évig jó telefon lesz, mint az eredeti SE. Tudja az 5G-t, bár úgy látom a mmWave-et nem, kibaszott kemény házat kapott, MagSafe-et (ez is mennyire jó, hogy visszatér, így), baromi jó kamerákat, A14 Bionicot, erős akksit, háááát.

Ez egy álom.

Igen, 300 ezer forint. Nem 180 ezer. De nem is úgy veszi meg az ember, hogy na add ide, csak ne szólj senkinek, hogy megvettem (ahogy itt levezettem). Hanem egy olyan örömmel, amiért hat évig vártunk. Vagy hét. Vagy négy. Ki számolja. Kit érdekel.

Kurvára örülök. Végre van új telefonom.



Na de mi lesz a blogokkal?

Nagy adósságom ez a poszt, amit csak azért nem írtam meg eddig, mert nem tudtam, mit írjak. Sőt. Most sem azért írom, mert ANNYIRA nagyon tudom. Inkább csak nem akarok tovább hallgatni.

Az Appleblog és az Egy nap a városban blogokról írnék főként. Az Én Menő Lakásom, ha blogfrissítés szintjén nem is, de egyébként él és virul, itt szeptemberben megkezdődik a nagyüzemi tartalomgyártás, sőt szeretnék Instagram és Pinterest megjelenést is.

Az Applebloggal kezdem, mert az utóbbi hónapokban innen kaptam a legtöbb megkeresést. Olyan hozzászólásokat, leveleket, amik szíven ütöttek. Fogalmam sem volt, hogy még mindig ilyen sokan, de ami még fontosabb, ENNYIRE szeretitek a blogot. Mivel úgy tűnik, jelenleg úgy általában, a médiapiacon az írott anyagok népszerűsége csökkenése a videós anyagok népszerűségének növekedésével arányos, így el is felejtettem, hogy a kemény mag kemény mag marad. Fura beszélni 25-30 éves emberekkel, akik kerek-perec kijelentik: ja, ők már nem olvasnak. Csak a videó. A hirdetők, akik tíz éve még a körmüket rágták, hogyan szólítsák meg a gyerekeket és a fiatal felnőtteket, most annyira megtalálták a piacot a videókban, hogy a 30-50-es generációról feledkeztek meg tökéletesen. Ha meg is keresnek, általában elkérik Csaba elérhetőségeit.

És persze mondhatom a hirdetőknek, hogy itt van a kemény mag, meg hogy az Appleblog egy isteni közösség, ahol nem divatmajmok, hanem vállalatvezetők, fejlesztők meg sok olyan ember van, akinek ez egy tudatos döntés, és van is pénze arra, hogy megvegye. Ilyesmiket lehet mondani, de ők majd megnézik, hogy futottak a hirdetések, és nem feltétlenül elégedettek. Amikor kitettem egy PR posztot, egy idő után vagy jött valaki, hogy máshol olcsóbb, vagy jött azzal, hogy sok a PR, és legyen végre tartalom. Sokáig írtam blogot ingyen, 40 évesen, két gyerekkel nem tudom tovább. Ha jön egy feltörekvő 29 éves srác, amilyen én is meg Csaba is voltunk akkor, amikor kezdtük, talán neki megéri pár évig megint szívni. És akkor megint mindenki megkapja a pénztelen lelkesedést. Az egyébként tök jó időszak volt, én biztatok erre fiatalokat: meghozza később a gyümölcsét. Akkor is, ha a gyümölcs a végén elfonnyad. A gyümölcsök már csak ilyenek.

A város kábé összes Apple-kereskedőjével kapcsolatba kerültem már, sokan hirdettek is nálunk, kicsi ország, gyorsan körbe lehet érni. Az olyan nagyok, akik olcsóbban tudják adni, és nekik az Apple csak egy kis szelet, nem nagyon rendelkeznek bonyolult és megengedő marketing tervvel, általában a terv a közösségi oldalakból és a Google-ból áll. Kiszámolják forintra, mennyibe kerül nekik egy vásárló, és a fölé nem mennek. Az Appleblogon sok esetben mehetnének az alá, de ahhoz meg olyan terméket olyan áron kellene villantani, hogy mindenki rámenjen. De nincs erejük ezzel foglalkozni.

Az Egy nap a városban blog és brand esetében talán nem beszélhetünk ilyen erős közösségről, "kemény magról", viszont nagyobb olvasottságról igen, és ezt sem szeretném elengedni. Válaszút előtt a blog, nem a mostani ismereteim birtokában nem szeretném, hogy az újraalakult indexen maradjon, és nagy kérdés, hogy a Google keresések találatainak kiesésével (amik továbbra is a blog.hu-ra visznek majd), valamint csak a Facebookra támaszkodva lehet-e fennmaradni. Van nekünk egy egynapavarosban.hu domain, ahová lehetne menni, és van még pár ajánlat, amit át kell gondolni. Most itt tartok, meg ott, hogy a járvány után megint tartósan élhető hely legyen a város, ne egy átmenetileg felszabadult járványgóc. Persze a szponzorkérdés itt is erős: ha nincs, aki tartósan támogassa a blogot, akkor az időm nagy része megint kis megrendelők becserkészésével megy el, a tartalom meg nincs sehol. Azt, hogy külön embert bízzak meg ezzel, a jelenlegi piacon sci-fi. Nem tudom kifizetni.

De nem csak az a baj, hogy nincs pénz. Időm sincs. Az óvoda bezárása, és a feleségem munkái mellett leginkább a gyerekeimmel vagyok, és két pici elvisz kétszer 24 órát egy felnőtt napjából. Ebből tud az ember átadni, a bébiszitternek, a párjának, a gyerekek alvásának pár órát, hogy neki is maradjon legalább annyi, hogy esetleg dolgozik napi átlag egy-két órát. És ezt az egy-két órát először is pénzkeresetre fordítja. Ma nem. Ma ezt a posztot írtam meg, ennyi volt a mai meló.

Persze rengeteg időm akadt, amikor NEM tudtam dolgozni, mert nem tudok gépelni. De gondolkozni igen. Amikor altatom hordozóban a lányomat, amikor a másikkal sétálok vagy biciklizek, vagy csak tartom a plüssfigurát, akit kiközösített a többi plüssfigura, akkor tudok sokat gondolkozni, terveket szőni. De mivel a blogok jövője egyébként is elég nagy bizonytalanságba veszett, más terveket szőttem.

Elképzeltem a mostani világot úgy, hogy egyvalami megváltozik. A piac egy bizonyos szereplői elkezdenek máshogy gondolkozni. Eljön a tech-Jézus, aki utat mutat a Szilícium-völgynek. Végigfuttattam, mi lesz így a világból száz éven belül. Egy trilógia ötlete született meg belőle, aminek az első része már el is készült, a második "fejben kész". Esténként, alvás helyett ezt írtam, nappal meg gondolkoztam, és szőttem a történet fonalát. Én nagyon büszke vagyok rá, mert végül jobb lett az első regényem, mint amire számítottam. Egy csomó ötletem van a könyv digitális és egyéb életével kapcsolatban is. Jelenleg kiadót keresek, aki partner lenne egy különös könyvkiadásban, ha van ismerősötök, bombázzatok a kontaktokkal nyugodtan.

Szóval mi lesz most a blogokkal? Szívem szerint vinnék tovább mindent. Csaba, ahogy tudjátok, a videós csatornáján érhető el, úgyhogy egyedül vinném. Szeptembertől lesz ovi, talán lesz annyi időm, hogy azért ne tűnjön el az Appleblog, és az Egy nap a városban is frissülhessen kétszer-háromszor a héten. De valami bevételt kell produkálniuk, különben ott leszek pár hónap után, hogy megintcsak pénzkeresetre kell fordítanom a megmaradt időmet, és akkor kezdődik elölről az egész. A lelkesedés önmagában már nem elég, ebben a mostani élethelyzetemben. Volt és lesz olyan élethelyzet, amikor simán megugrom úgy is, napi nyolc óra munkába belefér, úgy is, hogy nincs bevétel. Ez most nem az az élethelyzet.

Mondhatnám, hogy dobják össze az olvasók. Mondhatnám, hogy ha tényleg szeretitek a blogot annyian, mit írtátok, akkor tőletek kérem, hogy ne kelljen máson dolgoznom abban az időben, amikor dolgozni tudok ezen. De szerintem még mindig nem tart itt a piac. Talán nemsokára fog. Megszokjuk, hogy a független médiáért fizetni kell, mert ilyenné vált a nemzetközi, és még ilyenebbé a magyar piac, a maga különleges hirdetői térképével. Mert a hirdetők egyre kevésbé ott lesznek, ahová szívesen írsz bármit, miközben az évtizedek alatt belénk ivódott ösztön, hogy “add a PR mentes tartalmat ingyen, és ne tegyél ki túl sok reklámot, mert idegesít”, nem lesz egyáltalán fenntartható. De míg az is egy-két évbe telik, míg megértjük, hogy a nagy olvasottságú oldalakért fizessünk havi 1500-2500 forintot, addig még sokkal több idő lesz, míg eljutunk odáig, hogy a kedvenc blogunkért is fizessünk alig kevesebbet. Mert annyit kell, hisz míg egy nagy oldalért tízezrek fizethetnek, egy blog kemény magja mondjuk 100-150 ember.

Van másik lehetőség. Az, hogy ezek a blogok megszűnnek, velük együtt beszűkül az írott sajtó, és virágzik a Youtube meg a TikTok és amik még jönnek majd. Amik a maguk nemében tök jók, elsősorban szórakoztatásra valók. Informálásra is - a YT -, csakhogy nem visszakereshető formában. Sok sikert, ha érdeklődsz egy komplex téma iránt, és 20 perces videókból kell összeszedned hozzá az információkat. A videószerkesztők is bajban lesznek, ahogy szűkülnek az írásos anyagok piaca, hiszen ők is azokat pásztázzák át, abból gyűjtenek, amikor komolyan dolgoznak fel egy komoly témát, újságírókként. Ahogy Csaba is szokta.

Szóval igyekszem. Ennyit tudok ígérni. Ha van ötletetek, ha van olyan lehetséges szponzor, akivel kapcsolatban álltok, kössetek vele össze. Szeptembertől jobb lesz, azt hiszem. Vagy bezárják megint az ovikat, és akkor nem lesz jobb, és marad minden így. De a regényemet olvashatjátok, remélem még idén, tudom, nem pótolja a blogokban rejlő közszolgálatiságot, de legalább van benne szex.

És nagyon köszönöm a támogató leveleket, kommenteket az utóbbi hónapokból. Sokat jelentettek nekem.



Az Intel lesz az iparág dízelmotorja?

A dízelmotoros autók kilátásai nagyjából ugyanazok, mint amilyen kilátások az új Intel előtt állnak, pontosabban azelőtt, amivé a cég tegnap este vált.

rob-wingate-wjpflhodpus-unsplash.jpg

Mert mit állítunk a dízelmotoros autókról?

  • Régen a legköltséghatékonyabb utazási formát jelentették a benzines társakhoz képest, ma már ez egyáltalán nem biztos az átlagos autók körében. Ha izomgépet veszünk, ez persze nem így van, de az átlagfelhasználó igényei egészen máshol vannak
  • Ma már egyre kevesebben akarnak dízelautót venni. Használtban inkább a benzinesek, újban az elektromosak és hibridek mennek
  • Olyan állításokat hallunk, hogy már ne vegyen senki új dízelautót, mert senkinek nem tudjuk majd eladni, annyira megváltozik a világ öt éven belül.

Igaz ez az Intelre? Még nem, de egyértelmű, hogy az Apple tegnapi lépése, meg annak következményei után mindhárom állítás ülni fog... valamilyen szinten. Egész egyszerűen vége van az Intel CPU-hegemóniájának. Ez már nem az a “majd meglátjuk, mit lépnek erre” történet. Valaminek tegnap vége szakadt, és ennek a valaminek egyenes következménye lesz, hogy két év múlva, amikor az Apple megvalósítja az “egy architektúra mind felett” elvét, akkor minden Apple-felhasználónak kicsit fura lesz azt mondania egy x86-os gépre, hogy én "azt veszem".

Miért veszed azt?

Hátööööö

Gondolkodjunk el rajta, mit mondunk két év múlva. Mert az Apple-t tekinthetjük ugyan egy különálló szigetnek, legyinteni rá, hogy ez csak az ő agymenésük, de basszus. Hány iPhone-használó van, akinek (x86-os ofkorsz) Windows laptopja van? Rengeteg. Mellette mondjuk iPad, Apple Watch, de a számítógépet csak nem akarják lecserélni, ismertet az ismeretlenre. Van is egy szó azokra, akik Winről Macre váltanak: switcherek. Kevesen akarnak vagy hajlandóak megtanulni valami bizonytalan dolgot, az ismert ellenében.

És mi van, ha az ismert az, amire váltanak? Ha Mac-esnek lenni lesz az unswitcher? Mi van, ha azt a rendszert, logikát, kinézetet kapják meg, amit az iOS-szel megismertek, meg egy állítást, hogy az a gép mindent futtat, de legszívesebben a saját dolgait, amiket eddig is használtunk már? Mi van, ha mellé azt is ígérik, hogy ezentúl a laptopjuk és asztali gépük is része lesz az Apple ökoszisztémának, hívásokat bárhol felvehet, jelszavai mindenhol ott vannak és így tovább? Nem ez lesz az evidens választás?

És ha egyre többen úgy döntenek, hogy akkor ez a jó döntés, akkor vajon egy idő után hogy néz a közösség az x86-ra? Nem azt mondják, hogy

“Miért vennék x86-os gépet? Nekem fontos a kompatibilitás!”

Tehát ugyanaz az érv szólhat majd a Mac MELLETT, mint most a Mac ELLEN.

A Mac mindig is a cég kiindulópontja volt, egyben kissé megtűrt szerepben volt, hiszen pénzt nem sokat hozott a konyhára, úgy összességében. Mekkora a Mac részesedése világviszonylatban? 8%. Mennyi az iPadé? 36% Apple Watch? 55%. iPhone? 14%. A Mac vagy a legelső dolog volt, amit az ember az Apple-től megvásárolt, vagy a legutolsó. Ez most teljesen átalakul, és ugyanolyan vagy még fontosabb szerepet kap az ökoszisztémában, mint mondjuk egy iPad. Mert az iPad egy oldalkocsi, a munkagépünk viszont esszenciális, központi probléma. Ha az vált, vált minden.

Az ARM-ra áttérés korábban a Microsoftnak is fontos volt, de ennyire, mint az Apple-nek, nem. Érthető, nekik nem ennyi minden múlt rajta. És nekik nem volt egy olyan hierarchikus, szorosan kapcsolódó és mozdítható fejlesztői közösségük, akiknek  a seggüket kinyalták, hogy minél könnyebb és természetesebb legyen az áttérés. Viszont az Apple farvizén muszáj lesz nekik is komolyan venni magukat ezen a téren, egyrészt mert Cupertino húzza magával őket az Office és egyéb szoftver ellátottságának igénye miatt, másrészt mert nem engedhetik meg, hogy legyen egy olyan klub, ahol minden sokkal érthetőbb, minden sokkal egyszerűbb a felhasználónak, mindenen ugyanaz a rendszer fut, és többé nem kell megszokni semmit, mert ez a klub gyorsan A Klub lehet, aminek a növekedésére többé semmilyen hatásuk nincs. Muszáj, hogy lépjenek mások is erre, muszáj reagálni, mert jelenleg nincs annál kúlabb, mint amit az Apple állít.

Az intelre a szervertermekben is rájár a rúd. Az AMD az Epyc sorozattal adott ki olyan szerverprocesszort, ami kevesebb pénzért sokkal nagyobb teljesítményt ad, mint amit a korábban 99%-osnál is nagyobb piaci részesedéssel rendelkező Intel kínált. Az AMD megoldásai nagy teljesítmény igénye esetén sokkal jobbak, de itt sok év lesz, míg végigfut a folyamat. Egy szervert addig nyüstölnek, ameddig le nem rohad róla a rozsda, laptopokat az ember azért 3-5 évente azért vesz. Mégis, ugyanaz az gondolat fogalmazódik meg most sok emberben, legyen szó szerverekről vagy laptopról: na jó, még kivárom, hogy ez a vas leálljon, addig használom az Intelt, de

az hétszentség, hogy a következő gépem nem Intel lesz.

Nem látszik még, hogy ez a reakció végigsöpör-e a teljes piacon, vagy csak az átlag consumerek körében lesz igaz, esetleg "csak" az eleve iOS-használók mondják majd ezt. Valószínűbb, hogy A Klub, ahol minden könnyű és egy kézben van, túlhalad a saját határain, és mindenkit bevonz, akinek megtetszik a fenti gondolat. Hogy ez hol hány százalékos piaci részesedést jelent, azt most nehéz megmondani. De a dolgok baromira felgyorsulhatnak, és van egy olyan forgatókönyv, hogy az Apple olyan óriássá nő hamarosan, amit el sem tudunk képzelni.

Kábé akkorra, amikor a dízelmotort már nem akarja a kutya sem.




süti beállítások módosítása