Szóval ez a gép egyszerűen csodálatos. Minden elemében olyan képességeket vonultat fel, hogy az ilyesmire fogékony ember egyszerűen idegállapotba kerül tőle és azonnal birtokolni akar egyet.

Csodálatos a kijelzője, én már vagy másfél éve egy 5K-s iMac előtt ülök és nem lehet megunni a felbontást, a színmélységet, a kontrasztot meg a hasonlókat. Gyönyörű a forma, remek ez az új szín, és a lényeg persze, hogy micsoda brutális hardvert sikerült belepasszírozni a vékony házba: 8, 10, 12 magos processzorok, legalább 32 gigabájt memória, különböző méretű, de villámgyors ssd-k és az új Vega 56 meg 64 videokártyák, amik hosszú évek óta először képesek megszorongatni AMD-s oldalról az Nvidiát. Legyőzni nem, de az első tesztek szerint azért hozzák a GTX 1080-as Geforce szintjét, ami legalábbis izmos.

Mármint alapból.

És akkor itt jön az első problémám az iMac Próval: mert ezek a gpu-k tényleg elég jók, tényleg felsőkategóriásak, csak egyáltalán nem biztos, hogy az iMacben is képesek lesznek kifutni magukat. Hiába alkottak ugyanis csodálatosan a hűtőrendszerrel már megint az Apple mérnökei, az első geekbbenchek alapján nagyon úgy fest, hogy a 8 és 10 magos processzorok a referenciaértéknél 10-15 százalékkal alacsonyabb órajelen futnak majd, hogy ne melegedjenek túl a vékony házban.

Nyilván ugyanez igaz lehet a Vega gpu-ra is.

Ez persze még változhat: könnyen lehet, hogy a tesztgépeken vissza volt tekerve az órajel, de a végső verzión majd csúcsra járatja a hardverelemeket az Apple. Lehet, de mondjuk tipikusabb lenne, ha megint feláldozná a teljesítményt a megjelenés oltárán: az én iMacemben például egy 4 gigahertzes i7-es dolgozik, ami elég brutális darab, csak éppen az üzemidő egy részét inkább 3,5-3,7 gigahertzen tölti, egyszerűen azért, mert nagy leterhelés esetén túlmelegszik a vékony házban és a rendszer leveszi a teljesítményét.

Szóval az a csip, ami ilyenkor az összes normális konfigurációban 4,2 gigahertzes turbo booston fut, az az Apple-nél nagy meló esetén visszafogja magát 10 százalékkal, nehogy baj legyen. És teljesen tipikus az is, hogy a gpu az Apple-nél valamivel alacsonyabb órajelen fut, mint bárhol máshol, egyszerűen azért, hogy ne olvassza ki magát a dizájnos házakból.

A forma persze fontos. De egy csúcsgépnél feláldozni a teljesítményt a forma oltárán meglehetően öncélúnak tűnik. Az ilyen öncélú őrületnek köszönhető, hogy az aktuális Mac Pro például hiába újabb, mint az a régi alumíniumházas, hiába kerül 2 millióba a 12 magos változat a D700-as dual grafikus gyorsítóval, ennél sokkal-sokkal gyorsabb gépet tudsz összerakni, ha megveszed a régi, 2012-es aluházas modellt, abba raksz 12 magos processzort, meg mondjuk GeForce 1080-as gpu-t és tadam: kábé 700 ezerből építettél egy olyan rendszert, ami ide-oda keni a mostani, 2 milliós csúcsmodellt.

Egyszerűen azért, mert a régi Mac Prónál még nem a forma volt az elsődleges, hanem a teljesítmény, ami egy pro gépnél viszonylag logikusnak tűnik.

Az iMacnél elég nagy a veszélye annak, hogy az Apple újra elköveti ezt a hibát, de persze néhány napon belül kiderülhet, hogy nincs igazam. Ahogy az is, hogy téved az egész internet és nem igaz, hogy egy pro gépnél nem lehet majd memóriát bővíteni, szemben az összes korábbi 27-es iMackel. Mindenesetre az előjelek gyanúsak, a hátlapon ugyanis határozottan nem látni azt a memóriabővítő ablakot, aminek egyébként ott lenne a helye.

A MacBook Pro használati élményét jó egy éve komolyan elrontotta az Apple: azzal, hogy kivette belőle a hagyományos usb-t és a memóriakártyaolvasót, pont azokkal szúrt ki a cég, akinek ezt a kategóriát szánják. Jó fél éve használom a sajátomat, de a mai napig kurvaanyázok, amikor videókat akarok felmásolni a gépre, és kereshetem hozzá az átalakítót.

Meglátjuk, hogy az asztali gépeknél merre megy tovább a gyártó, de azért van ok az aggodalomra.