Hihetetlen, hogy a tavalyi Sony-botrány utórengései milyen sokáig érezhetők: annak idején kiszivárgott egy rakás belső levél a stúdiótól, ezekből kiderült, hogy melyik rendező melyik színészt utálja, de a piti kis belső harcoktól az egészen komoly pénzügyi döntésekig mindenről kaptunk némi betekintést.
És most, vagy egy évvel a botrány után előásott valaki egy belső levelezést az épp mozikba kerülő Bond filmmel kapcsolatban is. Mint kiderült, a Sony és a Samsung is iszonyú pénzeket ajánlott azért cserébe, hogy bekerülhessenek a filmbe és a titkos ügynök az ő mobiljaikat használja. A lapok szerint 5 és 50 millió dollár közötti összegek merültek fel, utóbbiból mondjuk már egy tisztességes filmet le lehet forgatni.
Csakhogy.
Egy nyilvánosságra került levelezés szerint a stáb megpróbálta megfúrni a dealt. Barbara Broccoli, a sorozatnál az 1962-es első epizód óta producerkedő Broccoli-család legifjabb sarja a következőt írta a témában a stúdió üzleti ügyekért felelős vezetőjének:
Tovább olvasom
szucsadam
2015.11.01. 12:34
Címkék: magyarország piac forint
Egy éve figyeljük szigorúbban az Apple USA-n kívüli árképzését. Tesszük ezt azért, mert egy alkalommal majdnem lefordultunk a székről, egyes iPhone-ok forintos ára úgy megugrott. A kérdés, ami megfogalmazódott akkor: vajon drágán számítja át a cég a gépeket, vagy korábban volt túl jó fej?
Egyáltalán, ha bejelentenek odakint valamit száz dollárért, mennyit kell itthon kifizetni, ÁFA-val, Artisjusszal, árfolyamkockázattal, mindennel?
Erre keressük a választ. És az Apple szokás szerint nem ad egyértelmű választ, hiszen termékcsoportonként - és sokszor még azokon belül is - más és más értékkel számol. Lássuk:
Tovább olvasom