almalé és kungfu Rólunk

Az iPhone 8 pletykáknak is köszönhetőek a lassuló eladások

Az egyre inkább felgyorsuló iPhone 8 pletykamalom is oka annak, hogy az 7-es modell eladásai némileg elmaradtak a várttól, mondta el Tim Cook a negyedévet értékelő konferenciahívásában tegnap.

A jövő iPhone-jaival kapcsolatos egyre gyakoribb és korábbi sajtóhíreknek komoly hatása van, erősítette meg Tim egy elemző kérdésére válaszolva. Bár nem nagyon ment bele a részletekbe, már évek óta nyilvánvaló, hogy az Apple köré kiépült monstre méretű pletykaipar időnként komolyan árt a számoknak.

Különösen igaz ez az éves frissítési ciklussal rendelkező termékek, pl. az iPad és az iPhone esetében, ahol az emberek hajlamosak akár már júliusra időzített vásárlásaikat is hónapokkal elhalasztani, ha komoly frissítést jósolnak szeptemberre, míg a csak aprócska, inkrementális frissítés hírére akár még tovább hajlandóak várni, vagy inkább Androidos telefont választanak.

Ez az iPhone 8 körüli, rég nem látott méretű hájpnak köszönhetően idén valószínűleg még erősebben jelentkezik. A következő generációt szinte az összes forrás hatalmas frissítésnek jósolja egy valag új funkcióval és változtatással mind külcsín, mind belbecs tekintetében. Így persze nem csoda, hogy a potenciális vásárlók a szokásosnál is nagyobb számban várnak ki.

A mostani, némi visszaeséssel 50,8 milliós eladott példányszám (a tavalyi 51,2 millióval szembeállítva) is ennek példázata: a nyilvánosság inkább érzi a 7-es esetében, hogy inkább evolúsöneri, mint revolúsöneri a divájsz, hogy Plasztikjózsi "klasszikusát" parafrazeáljam a helyzetre.



Melyik MacBookot érdemes megvenni?

Nézzük meg egymás mellett a MacBookot, az Airt, a kicsi és a nagy Prót!

A gépeket az iCentre biztosította.



Apple 2017Q2: 52,9 milliárd bevétel, 51 millió eladott iPhone, minimális erősödés

Kikerültek az idei gazdasági év második negyedének eredményei és a cégnek annak ellenére sincs oka panaszkodni, hogy cirka négyszázezerrel kevesebb iPhone-t adott el, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Hogy miért?

Először is: ennek ellenére is növelte 5 százalékkal a bevételeit és a profitot is (11 milliárd dollár), és a részvényenkénti hozam is magasabb lett: 2,10 dollár. A Wall Street-i elemzők egyébként tán még sosem voltak ennyire közel a valósághoz, épp csak egy paraszthajszálnyival vártak többet: 53,1 milliárdot.

apple-stock-iphone-shares-aapl-780x520.jpg

A bevételnövekedést a kiemelkedően jól fogyó iPhone 7 Plus prémium árazása és az egyéb szektorok erősödése okozta - a bevételeknek még mindig kb. 60 százalékát hozták be a telefonok. A maradékon osztoznak a szolgáltatások, az egyéb termékek, a Mac és az iPad (mind kb. 10 százalék körüli részesedéssel). A bevételek kétharmadát pedig továbbra is Európa és Észak-Amerika adják.

Ez el is juttat minket a második pontig: a szolgáltatások 18 százalékkal, míg az "egyéb termékek" (értsd: Apple Watch, AirPods, Beats cuccok) 31 százalékkal erősödtek, ami mindenképpen jó hír a bevételi forrásait diverzifikálni akaró Apple-nek. Az App Store bevételei 40 százalékos növekedéssel új negyedéves rekordot állítottak be.

Az iPad-ek tavalyhoz képest ergyábban fogytak (8,9 millió eladott darab), a Mac viszont a tavalyi 4 millióról 4,2-re tudott javulni, ami az árak növekedése miatt brutális, 14 százalékos bevételemelkedést jelentett 2016Q2-höz képest. 

Tim pozitívan értékelte a negyedévet és kifejtette, őket is meglepte az iPhone 7-re mutatkozó kereslet és a vörös Product RED kiadás is kifejezetten jó fogadtatást kapott, bár az olcsó iPad-del együtt kicsit későn jött, hogy érdemben beleszóljon ebbe az időszakba.

A szolgáltatási ág sikere jól láthatóan elégedettséggel töltötte el, szemléltetésképpen úgy fogalmazott, ha kiszerveznék ezt az ágat egy külön cégbe, az azonnal a Fortune 500-ban kezdene és lassan már a lista első százas élmezőnyébe kerülés sem tűnik elérhetetlennek.

A pénztartalék mennyisége is megugrott, jelenleg 256.8 milliárd dolláron állnak, aminek mondjuk nagy részét még mindig tengerentúlon tartják.



Kuo szerint is jöhet az új hardver a WWDC-n

Az KGI elemző-orákulumja is megnyilatkozott a regélt Siri-alapú új eszköz ügyében.

siri-smart-speaker.jpg

Legújabb befektetői elemzésében azt írja, az eszköz erős és nagy tudású lesz, remek akusztikával és nagyjából a mostani iPhone modellek számítási teljesítményével. Ahelyett tehát, hogy az Amazon Echo-jával szállna ringbe inkább a magasabb árkategóriában indítják útjára a jó eséllyel jövő hónapban bemutatandó és még év vége előtt boltokba kerülő eszközt.

Hogy mit is jelent a remek akusztika? Ming-Chi elvileg hét magas- és egy mélysugárzóról ír, ami gazdag hangzást eredményez majd, a hardver lelke pedig egy egyedi CPU lesz, ami _legalább_ az A8-as, de talán egy még újabb A-processzor teljesítményével is pariban lehet majd. A W1 chip itt is kulcsszerepet játszhat majd a kiegészítők automatikus csatlakoztatása kapcsán.

A versenyképesebb hardver és a jobb hangminőség mindenképpen alátámasztani látszik érvelését, miszerint mindenféleképpen az Echo fölé tervezik belőni a színvonalat mind tudásban, mint árkategóriában. Kuo meggyőződése szerint akár 10-12 millió is elmehet belőle az első évben.

Lássuk be, hogy bár Sirinek van hova fejlődnie, azért van pár előnye az egyelőre csak B238 kódnéven emlegetett eszköznek az Alexával szemben. Egyrészről 18 nyelvet támogat, ott az iOS és a macOS integráció, mint remek ökoszisztéma/háttérország, a HomeKit-ről vagy a Beats rendelkezésre álló hangtechnikájáról nem is beszélve.



Sorra hagyják ott a Watch-ot a nagy techcégek?

Az elmúlt pár hónapban több, korábban dedikált Watch appot kínáló nagy cég hagyta magára a platformot, suttyomban megszüntetve az okosóra támogatását. Legalábbis nagyon így tűnik.

ebay-apple-watch-app-640x356.jpg

Az Amazon és az eBay korábban támogatta a Watch-ot saját iOS appjában, de április végével érkező frissítésekben már egyik cég alkalmazása sem kínál Apple Watch appot. Bár a csuklónkról vásárolgatás alapvetően fölösleges flancolásnak tűnik, de az online árveréseken vásárolgatók örömmel vették, hogy tudják követni a liciteket az éppen megvenni kívánt termékekre. 

Ami még aggasztóbb, hogy a legfrissebb Google Maps update-tel ennek segédappja is eltűnt a karóráról, ami viszont már egészen sokakat érint - az óránkkal navigálás létjogosultságát és hasznosságát azt hiszem senki nem kérdőjelezi meg. Persze, ott az Apple Maps is, de az indulás környéki botrányok által megtépázott hírű platformot a mai napig nagyon sokan nem tartják olyan jónak, mint a konkurenciáénál (részben joggal).

Érdekes, hogy a frissítéssel kiadott release note-ok semmilyen említést nem tesznek a funkció eltűnéséről vagy arról, hogy visszatér-e az órára a Google navigációs- és térképszolgáltatása. Az AppleInsider megjegyzi: az, hogy ezeket ennyire a radar alatt ki lehetett venni, csendben, felhördülés nélkül azt jelzi, hogy ezek mégsem annyira széles körben használt alkalmazások - bár a Maps esetében ebben én azért kételkednék.

Az eBay, az Amazon vagy a Google egyelőre még nem kommentálta a híreket.




süti beállítások módosítása
Mobil