Dél-koreai lapértesülések alapján az LG épp egy hajlítható PCB-gyártósor felállításán fáradozik, azzal a céllal, hogy a jövő iPhone-jainak elsődleges beszállítójává váljon, már ami a nyomtatott áramköröket illeti. A Korea Economic Daily hétfői kiadásának tanúsága szerint az üzem építési munkálatai 2017 második felében indulhatnak meg, míg a tömeggyártás valamikor 2018-ban kezdődhet.
Az ilyen, flexi áramkörök alapvető fontosságúak, ha hajlított OLED panelekkel kell okostelefont gyártani - etéren egyébként a Samsungé még az előny, hiszen a 2015-ös S6 Edge megjelenése óta jelen vannak ebben a mikroszegmensben is. Bár az Apple igyekszik eltávolodni fő riválisától, az iPhone 8 a hírek szerint mégis a nagy ellenfél által gyártott panelekkel lesz szerelve.
Az LG Innotek NYÁK-okra a fentebbiek alapján nyilvánvalóan várni kell még - legalább a jövő évi iPhone 9-esig és akkor sem biztos, hogy az összes megrendelést átveszik - Cupertino szokásához híven meg is oszthatja a beszerzéseket beszállítói között. A 9-es modellről egyelőre nem sokat tudunk, de az biztosnak látszik, hogy jó eséllyel már támogatni fogja az 5G szabványt is.
A legújabb bétában megjelent a Do Not Disturb While Driving funkció, amviel az Apple le szeretné csökkenteni az elterelt figyelem miatt okozott balesetek számát (az USA-ban 2015-ben ez 3477 halált és 391.000 sérülést okozott). De azért ez sokkal többről szól, mint hogy kikapcsolják a telefonunk összes értesítését, vagy repülő üzemmódba váltanak. Lássuk, hogy működik majd.
Először is, ha bekapcsoljuk a Do Not Disturb While Driving funkciót, az automatikusan felismeri, mikor ülünk autóban, egyrészt a csatlakozott Bluetooth vagy USB-s kapcsolaton keresztül, másrészt a sebességünkből következtet erre. Ha pedig autóban ülünk, aktiválja a funkciókat.
A képernyő sötét marad. Nem kapunk értesítést az alkalmazásokból. Nem látjuk a beérkezett üzeneteket sem, legyen szó akár Facebookról vagy iMessage-ről. Aki üzenetet ír nekünk, egy automatikus választ kap:
I’m driving with Do Not Disturb turned on. I’ll see your message when I get where I’m going.
Tükörfordításban: "iPhone-om van és vezetek. Később." Át is írhatjuk erre az angol nyelvű üzenetet kézzel, a beállításokban.
Ha ugyanaz a kontakt egy második üzenetet is küld, az automatikus válasz megváltozik, és ezt írja:
If this is urgent, reply ‘urgent’ to send a notification through with your original message.
Vagyis ha a “sürgős” szót használja a küldő, akkor ez esetben már át tudja törni az autós védelmet, és megkapjuk az értesítést. Egyébként meg megadhatjuk azon kontaktjaink listáját, akiktől a Ne Zavarj Ha Vezetek funkció élesítése alatt is mindent megkapunk. Ez fontos is ahhoz, hogy használják az emberek a lehetőséget, vannak, akiket nem jó ötlet órákra ignorálni.
A szülők maguk kapcsolhatják be a gyerekük telefonján a Restrictions menüpont alatt. A Control Centerből is gyorsan elérhetjük, ki-bekapcsolhatjuk.
Chicagóban épül egy új Apple Store, aminek a teteje a környező felhőkarcolókról lenézve épp olyan, mint egy rohadt nagy MacBook Air. Ezért írtam a címben, hogy
“Több száz tonnás laptopot épít az Apple”.
Szóval ez lesz a tető. Akkor ez most a dizájn csúcsa, vagy egy ízléstelen kísérlet? Vonatkoztassunk el egy picit. Vajon ha van egy szép mahagóni szekrényem, egy gyönyörű írógépem, egy dizájnos kalapom, milyen hatást érek el azzal, ha ezerszeres nagyításban megépítem egy forgalmas utca kellős közepén?
Én a Gizmodóval értek egyet: ez ízléstelen. Még akkor is, ha az ikonikus New York-i Apple Store egy hatalmas Cube metaforája akart lenni. Mert az legalább metafora volt.
Tudjátok, nekem mi ugrik be erről? Az első Michelin gumiemberek, amik kétségbeesetten próbálták felhívni a figyelmet arra, mit is árul a cégük.
Ez nekem most nem jött át, bocsi. Néha olyan érzésem van, mintha Jony Ive már nem is dolgozna a cégnél.
tárggyal. És valóban, a 2019-ben megépülő debreceni nemzetközi iskolára kiírt tervpályázat nyertese, a Bord Építész Stúdió olyan tervet rakott le az asztalra, ami a nyugati parton is megállná helyét. Sőt, feltűnést keltene.
Az iskola maga nem lesz teljesen körgyűrű alaprajzú ugyan, de a tereprendezéssel, és a Nagyerdőből kihasított sétányok megépítésével mégis azt a hatást kelti. Az épületben rengeteg üvegfelület, nagyvonalú, modern terek és persze a természet közelségének hangsúlyozása. Csakúgy, mint az Apple Parkban.
Megkerestem Bordás Pétert, a vezető tervezőt, volt-e hatással a csapatra az Apple most megvalósuló új központja. Kiderült, hogy
nem:(
a kör alaprajz a nemzetközi iskolák általános szimbóluma, a terveken látható trendek - és a kör forma is - a világ építész trendjeivel maximálisan összhangban van.
Az állam is támogatja majd a főleg Debrecenben dolgozó külföldi menedzserek gyerekeinek színvonalas oktatást adni tudó, nemzetközi iskolát. Sok ilyet még, mindenhová, nagyon nagy szükségünk van erre a nyitott légkörre, még akkor is, ha mi már nem járhatunk oda.
Mivel az Apple kijelzőbe épített Mac Prója, az iMac Pro még év végéig várat magára, a pontos specifikációkról picit korai lenne beszélni. Gondolom az Apple-nél sem vésték kőbe a dolgot, egy csomó minden változhat még addig a piacon.
A szándék azonban már látszik. Azt már lehet érezni, hogy milyen kategóriájú hardverekkel kívánja megtömni az Apple a cuccot.
Azt eddig is tudtuk, hogy akár 128 giga ECC RAM fér a kijelző mögé, AMD Radeon Pro Vega 56 vagy AMD Radeon Pro Vega 64 kártya kérhető bele, és persze Xeon processzor, akár 18 maggal. Ezen a ponton azonban nincs még pontosítás: a Xeon önmagában csak egy homályos közelítés.
A Pike’s Universum blog most azt állítja, a macOS High Sierra bétájában talált arra vonatkozó utalást, hogy milyen socketet építenek a processzornak az iMac Próba. Ez alapján az Intel szerverszintű LGA3647 foglalatát építik a házba, ami a Purley procikat fogadja be, nem pedig az LGA2066 socketet, ami a Skylake-hez vagy Kaby Lake-hez lenne jó.
Ezenkívül az is kiderült, hogy egy ARM processzort is kap az iMac Pro a Secure Enclave-on belül, a MacBook Próhoz hasonlóan - a laptop ezzel kezeli a Touch Bart és az ujjlenyomat-olvasót. Nem félelmetesen nagy merészség arra gondolni tehát, hogy az Apple billentyűzetei is megkapják majd minimum a Touch ID-t.
Az iMac Pro a mostani tudásunk szerint 5000 dollárról indul, de akár 17.000 dollárig is lehet emelni a specifikációkat. Ez bruttó forintban, mindenestül azt jelenti, hogy 1,9 milliótól 6,5 millióig tarthat a gép ára.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.