almalé és kungfu Rólunk

2018-as iPad Pród van? Nem valószínű, hogy szükséged van 2020-as iPad Próra!

Amikor az idei iPad Prókat megláttuk, azt éreztük, hogy igen, ez kell nekünk. Erősebb procik, kétszeres alap háttértár, a hátlapi kamera egészen komoly javulása, ráadásul a trackpades Magic Keyboard, ami egyelőre ugyan nem game changer, de nagyon meggyőző működés közben. Nem pontszerűen működik, mint a számítógépen, de most kezdünk rájönni, hogy erre valójában, különösen a kurzor folyamatos átalakulása esetén a funkcióknak megfelelően, nincs is szükség:

Aztán kiderült, hogy az. A12Z Bionic chip gyakorlatilag azonos a 2018-as iPad Pro A12X Bionic chipjével, annyi a különbség, hogy míg két éve letiltották a GPU egyik (nyolcadik) magját, addig idén ezt a korlátozást eltörölték. Amúgy tök egyformának tűnnek.

Aztán kiderült, hogy a most megjelent iPadOS 13.4 tartalmazza a Magic Trackpad 2, Magic Mouse 2 és egyéb Bluetooth-os kurzorvezérlők támogatását, így a 2018-as iPad Próval rendelkezők is élvezhetik ennek előnyeit.

Sőt, a májusban megjelenő, baromi jól kinéző trackpades Magic Keyboard is kompatibilis lesz a 2018-as iPad Próval.

ke_pernyo_foto_2020-03-18_13_43_18.png

Akkor már csak a tárhely és a kamera maradt. Tárhelyről csak annyit, hogy a 2018-as modellek 20-30 ezer forinttal olcsóbban vásárolhatóak meg azonos tárhellyel a mostaniakhoz képest (az AQUA Webáruház oldalán).

Ami maradt. nagy előnyként: a wifi 6, meg a fejlett kamera és esetleg, ha van változás ebben a korábbiakhoz képest, a mikrofonok minősége.

apple_new-ipad-pro-ultra-wide-camera_03182020_inline_jpg_large-1.jpg

Ez tényleg megér 20-30 ezer forintot annak, aki használja, és ki tudja használni. Akinek nincs 2018-as iPadje, és most venne. De mint itt írtam egy hosszabb anyagban, valójában nagyon ritka, hogy egy iPadet kameraként használhatnánk, inkább a vágáshoz megfelelő a méret. Egy iPhone sokkal jobb rekorder, és mivel nagyon gyorsan át tudja nyomni egymás között a két iOS eszköz a nagy fájlokat, így én inkább használnám a két eszközt a saját optimális működésére hagyatkozva.

Disclaimer: Az Aqua Webáruház Az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere. Otthoni Mac-es munkavégzéshez itt találjátok a tippeket és ajánlatokat. Március 31-ig élnek a kuponkódok, amiket ide kattintva láthattok. iPadek és más Apple termékek olcsóbban itt.



Az egyik legfontosabb, itthon nem használható Apple-termék is jön Magyarországra április 9-én

A 4G-s Apple Watch nem egy új keletű termék, de Magyarországon a Series 3 óta csak csorgatjuk a nyálunkat utána. Az, hogy nem kell egy iPhone-t közel tartani hívások fogadásához valamint neteléréshez, olyan eszközzé teszik az órát, amitől igazán előremutatóvá válik: a telefon nélküli telefon korszakot vetíti előre, amit az ilyen kijelzőfétissel nem rendelkező egyének várják nagyon, mint én.

ke_pernyo_foto_2020-03-25_7_32_18.png

Ehhez nem maga a hardver volt elérhetetlen, hanem az infrastruktúra: eddig egyetlen magyar szolgáltató sem kínált eSIM lehetőséget az órába, annak ellenére, hgoy más eszközökbe már régóta elérhetőek a kártya nélküli SIM kártyás megoldások. Az Apple oldalán azonban már megjelent a Magyar Telekom, mint Apple Watch LTE szogláltató, és a Telekom oldalán is megerősítik:

április 9-től elérhető az Apple Watch Series 5 eSIM 4G.

A szolgáltatói árról egyelőre nem tudunk, az Apple oldalán ettől a változástól pedig sajnos még nem jelent meg a teljes Apple Watch Series 5 választék. De mégis, ez a régi fejlesztés épp annyira számít fantasztikus hírnek most, a magyar premier idején, mint amikor bejelentették.

Robinak köszi a linket.

Otthoni Mac-es munkavégzéshez itt találjátok a tippeket és ajánlatokat. Március 31-ig élnek a kuponkódok, amiket ide kattintva láthattok. Az Aqua Webáruház Az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.



Mit kell mondani Sirinek, hogy vigyázzon ránk koronavírus idején?

Egyrészt megkérdezhetjük Siritől, hogy koronavírusosak vagyunk-e.

Hey Siri, do I have the coronavirus?

Amit reagál az asszisztens, az kábé annyira konkrét, mintha Müller Cecília állítaná, de az Apple azért frissítette az INTELLIGENCIÁJÁT ezekkel a sablonokkal.

siri.jpeg

Két mondat lehet még hasznos, amikkel beállíthatod a megfelelő figyelmeztetéseket magadnak. Az első:

Hey Siri, remind me every hour to wash my hands.

Ekkor, ahogy sejthetjük, óránként basztat, hogy mossunk kezet. A másik hasznos:

Hey Siri, remind me stay home when I leave Home.

Ha tudja az otthoni címünket, akkor beállítja a távolodásra figyelmeztetéstés amikor elhagyjuk a lakásunkat, értesítést küld, hogy maradjunk otthon. De mi magunk is szerkeszthetjük úgy az adott emlékeztetőt (lásd fenti kép jobbra), hogy a saját helyzetünktől meghatározott körön belüli kimozdulásra értesítsen a program.

Otthoni Mac-es munkavégzéshez itt találjátok a tippeket és ajánlatokat. Március 31-ig élnek a kuponkódok, amiket ide kattintva láthattok. Az Aqua Webáruház Az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.




süti beállítások módosítása