almalé és kungfu Rólunk

A hét kimaradt Apple-hírei - iOS 12.1.4, biztonság és Messenger törlés

A héten több biztonsággal kapcsolatos hírrel is találkoztunk, egyrészt a Google egyik legjobb biztonsági szakértője szerint a héten kiadott iOS 12.1.4 két zero-day bizonsági rést is befoltozott, a szakértő szerint már az exploit is megvolt rájuk. Úgyhogy sürgősen töltsétek a frissítést.

A másik hasonló eset a macOS-t érinti. Egy biztonsági szakértő azonban itt még azelőtt mutatott be egy zero-day exploitot, tehát egy Apple számára ismeretlen hiba kiaknázását, hogy a cupertinóiak egyáltalán tudták volna, mivel állnak szemben. Linuz Henze egy videóban mutatta be, hogyan tudja kinyerni a Keychain jelszavait egy gépről, egy lokális userként, a master jelszó ismerete nélkül. A szakértő nem hajlandó átadni az Apple-nek az ismertetett probléma részleteit addig, amíg a cég nem ír ki egy bug bounty programot macOS-re is, ahogy iOS-re tette. Hogy legyen értelme ilyeneket kutatni, és ne a vadonba szökött exloitokból szerezzen tudomást az Apple a már feltört gépeink adatainak ellopásáról.

Ja, hasznos lenne.

Az iOS 12.1.4 egyébként helyreállította a csoportos FaceTime-ot is, miután a múlt héten felfedezett biztonsági hiba, a hívásfogadás előtti lehallgatás problémája napvilágra került.

Szuper hír, bár nem teljesen Apple, hogy a Facebook Messengerben mostantól a küldést követő 10 percben törölheted az elküldött üzeneteidet. Nyomj hosszan a törölni kívánt üzeneten, majd válaszd az Eltávolítás lehetőséget. A másik fél értesítést kap arról, hogy eltávolítottál egy üzenetet.

uze.jpg

A HomePodról kiderült, hogy az USA-ban az okoshangszórók piacának mindössze 6 százalékát viszi. Sokan az olcsóbb verziójáért kiáltanak, ami teljesen érthetetlen: jelenleg az Apple-nek nincs még egy olyan terméke, amit ilyen kis árréssel - John Gruber becslése szerint egyenesen veszteséggel - árulna, vagyis ilyen nagy értéket adna az áráért. Akinek bármilyen Apple-terméke, de különösen iPhone-ja van, sokkal nagyobb arányban fizetett be a cég készpénzkalapjába, mint ezzel. Nem kell olcsóbb HomePod, mert az hangminőségben közel sem tudja hozni ezt a szintet.

screenshot-2019-02-05-at-12_50_03.png

Hogy mi volt ez a poszt? Próba jelleggel heti egyszer, hétvégén összeszedem azokat az Apple-híreket, amiket a héten semmilyen módon nem dolgoztam fel.  Ezekkel ellensúlyoznám az Appleblog tavaly bevezetett új tartalomszerkesztési elveit, aminek következtében több az elemzős, sokforrásos nagyposzt, kevesebb a pletykacunami, és aki csak minket követ, esetleg lemarad a szerinte fontos hírmorzsákról. Rajtam ne múljon: ha valaki csak egy Apple-oldalt olvas, az legyen az Appleblog feat. Almalé és Kungfu.



Melyik iPhone-t érdemes megvenni?

Az iPhone-okat tőlük kaptuk a bemutatóhoz.



Elhagyja az Apple-t a legjobban teljesítő vezetője

Angela Ahrendts elhagyja az Apple-t. Alig hihető, de öt év után: ennyi idő telt el, hogy leváltotta a látványos kudarcokba futott elődjét. Nem tudni, mi az oka a távozásnak, hivatalosan új személyes és szakmai kihívások elé néz a vezér. Cook balján:

ke_pernyo_foto_2019-02-07_12_45_44.png

Mondhatnánk, hogy kit érdekel, meg hogy nincs itt Magyarországon Apple Store, amikért Angela Ahrendts főleg felelős. De a helyzet az, hogy az Apple számára egy borzasztó fontos igazgató megy el: az egyetlen, akinek a munkája gyakorlatilag nemhogy hibátlan volt, de túlmutatott azon. Az egyetlen terület, ahol nem bírt a túlerővel, az a kínai piac: ott meg egyszerűen a termékek és az árazás volt olyan, amit nem tudott eladni úgy, ahogy szerették volna.

Az Apple Store-ok redizájnja és a Today at Apple olyan munka volt, ami tényleg új lendületet adott a cégnek egy olyan időben, amikor a termékek nem adták meg a kellő lendületet. A helyzet az, hogy nem kevesebb, hanem sokkal több Ahrendtsre lenne szüksége a cégnek.



Az iPad miniken dől el, merre megy az Apple

Akármilyen furán is hangzik, a pár hónapon belül várható iPad mini egy vízválasztó lehet a cég életében. Lehet az a termék, amivel visszatérnek a jó útra, ahogy lehet az is, ami teljes értetlenséget vált ki. De feltétlenül egy megnyilatkozásnak lesz tekinthető, langyos középút most már nincs. Mindjárt az is elmondom, miért.

ke_pernyo_foto_2019-02-06_8_06_54.png

Az idén várható iPad miniben az a nagyon fura, hogy tök érdektelennek tűnik. Illetve, egy olyan termék, ami majdnem nincs is. A tavalyi iPad a maga 329 dolláros árával átvette a szerepét, csak az vesz már minit, aki annyira vágyja a kis kijelzőt, hogy totál észszerűtlen baromságokra adja a pénzét. Például egy 2014-es processzorral szerelt tabletre 2019-ben.

És a pletykák azt mutatják, hogy nincs nagyon hová fejlődnie a mininek. Az iPad nagyobb fejlesztéseket kap, és drágább lesz, ez vili. De az iPad miniből mi lesz? Állítólag kap egy gyorsabb processzort, adja magát az A10 Fusion, ami a mostani iPadben is van, teljesen elég. A dizájn nem változik, maximun a kamera lesz jobb, meg lesz vaku. Jack aljzat lesz az állítólagosan kiszivárgott case dizájn alapján, biztosan kap jobb antennákat, de a Face ID-s, szélig tartó kijelzős őrület ezt a terméket nem érinti majd valószínűleg.

Na jó, a Pencilt támogatja majd állítólag. Sőt, a Smart Keyboardot is, ami viszont nem annyira életszerű így első hallásra.

De ami nagyon fontos: a mostani iPad mini laminált kijelzős, vagyis nincs érzékelhető távolság az üveg és a pixelek között, így alapvetően szebb a kijelzője, mint az iPadnek. A pletykák azt mondják, hogy az új iPad mini kijelzője inkább a mostani iPadére hasonlít majd, tehát egy olcsóbb gyártástechnológiát vezetnek be. Ami pedig minden bizonnyal egy árcsökkentés érdekében történik.

Most jön az izgi rész: hová csökkentik? Illetve ha nem oda, akkor miért nem?

Jelenleg iPad miniből csak 128 gigás modellt kapni az Apple-nél, ennek ára 399 dollár. Ugyanekkora tárhellyel az iPad 429 dollár, vagyis drágább (Magyarországon nagyjából egy árban vannak a régebbi termékek valuta-átváltásának különbözősége miatt), viszont az iPadből van olcsóbb, 32 gigás, 329 dollárért. Ez a legolcsóbb iPad jelenleg.

Kérdés, mit csinál az Apple, ha az új iPad mini nagyjából éppolyan lesz, mint amilyen a mostani iPad: A10 Fusion chip, olcsóbb kijelző, Pencil támogatás. Csak kisebb. Kérhetnek-e ezért annyit, mint most az iPadért? A válasz: nem, ez teljesen nyilvánvaló arculcsapás lenne mindenkinek, aki várt a minire, aztán kiderül, hogy megkapta volna egy éve nagyobb kijelzővel, ugyanannyiért. Az új mininek olcsóbbnak kell lenni a fenti specifikációval, mint az iPadnek, tehát valahol 299 dollárért kell adnia a cégnek.

Ezzel ez lenne a történelem legolcsóbb iPadje.

Kicsit megdobhatná az iPad-eladásokat, a cég pedig ezzel még inkább visszatáncolna a megfizethetetlenül magas árkategórákkal pufogtató cég imidzsétől. Egy szimbolikus lépés, pont az iPadekkel, de mégis egy lépés. Előrevetítené, mire számíthatunk a többi termékkategóriában. (SE 2! SE 2!)

A másik lehetőség, hogy az iPad mini jobb lesz annál, mint amire számítunk. Hogy kap rendesen fejlesztéseket, egy szuper kisméretű dög lesz. Ez is logikus, hiszen sokan állítják, hogy nem azért akarnak iPad minit venni, mert olcsó, hanem mert kicsi. Mi a rossebért kell úgy gondolkozni, hogy ami kicsi, az gyenge? (SE2! SE 2!)

Szóval ha az Apple a pénztárcáknak kedvez, és a legolcsóbb iPadet adja ki, az is egy gesztus, egy jó irány. Ha nem hagyja ezt megtörténni, és a belépő szintet is felturbózza, azzal kedvez a kis méret rajongóinak, ami megint csak egy jó irány.

Ha pedig mindenből a legrosszabbat húzza, és megúszós frissítést ad drágán, akkor azt a lépést is helyén tudjuk kezelni.


Gyertek kacagni: jön a varacskos disznós animoji

Az iOS 12.2 legfrissebb betájában találtak rá a négy pajtásra, nevezetesen zsiráfra, cápára, varacskos disznóra és bagolyra, amint arcunk rezdülésére rezdültetik önnön digitális arcukat. Animojik ugyanis.

newanimojicharacters-800x226.jpg

Az ilyen alkalmakat mindig arra használjuk, hogy röhögjünk egyet, meg csóváljuk a fejünket, hogy mennyire nem innoválnak, mennyire keveset adnak, de sokat kérnek, mennyire el akarják kenni a figyelmünket az olyan esetekről, mint a Facetime bug - aminek kapcsán már bug bounty díjról beszélnek - vagy a flexgate.

Most tegyünk másként. Legyünk következetlenek. Örüljünk az új animojiknak.

Éljenek!

new-animoji-12_2-beta-warthog-giraffe-shark-owl.jpg

 




süti beállítások módosítása