almalé és kungfu Rólunk

Videón az idei iPhone-ok

Már elég sokat tudunk az idén megjelenő három új iPhone modellről. Most viszont egy állítólag megbízható forrásból származó, működésképtelen dummy modelleken is megnézhetjük, hogy néznek majd ki az új méretek, az iPhone X Plus és az iPhone X Lite, utóbbit nyilván nem így hívják majd, csak hogy mégis értsétek. Az LCD-s, egykamerás, olcsóbb verzió, na.

Ami különleges észrevétel, hogy az LCD-s telefonnak láthatóan vékonyabb lesz a kávája, mint az OLED-modelleknek. A fentről belógó notch mérete viszont mindenhol ugyanakkora, ebben nem lesz változás idén. A fehér modellek fehérebbek lesznek, mint eddig.

Az árak lesznek ugye izgik, a 999 dolláros X mellé 1100-1200 dolláros Plusra és 700-800 dolláros Lite-ra számítanak, amennyiben Trump háborúját nem kell belekalkulálni.



Két fontos Apple-témájú szóló könyv is megjelenik szeptemberben

Nem elég, hogy az Apple a termékbejelentéseinek nagy részét kizárólag szeptemberre időzíti idén, ráadásul két, várhatóan jó könyv is megjelenik. Ezek remek olvasmánynak ígérkeznek, és első kézből szolgáltatnak információkat Steve Jobs személyéről, valamint Steve Jobs munkahelyének körülményeiről.

Small Fry

Az egyiket Lisa Brennan-Jobs írta, Jobs lánya, akit sokáig letagadott saját maga előtt is, és akiről a Lisa számítógépet kapta a nevét. A Small Fry című könyvben nem annyira kifelé nézünk, nem az eseményeket próbáljuk boncolgatni, sokkal inkább egy belső képet kapunk, személyes benyomásokkal gazdagon tarkítva. A Vanity Fair által lehozott részletben például Lisa arról ír, hogy apja haldoklásakor gyakran meglátogatta őt és buddhista szellemi vezetőjét, aki kísérte a folyamatot, és lépten-nyomon elcsent valami apróságot a lakásból. Arcpírt, fogkrémet, ilyesmit. Emlékeket, az apjáról.

lisa-brennan-jobs.jpg

Ugyanitt történt, hogy talált egy drága arcspay-t az egyik vécében, leült a vécédeszkára, fellőtte a folyadékot a feje fölé, és élvezte, ahogy körbeveszi a rózsaillatú köd.

Lis?

Igen?

Olyan a szagod, mint egy vécének.

Így búcsúzott el tőle az apja. Valószínűleg a drága arcspray volt a vécéillatosító.

Izgalmasak azok a részletek is, amik a számítógépekről szólnak. Miután az el nem adott 3000 darab, extrém drága Lisa számítógép egy utah-i szeméttelepen végezte, és Jobs már a Macintosh lázában égett, egyszer odavitt egy demógépet a lánya hálószobájába. Izgatott volt, és olyanokat mondott, hogy: “Lássuk, hogyan nyílik” és “Azt hiszem, ezt a kábelt ide kell bedugni”, mintha nem tudta volna pontosan, hogyan hozza működésbe. Legalábbis a lánynak ez volt az érzése, nem úgy látta, hogy az apja ezzel ugratja, vagy hogy a felhasználó bőrébe bújt volna arra az időre - ami egyébként lehetséges.

Creative Selection

A másik könyvet Ken Kocienda írta, aki 2001-től 2016-ig dolgozott a dizájnrészlegen, tehát ott volt az Apple aranykorának kezdetén, akkor, amikor még Steve Jobs szabályai szerint ment minden.

creative-solution-header.jpg

Egy anekdotát ő is megosztott a könyvből, mégpedig az első iPhone billentyűzetéről, aminek a tervezésében ő is részt vett. Vagyis, ahogy az Apple-nél lenni szokott, nagyjából ő volt megbízva a feladattal. Készített is egy rakás skiccet, hogyan lehetne használni:

iphone-keyboard-drawings.jpg

A probléma ugyanis az volt, hogy a kijelző mérete miatt könnyű volt félregépelni, így olyan megoldásra volt szükség, ami segít a felhasználónak. Az első ötlet, a körbefutó ABC-szalag, amit tekerni és nyomni kell a gépeléshez, nyilvánvalóan halott ötlet. A másik a billentyűzet karaktereit csoportokba szedte, és így nagyobb billentyűket alakított ki belőlük, a gépelésnél pedig a szoftver találta volna ki, hogy egy értelmes szóhoz melyik betűt fogadja el a következő karakterbevitelnél. Mi is csináltunk ilyet, még a jó öreg nyomógombos telefonoknál, működött is az esetek nagy részében.

A könyvben Kocienda leírja, hogy ezt a billentyűzetet végül saját közvetlen főnökén, Scott Forstallon kívül két másik vezérnek, Phil Shillernek és Tony Fadellnek is demózta. Az első esetben a demó két percig tartott, a másodikban kevesebb, mint egy perc volt a döntésig: nem kell az ötlet. Végül Jobs az első iPhone-bemutatón egy olyan verziót mutatott be, amikor fut a háttérben a prediktív szoftver, ami megpróbálja valószínűsíteni a következő karaktert, és az ahhoz tartozó billentyű méretét kicsit nagyobbra veszi.

Megkérdeztem az Apple-témájú könyveket jellemzően kiadó HVG Könyveket, tervben van-e már a fordítás, de egyelőre nincs a listán. Viszont erősen lobbizok érte, hogy legyenek fent, és magyarul is elolvashassuk őket.


Mi lett az EU egységes töltőfilozófiájával?

Emlékszem, amikor mindenki szájtátva várta, mit lép az Apple a kötelező EU-s MicroUSB bevezetés határidejének közeledtekor. Most tényleg kicserélik az iPhone-ok csatlakozóját egy olyan formátumra, amit addig határozottan kerültek?

Aztán persze nem történt semmi. Nem volt revoluszión, nem intett be senki senkinek, nem volt közlemény, hogy miért nem, egyszerűen csak ment tovább a világ a maga medrében, a MicroUSB pedig nem terjedt el jobban, mint amennyire a képességei alapján predesztinálva volt.

Pedig az ötlet nem volt rossz. Évente 51 ezer tonna elektronikai hulladék keletkezik csak a régi, “elmaradott” töltők kidobásával az EU-ban, ezt szerették volna kordában tartani, esetleg minimalizálni. De ezt nem úgy tették, hogy rákényszerítették mindenkire az akaratukat, és valami főokos kitalálta, mi a legjobb megoldás (amiről öt perc alatt derül ki, hogy hülyeség). 2009-ben leültek 14 cég képviselőjével - köztük volt az Apple is -, és mindannyian megegyeztek, hogy az átállás 2011-ben megtörténik.

Aláírták a szándéknyilatkozatot.

2012-ben lejárt a szerződés, és valahogy mindenki elfeledkezett a kínos ügyről. Egészen máig, amikor Margrethe Vestager, az EU Versenypolitikai Főigazgatóságától azt állította, újra előveszik a témát, és megnézik, mit lehet tenni. Ez egy elég súlytalan ígéret, mert egyáltalán nincs mögötte egyelőre semmilyen cselekvési terv, csupán Margrethe Vestager személye biztosíték arra, hogy tényleg lesz a dologból valami. Ő volt, aki elintézte a 2,8 milliárd dolláros bírságot a Google-nek, és 15,3 milliárd dollár összegű adóhátralék-befizetést az Apple-nek. Imádják a nőt Kaliforniában.

Az időzítés nem is annyira rossz. Az okostelefonok nagy része ma már USB-C csatlakozóval készül, kivételt megint az Apple jelent a Lighninggal, de a pletykák szerint ez nemsokára megváltozhat. Ha aláírnának újra egy ilyen nyilatkozatot, az azt jelentené, hogy - legalábbis egyelőre - lenne egy mindenki által elfogadott szabvány. Egészen addig, amíg át nem áll a cég a full vezetéknélküliSÉGRE - ez töltő fronton nem is lesz olyan soká -, és akkor már mindegy lesz az egész.

usb.jpg



Sokat elárultak már az idei termékekről az iOS béták

Az iOS béták arra is jók, hogy cáfolják vagy megerősítsék a hónapok óta terjengő pletykákat. És az iOS 12 bétája, ahogy illik, pontosan ezt teszi.

Köpött már az iPaddel, az AirPods-szal és az iPhone-nal kapcsolatban is.

hlsipad.png

Az iPaddel kapcsolatban az derült ki a nem éppen Munkácsy-kidolgozottságú, kódban talált képről, hogy valóban káva nélküli vagy minimálkávás készülék érkezik, csakhogy notch nélkül. Hogy ez mit jelent, sikerült-e a kijelzőbe építeni az érzékelőket és a kamerát, vagy elfért minden a minimálkáván, nem tudni.

airpods2-1.png

Az AirPods-szal kapcsolatban megerősítést nyert a tölthető doboz elmélete, sőt egyszerre egy zöld és egy borostyánszínű töltöttséget jelző LED-es változatról is találtak képet. Az egyezményes töltöttség-kódrendszer szerint a zöld a feltöltött állapotot jelöli majd, a borostyán pedig vagy a töltési folyamatot jelöli (vezetéknélkülinél ez is fontos), vagy a merülő akksit. Egyelőre nem tudni.

Az iPhone-nal kapcsolatban ezt kaptuk, a wallet UI-ban találták:

https---blogs-images_forbes_com-gordonkelly-files-2018-08-screenshot-2018-08-06-at-02_15_20_jpg.png

A jobb oldali valószínűleg az iPhone X, míg a bal oldali egy nagyobb iPhone X, vagyis valóban érkeznek több méretben keret nélküli, notch-os példányok. A méretarány pedig erre enged következtetni az iHelper rendere szerint:

https---blogs-images_forbes_com-gordonkelly-files-2018-08-screenshot-2018-08-03-at-01_38_55_jpg.png



Baromi rázós volt az Apple útja a Billió Dolláros Cég címig

Múlt héten - amíg én pár napot ejtőztem -, az Apple átlépte az 1000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt, vagyis a részvényeinek összértéke éppen ekkora összegre rúgott. Jó negyedévet zártak, így gyorsan feltornászták magukat a tíz a tizenkettedik hatványáig, amivel ugyan semmilyen célszalagot nem szakítottak át, mégis egy régóta várt rekordot döntöttek meg. És húztak el a 889 milliárdos Amazon, a 851 milliárdos Alphabet és a 830 milliárdos Microsoft elől.

Az Apple részvényeinek életében sok hegymenet és szabadesés volt, ahogy a cégnek is megvoltak a maga fekete és arany időszakai. A lenti videó fontos, az egész nagyjából itt kezdődött, nem a híres garázsban, ahol Woz és Jobs összerakták A Gépet. Ez a billió dolláros cég nem ott alakult, hanem 1997-ben, amikor Jobs visszatért, és nagyon keményen elkezdett dolgozni a cég egyszerűsítésén, és feltette az igazán fontos kérdéseket.

What drives us every day?
What makes our hearts sing?
How do we help our customers achieve their dreams?
What is our core value?
What do we stand for?
What is our place in the world?

Amiről lehet azt gondolni, hogy bullshit, de ezekbe a nagyon fontos bullshitekbe kapaszkodva dolgozta ki a belét sok ezer ember, ők akkor úgy érezték, hogy végre értelme van mindennek. Amit ők éreztek, mindannyian szeretnénk megtapasztalni, és valójában ez az, amit szinte mindenki hiányol.

Persze ettől még nem jött azonnal az áttörés. A Bloombergen találtam egy remek grafikont, ami az egyes események mellé rajzolja ki a piaci kapitalizációt. A grafikon korszakokra is osztja a cég életét, a legutolsó, máig tartó éra leginkább az iPhone konkurenciáinak erősödéséről szól, valamint a felhőszolgáltatások és az órák megjelenéséről.

Laikusként azt gondolnánk, hogy az olyan események, mint egy első iMac vagy iPod hatalmasat lendített a cégen, de valójában a görbe szinte meg sem moccan ezekre az utólag baromi fontos bemutatókra.

ke_pernyo_foto_2018-08-05_20_19_58.png

Persze az iPhone nagyon meglátszik ezen a grafikonon, és az iPhone 3G az iPaddel együtt egy stabil növekedésre helyezte a vállalatot. Steve Jobs halálát egy masszív növekedési pálya követi, aminek a csúcsán az iPhone 5 található, és rögtön utána zuhan minden: Tim Cook elnézést kér az Apple Maps hibái miatt. A cég nem szokott elnézést kérni, így ez az esemény szinte pánikként söpört végig, annak ellenére, hogy egy térképes appról beszélünk.

Soha többet nem kér elnézést egy program miatt, az hétszentség.

De komolyra fordítva a szót: világosan látszik, hogy Tim Cook végül a legmegfelelőbb ember volt a legmegfelelőbb időben. Az ő stabil és kiszámítható vezetése kellett ahhoz, hogy a megindult Apple-szekér végül ne térjen le az útról, hanem gyorsuljon tovább és tovább.

 




süti beállítások módosítása