A MacGeneration szúrta ki, hogy a macOS 10.13.4 hatodik bétájának a francia leírása a titokzatoskodó angollal ellentétben egészen konkrétan lerántja a leplet a várható nyalánkságokról. Ezek alapján úgy tűnik, hogy két korábban bejelentett, lényeges dolog is jöhet az új verzióval:
Az újabb Mac modellek mostantól hivatalosan is támogatják majd a külső GPU-kat. Az eGPU integráció már tavaly júniusban, a WWDC-n szóba került, akkor 2018 tavaszi megjelenést ígértek, aminek ugye a hideg idő ellenére is itt van az ideje. A 9to5mac már tesztelte is a támogatás meglétét a bétával, és állítólag nem érheti szó a ház elejét.
A második valóban említésre méltó dolog az iMessage Business Chat. Aki nem emlékezne, még ez is a tavaly lett belengetve. A rendszer lényegében úgy működik, mint amikor a vállalkozások Facebook chaten keresztül lépnek kapcsolatba közvetlenül ügyfeleikkel. A dolog szépséghibája, hogy egyelőre még nyilván csak az USA-ban és Kanadában lesz elérhető, de bízhatunk benne, hogy pár hónapon belül itthonról is használhatóvá válik, ellentétben mondjuk a magyar nyelvű Sirivel.
Ha már itt tartunk, van pár változás a Safariban is, a hibajavításokon felül lett egy új shortcut (Cmd+9), amivel a jobb szélső tabra ugorhatunk, többféleképpen rendezhetjük a könyvjelzőinket és biztonsági szempontból is átgondoltabb lett: mostantól csak akkor tölti ki automatikusan a user és jelszó mezőket, ha azokra kattintunk. A High Sierra 10.13.4 mostmár nagyon hama-hama ki kell, hogy jöjjön, elképzelhető, hogy ezt a nem rég bejelentett március 27-i eseményre tervezik.