almalé és kungfu Rólunk

Az Apple újra átveheti a tempó diktálását az okostelefonok piacán, csak nem úgy

Az Apple kezdte. Az iPhone telefonnal 2007-ben, de még inkább 2008-ban (az App Store-ral) elindított valamit, ami azóta is meghatározza, hogyan tekintünk a telefonunkra. A cég az előnyét évekig megtartotta, a konkurencia ugyan ráígért a memória vagy a háttértár méretére, de általában csak papírficsörök maradtak ezek, az iPhone köszönte szépen, a leghasználhatóbb, leginkább felhasználóbarát megoldás maradt sokáig.

Aztán az Apple kezdte elveszíteni a lépéselőnyét, egyrészt az Android fejlődésével, de még inkább a konkurencia által ígért egyre nagyobb képernyők miatt. Hiába jelentette be az Apple már a legelején, hogy hosszasan próbálgattak mindenféle kijelzőméretet, és a Homo Sapiens számára a 3,5 colos méretet találták legmegfelelőbbnek, a világ mintha ezt meg sem hallotta volna. Egyre nagyobb kijelzőket dobtak piacra, amiket egyre inkább két kézzel lehetett csak használni.

original-iphone-hand.jpg

Az Apple-nél pedig hátradőltek: nem létezik, hogy az emberek nem értik meg, két kézzel telefonálni kényelmetlen. A felhasználók azonban máshogy gondolták, és feláldozták az egykezes használatot a nagyfelbontású filmekért (amikről ugye Uj Péter írta 2000-ben, hogy mekkora blőd dolog), teljes weboldalakért, táblázatok kezeléséért mobilon, kétablakos multitaskért meg az élvezhető játékélményért.

Mielőtt még nagyon idegesek lettek volna az Apple-nél, piacra dobták az iPadeket, és azt mondták, a fentiekre van egy jobb megoldásuk, jött az iPad mini, azoknak, akiknek az iPad túl nagy. De ez sem lett elég. Csak ott maradtak azok, akik egy készülékkel akarták mindennek az előnyét megkapni, jöttek a phabletek, amik akkora kijelzővel rendelkeztek, hogy nehéz lett volna megmondani, tabletek-e vagy telefonok.

ke_pernyo_foto_2018-03-01_19_31_47.png

Közben a dizájn terén is elveszítették a mojót. A Samsung Edge például olyan tetszetős megjelenéssel dobbantott a nemzetközi porondon, hogy az iPhone, ami egyetlen különlegessége a kiálló rusnya kamerája volt, elbujdosott szégyenében. Jony Ive pedig inkább a szoftvercsapat élén brillírozott, a készülék bináris, szoftveres megjelenését csiszolta a fizikai helyett.

Az Apple viszont elhatározta, hogy 2018-ban máshogy csinálja majd, mint eddig.

Az ímmel-ámmal nagyítgatott iPhone-méretekkel kapcsolatban idén totál eldobták a gyeplőt, és már nem is próbálják meg védeni az egykori állítást. Az iPhone X kétkezes telefon lett, idén pedig egy hatalmas készüléket terveznek kiadni állítólag. Sőt, az idei óriás Apple telefon kábé 6,5 colos lesz a pletykák szerint, ez pedig az egyik legnagyobb lesz a piacon. A Samsung Note szériája csak 6,3, a Xiaomi legnagyobb készüléke 6,4 col, ezekre is ráígér tehát az Apple. Aki annak idején azt mondta, a 3,5 colnál nagyobb készülék hülyeség.

Beleállnak tehát a méretversenybe, amivel a saját 7,9 colos iPad minijük létjogosultságát is kétségbe vonják valamelyest.

A másik a külső dizájn. Jony kitalált ugyanis valamit, ami végre megkülönbözteti a telefonját a többiektől, picit megosztó is, ezért beszélnek róla. Ez a belógás a képernyő tetején, ezzel kapcsolatban pedig olyan különös verseny indult meg, hogy csak nézünk. Én például nem hittem volna soha, hogy valaha ilyesmivel próbál majd meg kitűnni cég:

dxiimfvw0aajogj.jpg

A notch egy olyan dizájnelem lett, amit lehet utálni vagy szeretni, de végre az Apple diktálja az iramot. Egy hülyeséggel, igen, de mégis.

Aztán lehet mondani a Face ID-t, ami egy korábban már létező ficsör újragondolása, de mind technológiailag, mind a felhasználás céljában szélesebb merítést tolt a cég (ráadásul mint kiderült, a Galaxy S9-es nem tudja tartani a versenyt az Apple megoldásával). Az emojik ugyanígy: hülyeség, ami trendet csinált. A fotózásnál a portré mód ütött nagyot, a Consumer Reports pedig nemrég a legjobb három mobilos fényképezőnek csupa iPhone-t választott (X, 8, 8 Plus). Biztonságban mindig is élen járt a cég, nincs ez másként most sem.

Egyszóval látszik, hogy az Apple szeretne megint trendet diktálni, ha nem épp világmegváltó technológiákkal, akkor azzal, ami kézügybe esik. Személy szerint azt gondolom, hogy a piacon egész más területen érdemes kiemelni a nevüket: ők gyártják az egyik utolsó jó minőségű kistelefont. Az összes gyártó olcsó - értsd gagyi - telefonokat árul 4 colos kijelzőmérettel, az iPhone SE viszont továbbra is masszív cucc.

Kár, hogy két éve nem frissült. Látszik, hogy az Apple nem a valódi erényeire koncentrál, hanem helyette baromságokból próbálnak előnyt kovácsolni. Sikerrel.



A készülődő kereskedelmi háború nagy vesztese lehet Cupertino

Mostanra már talán itthon is mindenki hallott arról, hogy a Trump-adminisztráció komolyan fontolgatja, hogy komoly korlátozásokat, tarifákat vezet be a kínai befektetések és az ázsiai országban gyártott termékek, pl. fogyasztói elektronikai cikkek importjára. Az intézkedéscsomag vegytiszta protekcionizmus, sokan a szabadkereskedelem elleni végzetes támadásnak nevezik a tervezett pakkot.

Az USA kereskedelmi főképviselőjének irodája jelenleg az ország szellemi tulajdonnal kapcsolatos gyakorlatát vizsgálja és a nyomozás eredményeit nem sokára közzé is teszi. Egy elmarasztaló jelentés adott esetben Trump malmára hajtaná a vizet, hiszen erre hivatkozva hátszéllel vezethetné be a szigorúbb kereskedelmi szabályokat.

499048111_47e43a8af3_b.jpg

Ahogy említettük, szigorúbb korlátok közé szorulnának Kína észak-amerikai befektetései is - pont a minap került ki az USA pénzügyminisztériumának állásfoglalása a szingapúri székhelyű Broadcom 117 milliárd dolláros ellenséges felvásárlási ajánlatára a Qualcomm felé. 

Ebben a tárca nemzetbiztonsági kockázatnak nevezi az ügyletet, hiszen ha az megvalósul, a Qualcomm technológiai vezető szerepe meggyengülhet, és a kínai Huawei közvetett módon előnyhöz jutna az 5G fejlesztések terén, amit a céggel jó kapcsolatokat ápoló kormány jó eséllyel stratégiai célokra használna fel.

Ha az intézkedéscsomag átmegy, az nagyon komolyan érintheti az olyan, kínai ellátólánci hálózataikra nagyon nagyban támaszkodó cégeket, amilyen az Apple is. Az olcsó munkaerő, a kormányzati ösztönzők és a jó háttér miatt a kínai gyártóipar az amerikai elektronikai cégek egész sorának jelent alapvető jelentőségű erőforrást. Csak hogy érzékeltethető legyen, hogy az Apple mennyire kiemelten érintett lenne a többi érintett között:

három fő beszállítója, a Foxconn, a Pegatron és a Quanta mind-mind közte volt az Amerikába legtöbbet exportáló cégeknek 2016-ban.

És akkor még nem is beszéltünk olyan kisebb, de még mindig hatalmas forgalmat bonyolító olyan további ellátókról, mint a Flextronics, a Wistron, a Jabil vagy az Inventec. És ez még csak az intézkedések első köre. Az ellenségesnek titulálható lépést Peking egészen biztos nem fogja válasz nélkül hagyni és egyre több komoly gazdasági szakértő pedzegeti, hogy a helyzet akár egy totális kereskedelmi háborúvá is eszkalálódhat.

Azt hiszem ezen a ponton kijelenthetjük, hogy nem ez lesz az Apple történetének legkönnyebb négy éve.



Az Apple a HomePod-dal akar minket kimenteni a nyomasztó hétköznapokból

Legalábbis nekem ez az üzenet jött le a rendezőtől egyébként meglepően visszafogott, Spike Jonze-féle új HomePod reklámból. Aki ismeri a munkásságát, tudja hogy nem áll tőle távol a humor és a szürrealitás, elég csak a John Malkovich-menetre, vagy A nőre (Her) gondolni. Na ezek a "Welcome Home"-ban megjelennek, ráadásul az Oscar-díjas alkotó négyperces videójában nem más alakítja a főszerepet, mint a magából kaméleonként mindig mást mutató és igen tehetséges énekesnő, FKA Twigs.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy milyen vad szpotot csinált pár éve a GAP-nek és mennyire görény humorút másfél évtizede az IKEA-nak, minden adott volt ahhoz, hogy egy igazi Jonze-s videó szülessen. A végeredmény azonban a Fatboy Slim-nek készített Weapon of Choice és Praise You klipjei, illetve a nem rég a Kenzo-nak készített parfümreklám után egy újabb elnyújtott táncjelenet, ami viszont szemérmetlenül jól koreografált és kreatív szpotot eredményezett:

A Welcome Home egyébként úgy tűnik, elég megosztó: bár inkább a pozitív jelzők repkedtek rá, a Forbes felkavarónak, a Gizmodo hátborzongatónak nevezte, de ettől függetlenül egészen biztosan ott lesz az év legjobb reklámai toplistán, okkal. Parádésan használja fel ugyanis a vizualitást annak bemutatására, ahogy egyik legerősebb fícsöreként a HomePod képes felmérni közvetlen térbeli környezetét és ehhez szabni a hangzást, hogy minden körülmények között optimális hatást érhessen el. 

Bár a bennem élő cinikus a Gizmodo véleményének is igazat ad: míg 1984-ben az Apple reklámjai a Nagy Testvérek elnyomásának megdöntését és szabadságot vizionáltak a jövőre nézve, most már meg kell elégednünk egy jó számtól kapott boldogsághormon-dózissal, hogy egy pillanatra elfeledkezzünk létünk néha nyomasztó valóságáról.

Ettől persze a reklám maga még nem lesz kevésbé zseniális.



A kör bezárult - újabb hátraarc az Apple Car-nál?

It's that time of the year again, megint jönnek a Project TITAN-os pletykák.

A legújabb például az, hogy a fejlesztés végcélja mégsem egy eladható platform, inkább egy teljesen házon belül tervezett autó - állítja Robert Cirha, a Guggenheim elemzője. Úgy véli a cég antréja az autonóm autók piacára a jelenlegi körülmények között a legjelentősebb AI projektjük lehet.

Érvelése alapján azért valószínűbb a saját autó felé visszakanyarodás, mivel az egész cég üzleti modellje egy vertikálisan integrált beszállítóhálózaton alapul, igen valószínűtlen, hogy az ökoszisztémáját minden tekintetben irányítani akaró Apple akár csak moduláris, harmadik félnek értékesített AI formájában is kiadná az irányítást a kezéből.

autonom_banner.jpg

Cirha úgy fogalmaz, hogy ők arra számítanak, hogy az Apple a következő 1-2 évben vagy mindent beletol a projektbe, vagy teljesen leállítja a TITAN-t. Ők inkább az előbbire voksolnak, amit leginkább a technológiai diszrupció és már csak az ezzel elérhető piac puszta méretének vonzerejére alapoznak.

Aki nem emlékezne, eredetileg is a saját autó volt az elemzői konszenzus már 2015-ös kezdetektől, de 2016 legvégén futótűzként szaladt végig a neten annak a híre, hogy az Apple mégsem saját autót fejlesztene, hanem értékesíthető platformot. Sőt, még az is felmerült, hogy az Uberrel és a Lyfttel szállnának versenybe, akár a kínai Didi Chuxing-gal szövetkezve is.

Persze ha az irányváltás valós, az azon felül, hogy az ellátóláncok és excel-táblázatok szürke eminenciásának lelkét simogatja (már ami az ökoszisztéma kontrollálását illeti), nem lesz majd éppen zökkenőmentes. A legnagyobb akadálynak jelenleg a gyártókapacitás hiánya tűnik ami viszont vagy egy felvásárlással vagy pedig partnerkapcsolatokkal lenne áthidalható (ez utóbbi sikerpotenciálját a BMW és a Daimler tárgyalások kudarca jól fémjelezte eddig).

Arról nem is beszélve, hogy itt a termék életciklusa lényegesen hosszabb lesz, hiszen nem várható el mindenkitől, hogy lecserélje 2-3 évente az autóját - a személygépjárművek piaca más dinamikával működik. Míg az Apple 7 év után elavultnak minősíti Mac-jeit és egyéb termékeit, az autógyártók sokszor évtizedekig kínálnak alkatrészeket és támogatást, így az szupporthálózatot is jelentősen bővíteni kéne.



Ezek miatt nem veszik az iPhone X-et az emberek

Nyilván mindannyian emlékeztek, hogy Kuo azt mondta, hogy a Face ID évekig megmaradó selling point lesz az újabb iPhone-ok számára és hogy az X nagy siker várományosa új funkciói miatt. A Piper Jaffray legújabb közvélemény-kutatása pont ennek próbált utánanézni. Kb. 1500 olyan embert kérdeztek meg, akik nem váltottak az újabb telefonra, hogy miért is nem tették.

Nem meglepő, hogy a legmagasabb százalékértéket, a 44 százalékost az "azért, mert a mostani tökéletesen működik" kapta. Ez, ha úgy vesszük némileg ellentmond Kuo állításának, mert bár technikailag a Face ID valóban köröket ver a konkurencia hasonló megoldásaira, úgy tűnik, ez az embereket kevéssé hatja meg - egyszerűen nem elég nekik a váltáshoz.

A második leggyakrabban előforduló válasz 31 százalékkal az, hogy túl drága. Ez sem volt váratlan, mert hát, aki szerint az iPhone X nem meglehetősen drága még nyugati fizetésekhez képest is az vagy vak vagy gyagyás.

A harmadik leggyakoribb ok, mindössze 8 százalékkal - kapaszkodjatok meg - az, hogy az iPhone X kijelzője nem elég nagy. Ezt mondjuk a pletykált iPhone X Plus megoldja majd nekik az év második felében és a Piper Jaffray elemzője is arra jut, hogy e modell, illetve egy olcsóbb iPhone érkezése elvileg a júzerek közel 40 százalékának problémáit megoldhatja majd.

A maradék 17 százalék nem nevesített, egyéb okokból nem frissített. Gondolom azt nem kell elmondanunk, hogy ilyen kis mintával, ennyire szelektált körből azért nem ez lesz minden idők legpontosabb felmérése, de mindenképpen érdekes látni az okokat a szűk, nyilván még kevésbé reprezentatív baráti körünkön kívülről is.

 




süti beállítások módosítása